A BudapestGO az agglomerációban élőknek is jelentős segítséget nyújt az utazástervezésben. A BKK népszerű applikációjában a MÁV-VOLÁN-csoport együttműködésében korábban a MÁV-HÉV és MÁV-START érintett járatai után január 25-től már elérhetők a Volánbusz Budapest elővárosában közlekedő regionális autóbuszainak valós idejű adatai is: a felhasználók láthatják az autóbuszok aktuális helyzetét, illetve azt is, hogy azok pontosan mikor érkeznek egy megállóba, vagy mikor indulnak onnan.
A Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan fejleszti a BudapestGO-t, amelyben immár a Volánbusz 300-899 számú regionális járatainak valós idejű járatinformációi is elérhetők. Az újítás elsősorban az agglomerációban élőknek nyújt segítséget, akik közül sokan nap mint nap utaznak lakóhelyük és a főváros között.
A fejlesztésnek köszönhetően ezentúl az agglomerációban élők a regionális járatok esetében is pontosan láthatják, hogy a lakóhelyük és a célállomás között hogyan, milyen járatokkal és mennyi idő alatt tehetik meg az általuk tervezett utat.
- Térképen követhető, hogy éppen hol jár a sárga színnel jelölt busz, és mikor érkezik a megállóba, így kiszámíthatóbb lesz a közlekedés.
- Amennyiben a járat elindult a végállomásról, a megállóhelyeken is valós adatok jelennek meg.
- Utazástervezés során a beállítások menüpontban állítható be, hogy a Volánbusz járatokkal is tervezzen az alkalmazás.A „járműről tervezek” funkcióval ez úgy is lehetséges, ha már az utas felszállt a járatra.
- A BudapestGO abban is segít az ügyfélnek dönteni, hogy az agglomerációból egy elővárosi vonattal vagy egy regionális busszal lehet gyorsabban átszállni a BKK egyik járatára, és elérni a fővárosi célját.
- Az utazástervezés mellett az utasok a helyi és a helyközi (kivéve környéki) Volánbusz-járatok igénybevételéhez szükséges jegyeket és bérleteket továbbra is megvásárolhatják a BKK-nak a Közlekedési Mobiljegy rendszerhez csatlakozó alkalmazásában.
Az újításnak köszönhetően mostantól minden fontos szolgáltató, a BKK mellett a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatai is elérhetők a BudapestGO-ban.
Ezentúl még inkább érdemes Budapest-bérletet vásárolni, hiszen nemcsak a BKK-járatokat, hanem Budapest határán belül külön díj fizetése nélkül a Volánbusz – menetrendben megjelölt – elővárosi és regionális járatait is igénybe lehet venni.
Debütálása óta folyamatosan fejlődik a BudapestGO
A BKK applikációja kényelmi funkciói miatt rövid idő alatt népszerű lett az ügyfelek körében: az alkalmazás az utazástervezés mellett egyszerű és gyors megoldást nyújt a jegy- és bérletvásárlásban is. Egyre több ügyfél dönt a környezettudatos jegy vagy bérletvásárlás mellett. A BudapestGO applikációval nem kell átlátszó tokban tartani a papír alapú bérletet, hiszen a digitális bérlet a widget funkcióval kihelyezhető a telefon nyitó oldalára is.
Májusban a BudapestGO új funkciókkal bővült, amelyeknek köszönhetően az applikáció még jobb és pontosabb tervezést nyújt a kerékpárral közlekedőknek, sőt elérhetővé vált a telebusz és a telefogas szolgáltatása is. Októberi újdonságként pedig már a járműről is lehet utazást tervezni, ami akkor nyújthat jelentős segítséget, ha éppen sietve szállunk fel egy járatra és pontosítani szeretnénk az útitervet, vagy megnézni, hogy mikorra érkezünk meg.
Play áruházban és az App Store-ban. Érdemes beállítani az automatikus frissítést, így mindig a legújabb alkalmazás segíti a közösségi közlekedésben. Bővebb információ és a funkciókat bemutató videók a bkk.hu/budapestgo oldalon érhetők el.
Forrás: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. - VOLÁNBUSZ Zrt.