Hírek

Az új díjtermék sikere túlszárnyalta az előzetes várakozásokat. Az elmúlt három évtized eddigi legjelentősebb tarifareformját jelentette a vármegye- és országbérletek tavaly tavaszi bevezetése. A konstrukció révén először valósult meg Magyarországon a nemzeti tarifaközösség, hiszen az új bérletekkel a MÁV-VOLÁN-csoport helyközi vonat- és buszjáratain egyaránt és szinte korlátlanul lehet utazni.

A 2023. május 1-jén bevezetett új bérletfajtából 8 hónap alatt már több mint 4 milliót vásároltak a MÁV-START, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain utazók.

Az újfajta díjtermék mára teljesen átvette a korábban megszokott bérletek helyét: ez utóbbiak a teljes bérletvásárlás mindössze 10 százalékát teszik ki, vagyis 10 bérletből 9 ma már ország- vagy vármegyebérlet. Ezzel az új díjtermék sikere felülmúlta az előzetes várakozásokat.

A vármegye- és országbérleteket több mint 1100 értékesítési ponton, a közszolgáltatók jegypénztáraiban és az automatákból is árusítjuk, de megvásárolhatók a GYSEV értékesítési hálózatában is. Leggyorsabban és legkényelmesebben azonban továbbra is MÁV app segítségével érhetők el.

Az értékesítés tavaly áprilisi kezdete óta a közösségi közlekedéssel utazók december 31-ig összesen 4 070 797 darab ország- és vármegyebérletet vásároltak, ennek 65 százaléka vármegyebérlet. A tanítási időszakban, a legforgalmasabb hónapokban (szeptember, október, november) 550-600 ezer darabot adunk el az új díjtermékekből. Több olyan hét is volt tavaly, amikor 200 ezer körüli vármegye- vagy országbérletet értékesítettünk, ám az továbbra is jellemző, hogy a hónapok első 5 napjában, valamint 10-e körül zajlik a bérletvásárlások zöme.

Az új bérletek egyik legnagyobb előnye a korlátlansága, azaz vármegyén belül vonatról bármikor át lehet szállni helyközi buszra – Zalaegerszegen és Esztergomban helyi buszra is – vagy akár HÉV-járatokra, vasútvillamosra, így az utazástól függően használhatók ki az átszállási lehetőségek. A két vármegyebérlet árába kerülő országbérlettel pedig egész Magyarországon belül érvényes ez a korlátlanság.  Emellett lendített a bérlet népszerűségén, hogy júliustól megszűnt az az induláskor még érvényes szabály, hogy az InterCity vonatokra nem volt szabad felszállni az országbérlettel. Ám július 1-jétől megszüntettük ezt a feltételt, és azóta helyjegy megváltása mellett országbérlettel is lehet utazni az IC-járatok, illetve más helyjegyköteles vonatok másodosztályán.

A kedvező árazás és a bérlethasználat korlátlansága lényeges versenyelőnye a vármegyebérleteknek. Ami különösen fontos, hogy népszerűbbé tette a környezetbarát közösségi közlekedést, ezzel együtt az utazási kedv is növekedett. Szép számmal akadnak olyanok is, akik a helyközi közlekedésben korábban nem használtak bérletet, ám az új díjtermék hatására már ezt választják.  A jegy- és bérletváltási szokások is megváltoztak az első hónaptól kezdve: aki a helyközi közlekedésben bérletet használ, azok 90 százaléka vármegye- vagy országbérletet vált. Ugyanakkor látjuk, hogy még mindig vannak olyan utasaink, akik számára megérné az átállás az új bérletekre. Az is megfigyelhető, hogy a vármegyebérlet esetében több a buszos utazás, az országbérletnél viszont a vasút dominál.

Utasonként eltérő, hogy mennyire használják ki a bérlet kínálta előnyöket. A MÁV-VOLÁN-csoport járatain utazók közül vannak olyanok, akiknek bérletét a 30 napos érvényességi idő alatt több mint 150-szer ellenőriztük, illetve érvényesítették saját maguk az utazáshoz a buszok fedélzeti készülékén (ún. validátorán). A legtöbbet ellenőrzött bérletek között jellemzően Pest vármegyei teljesárú bérletek, kedvezményes országbérletek, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kedvezményes bérletek, illetve baranyai teljesárú bérletek is szerepelnek.

Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron vármegyékben a legnépszerűbb

Az új bérletfajták közül a kedvezményes, 1890 forintba kerülő országbérlet örvend a legnagyobb népszerűségnek, a teljes értékesítés 30 százalékát teszi ki. A vármegyei bérletekből legtöbbet, összesen 746  890-et a Pest vármegyében érvényesből vásároltak, a toplistán Borsod-Abaúj-Zemplén (224 896) és Győr-Moson-Sopron (174 414) követi. A legkevesebbet a Nógrád (53 118) és a Komárom-Esztergom vármegyei (57 278) bérletekből váltják.

A vásárlók 22 százaléka döntött úgy, hogy a legkényelmesebb módon, néhány kattintással veszi meg az újfajta bérletet, a MÁV app segítségével tavaly több mint 885 ezret adtunk el. A vasútállomások közül a legtöbben Vácon, Debrecenben és a Nyugatiban vettek vármegye- vagy országbérletet. A MÁV-START jegyautomatái közül az első három helyen a Nyugati és a Keleti pályaudvaron, valamint a kelenföldi vasútállomáson lévők állnak az értékesítési adatok alapján. A Volánbusz pénztárai közül a miskolci, a pécsi autóbusz-állomások és a debreceni Külső Vásártér buszállomás bizonyultak a legforgalmasabbnak a vármegye- és országbérletvásárlások tekintetében.

Tarol a vármegye- és az országbérlet a fiatalok körében

Az új bérletet rengeteg tanuló veszi igénybe, jelentős részük még a nyári időszakra is kiváltotta, pedig a diákok korábban nyaranta szinte eltűntek a bérletesek közül, ami az új bérletek korlátanságának és árának volt köszönhető, hiszen a korábbi diákbérletek csak az iskola és a lakóhely között voltak érvényesek. Idén nyáron ebben is fordulat állt be, ekkor az országbérletek népszerűsége verhetetlenek bizonyult, és rengeteg középiskolás és egyetemista használta a bérletét a strandra, buliba utazáshoz vagy országjáráshoz: júliusban és augusztusban is háromszor annyi diákbérlet fogyott, mint 2022 azonos hónapjában; augusztusban mintegy 400 ezer darab 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérletet adtunk el.

Még mindig előfordul a jogosulatlan bérlethasználat

A buszokon és a vonatokon végzett jegyellenőrzések során sajnos a jegyellenőreink továbbra is találkoznak olyanokkal, akik jogosulatlanul veszik igénybe az új bérleteket. A jellemző pótdíjazási okok között szerepel, hogy jogosultság hiányában vásárolják meg és használják a kedvezményes vármegyebérletet; vagy helyi járatokon is utaznak az ország- és vármegyebérlettel annak ellenére, hogy a helyi díjszabás alapján néhány kivételtől eltekintve nem használható; de az is előfordul, hogy a bérleten feltüntetett igazolványszámhoz tartozó igazolványt nem tudják felmutatni, mert másvalaki utazik vele, esetleg otthon felejti a tulajdonosa.

Naprakész és részletes információk az orszagberlet.hu weboldalunkon találhatók!

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság - VOLÁNBUSZ Zrt.

Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail