Ismét gyémántokkal tért haza a Magyar Marketing Szövetség 2024. február 7-én megtartott Marketing Diamond Awards díjátadó ünnepségéről a DKV Zrt.
Idén 5 pályamunka részesült rangos elismerésben. A díj egyben védjegy is, amely a Társaság hatékony marketingkommunikációjának mutatója.
A Marketing Diamond Awards, 2015-ben azzal a céllal jött létre, hogy a szakmai elismerésből ne csupán a legnagyobb ügynökségek és cégek részesülhessenek, hanem a kisebb költségvetésből megvalósuló kezdeményezések is. A 34 főből álló szakmai zsűri, - melyből az ügynökségi oldalt 14, míg a hirdetőket összesen 20 szakember képviselte, a kiírásban meghatározott szempontoknak való megfelelés alapján minősítette a beküldött pályamunkákat.
A Társaság három kategóriában nevezett a felhívásra.
A „MEGÚJULT A DKV ZRT. ARCULATA” című pályamunka, Imázs és márkaépítés kategóriában indult.
A logó megújításával, illetve az új arculati elemek bevezetésével, az innovatív megoldások jelentőségét kívánja érzékeltetni a Társaság. Az arculatváltás, a vállalati logó cseréje mellett, a DKV Zrt. számos más megjelenési felületét is érinti.
Társadalmi célú kampányok kategóriában, az „ÉLETMENTŐ PROGRAMMAL AZ UTASOKÉRT” pályamunkával nevezett a Társaság.
A DKV társadalmi felelősségvállalási tevékenységének részeként, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Régiójának szervezetével együttműködésben indította el az „ÉletMentő Program” elnevezésű kampányt.
A projektet, egy logikusan felépített struktúra mentén, három ütemben dolgozta ki a Társaság, melyek a „Mentőre vár”, az „Életmentő képzés” és az „Élet Mentő Pont” programneveket kapták.
Rendezvények és eseményalapú aktivációk kategóriában három pályázattal készült a közlekedési társaság:
„DEBRECEN DRIVE, FÓKUSZBAN A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG”
A DKV Zrt. 2023. május 27-28-án is részt vett a Debrecen Drive járműipari seregszemlén, ahol programjai fókuszában a közlekedésbiztonság állt. Erre a rendkívül fontos témára, egy több szegmensből álló játékon keresztül hívta fel a vállalat a figyelmet, melyek a „Mikor látszol?”, illetve a „Plakátvadász” elnevezést kapták.
Marketing gyémántot érdemelt továbbá a „HOL DOLGOZIK APA, ANYA? – DKV TÁBOR 2023.” pályamunka is.
2023-ban, a Társaság új rendezvénytípussal bővítette a családok támogatására irányuló tevékenységi körét; tábort szervezett a munkavállalók 6-12 éves korú gyermekei számára.
A szülőknek minden évben nagy fejtörést okoz a gyermekek nyári felügyeletének megszervezése, ennek terhét szerette volna némiképp csökkenteni a DKV.
A „30 ÉVES A KARNEVÁLI VILLAMOS” pályamunkában a Virágkarneválon felvonuló, feldíszített villamos múltját és jelenét, annak 30 évre visszatekintő presztízsértékét díjazták.
A tavaly kiérdemelt három, illetve a tavaly előtt megszerzett két gyémánttal együtt, immár tíz gyémánt birtokosaként, a megbízói toplistán harmadik helyezést ért el a DKV Zrt.
Forrás: DKV Debreceni Közlekedési Zrt.