Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024-ben hazai kezdeményezésre immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre május 11-én „A Közlekedési Kultúra Napja” című országos esemény, amely mára a közlekedők és a közlekedésben dolgozók egyik legsokoldalúbb, legszéleseb körű összefogásává vált.
Az évnek ezen a napján a közlekedő társadalom és a kulturált közlekedés ügye iránt elkötelezett gazdasági és civil szervezetek különböző rendezvényekkel, aktivitásokkal – előadásokkal, közösségi közlekedési hangos bemondásokkal, sajtómegjelenésekkel, helyszíni bemutatókkal, akciókkal – irányítják rá a közfigyelmet a közlekedés sokszínűségére, szépségére, technikai vívmányaira, a biztonságtudatos, toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás fontosságára a közúti, a vasúti, a vízi és a légi közlekedés területén egyaránt.
Az eseményhez kapcsolódó koordinációs feladatokat, – az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával – az elmúlt évek hagyományait követve az idei évben is a Közlekedéstudományi Egyesület látja el.
Fentiek alapján tisztelettel felkérjük, hogy a közlekedés ügye iránt elkötelezett szervezetként csatlakozzanak A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA 2024 című országos jubileumi eseményhez, a közlekedési szakma széles körű összefogásához, amelyre az idei évben az alábbi módokon van lehetőség:
- saját rendezvény, aktivitás
- egy-két perces videó üzenettel, amely a társaság közlekedésért, közlekedőkért, közlekedési kultúráért kifejtett tevékenységét, fő üzeneteit mutatja be;
- a közösségi közlekedés járművein, megállóiban, állomásain, pályaudvarain a jelen közlekedési helyzethez igazodó, kulturált közlekedést népszerűsítő hangos bemondásokkal;
- a közúti változtatható jelzési képű táblák A Közlekedési Kultúra Napjára utaló felirataival;
- A Közlekedési Kultúra Napja 2024 keretében meghirdetett Közlekedési kultúránk értékei pályázatok, és országos aktivitások a társaság munkatársai körében Intraneten, és a partnerei, olvasói számára a közösségi felületeiken a csatolt felhívás közzétételével, népszerűsítésével;
- a saját közösségi felületeiken A Közlekedési Kultúra Napja közösségi oldalain (Facebook, Instagram) a megjelent tartalmak átvételével, vagy saját tartalmak kihelyezésével az AKKN megjelölésével: @akozlekedesikulturanapja #akozlekedesikulturanapja #május11
Az országos esemény nyitórendezvényére 2024. május 10-én 10 órai kezdettel ismét a Művészetek Palotájában kerül sor, melyre a csatlakozó szervezetek képviselőit előzetesen tisztelettel meghívjuk, a részletes programról a szervezők külön értesítést küldenek majd.
Csatlakozásuk esetén aktivitásukról az esemény nyitó rendezvényén, a médiában, A Közlekedési Kultúra Napja honlapján, http://www.akozlekedesikulturanapja.hu/ és közösségi oldalain – A Közlekedési Kultúra Napja Facebook, Instagram és Youtube oldalán – széleskörű megjelenést biztosítunk.
Kérjük, hogy csatlakozásuk regisztrálása és a széles körű kommunikáció érdekében aktivitásukról, rendezvényükről a mellékelten megküldött Adatlapot kitöltve, szerkeszthető formátumban legkésőbb 2024. április 24-ig a rendezveny@ktenet.hu e-mail címre megküldeni szíveskedjenek.
Az elmúlt kilenc év bizonyította A Közlekedési Kultúra Napja: május 11. értékeit és létjogosultságát.
Bízunk abban, hogy jubileumi szakmai összefogásunk 2024-ben is hozzájárul az Önök által végzett tevékenység széleskörű bemutatásához, a biztonságtudatos, környezettudatos egyéni közlekedés és közösségi közlekedés kultúrájának fejlesztéséhez, formálásához.
Forrás: https://www.akozlekedesikulturanapja.hu/
-----------------------------------------
Pályázatok 2024
TARTS VELÜNK, LEGYÉL A PARTNERÜNK!
„Közlekedési kultúránk értékei 2024”
Az Év Hídja 2024
- Tájékoztató (54 letöltés)
- Adatlap (50 letöltés)