Hírek

A huszonkettedik évébe lépő menetrendek.hu a Volánok országos helyközi autóbusz menetrendi keresőjeként debütált 2001 júniusában. A vasútra való autóbuszos ráhordás elvárásait követve az elmúlt hét évben már a MÁV és GYSEV menetrendje is megtalálható volt benne, így biztosítva a multimodális helyközi eljutások kereshetőségét.

Számos nagyobb településen, így Budapesten is, egyes helyközi eljutásokhoz helyi utazási szolgáltatást is szükséges igénybe venni. Ezt a menetrendek.hu korábban rögzített átszállási eljutásokkal oldotta meg. Az elmúlt négy évben azonban fokozatosan megkezdődött a helyi menetrendek integrálása az utazás tervezőbe, hogy minél pontosabb eljutásokat biztosítson az utasok számára egy alkalmazáson belül.

Elsőként természetesen a VOLÁNBUSZ Zrt. által üzemeltetett helyi szolgáltatások kerültek be, majd ezt követték a nagyobb önálló szolgáltatóval rendelkező vidéki városok, a budapesti helyközi átszállást biztosító vonalak és a balatoni, majd a dunakanyari hajózás. A mostani lépésben további számos település adataival, és a teljes BKK menetrenddel lett bővítve az adatbázis.

Ez a bővítés azonban már a keresési szolgáltatás fejlesztését is indokolta, így a korábbi települések és megállóhelyek közti keresést biztosító utazástervező mellé bekerült egy háztól-házig utazástervező, ami egy országosan minden utcára kiterjedő címadatbázist is biztosít a felhasználóknak, hogy utazásukat megtervezhessék. A két különböző szolgáltatást nyújtó keresőmotor között egy ikonnal lehet váltani mind a mobil webes oldalon, mind az applikációban. A BKK teljes hálózata a háztól-házig keresés során érhető el, így a Budapest elővárosi felhasználók a számukra ismeretlen célokhoz is könnyedén találnak útvonalat.

Az alkalmazás bővítésével az utazók egy újabb keresési lehetőséget kapnak kézhez a jelenleg működők mellé, egy kicsit más tartalommal, más szempontok szerint rendezve a lehetséges eljutásokat. A VOLÁNBUSZ és három vidéki nagyváros jelenleg már elérhető valós idejű járműkövetése mellé hamarosan további adatok betöltése várható, amit mind a járműre várva, mind azon utazva hasznosan tudnak az utazók használni.

A számos éve rendelkezésre álló térkép támogatás a járművek valós idejű megjelenítése mellett kiegészítésre került az OpenStreetMap turista útvonalaival, hogy ezzel is megkönnyítse az egyre népszerűbb túrázás busszal és vasúttal való elérhetőségét.
A térképre kattintva lehetséges induló pontot és célt is választani, valamint a GPS használatával a pillanatnyi pozíciótól, vagy a közeli megállóhelyekből választva tervezni.

Egy adott célpontra elég egyszer tervezni a pillanatnyi pozíciónktól, mert az automatikusan eltárolásra kerül és bárhol is vagyunk egy kattintással az előzményekből előhívva újra tervezhetünk utazást az adott célpothoz, legyen az az otthon, munkahely vagy iskola.

Az utazástervező elérhető a https://www.menetrendek.hu/mobile/# oldalon.

Forrás: CData Térképtár Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft./VOLÁN Egyesülés

Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail