A gyorsforgalmi utaknál rendszeresen előforduló balesetveszélyes helyzet, hogy a kihelyezett jelzések és az egyértelmű vonalvezetés ellenére a forgalommal szemben hajt fel a járművezető az útra és sokszor észre sem veszi azt. Ennek visszaszorításában segíthet a Mobilkép Kft. eszköze, ami radarral érzékeli a helytelen irányból érkező járművet és erős, villogó fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a veszélyes tévesztésre. A Magyar Közút, kísérleti programjának részeként helyezett ki két ilyen villogó, változtatható jelzésképű táblát Csömörnél az M0-s autóút 65-ös kilométerszelvényében lévő csomópont egy-egy lehajtóágán, abban bízva, hogy ezzel tovább csökkentheti az ilyen esetek számát.
Csak a hazai autópályákon 2018. január 1. és 2021. december 31. között 18 személysérüléses baleset történt szembe haladó járművek ütközése miatt, melyből 5 sajnos halálos volt, ezen túl számos alkalommal történik anyagi káros baleset is és olyan is előfordul, hogy a vétkes jármű baleset nélkül megússza az esetet. Az okok különfélék lehetnek, a sofőrök vagy eleve rossz irányba hajtanak fel az autópályára vagy már útközben fordulnak meg, illetve nem ritka, hogy tolatnak is az autópályán. A rossz irányba felhajtás megakadályozásában segíthet a Mobilkép legújabb fejlesztése, mely szembehajtás esetén működésbe lép és villogó sárga alapon „Behajtani tilos” táblával valamint STOP felirattal figyelmeztet a tévesztésre.
A fejlesztésről készült videó megtekinthető a Magyar Közút Youtube oldalán, ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=gJ0LYnhoxMc.
Mit tegyünk, ha forgalommal szemben haladunk vagy ilyen járművet látunk?
Ha eltévesztünk egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljunk vagy tolassunk vissza. Ha pihenőhelyet vagy leállóöblöt találunk, álljunk meg és tekintsük át a lehetséges útvonalat, figyeljük a közúti jelzéseket, útirányjelző táblákat. Az optimális útvonal megtervezéséhez kérhetünk segítséget az Útinformtól is a 06-1-336-2400-ás telefonszámon. Ha észrevesszük, hogy a forgalommal szemben haladunk, semmiképpen ne tolassunk vissza a felhajtóra, ne forduljunk meg és ne hajtsunk keresztbe az úton. Kapcsoljuk be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjunk le a leállósáv szélére vagy forgalmi sávon kívülre és álljunk meg. Vegyük fel a láthatósági mellényt, szálljunk ki az autóból és a korlát mögött várakozva hívjuk fel a 112-es segélyhívó számot. Ha jó irányba haladunk, de hírt kapunk arról, hogy hozzánk közel a forgalommal szemben halad egy jármű, csökkentsük a sebességet, növeljük a követési távolságot a saját és az előttünk haladó autó között, soroljunk be a külső sávba és ne
előzzünk. Ha lehet, várakozzunk a legközelebbi benzinkútnál vagy pihenőhelynél, amíg elmúlik a veszély. Ha mi magunk észleljük a forgalommal szemben haladót, használjuk a legközelebbi, út mentén elhelyezett segélykérő telefont. Ha erről telefonálunk, azonnal tudni fogják, hogy pontosan honnan érkezik a hívás és az illetékesek gyorsabban tudnak intézkedni. Ha nincs ilyen telefon a közelben, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.
A szembehajtásos balesetek oka lehet új út forgalomba helyezésénél a megváltozott vonalvezetés, amely nem egyből szerepel a GPS alapú térképeken. Olyan is előfordul, hogy egy-egy új autópálya szakasz átadásával szembesülő járművezetők továbbra is a megszokás szerint jobbra/balra fordulnak, pedig az új különszintű csomópontban megváltozott az út vonalvezetése és az elérhető útirányok. Olyan esetről is van tudomása a Közútnak, amikor a gyorsforgalmi úton levő töltőállomás éjszakai boltjának megközelítését gyorsabbnak és rövidebbnek gondolta egy sofőr az ellenkező irányú pálya felhasználásával és több olyan baleset is történt, amikor a sérültek nem tudták megmagyarázni, hogy kerültek a forgalommal szembe.
A társaság nemcsak a folyamatos figyelemfelhívó kommunikációval, de természetesen offline módszerekkel is számos megelőző intézkedést tett már, hogy megakadályozza az autópályán azokat a baleseteket, amelyeket forgalommal szemben haladó autósok okoznak. Felülvizsgáltak minden kezelésükbe tartozó csomópontot, eseményfelismerő kamerákat és érzékelőket telepítettek egyes szakaszokra, amelyek szembehajtás esetén azonnal riasztást adnak, továbbá valamennyi fel- és lehajtónál megerősített jelzésrendszerrel segítik a tájékozódást. Ugyanakkor az autópályákon történő szándékos megfordulásokra nem lehet fizikai eszközökkel felkészülni, ott csak a folyamatos edukáció segíthet. Szeptember 1. óta a Magyar Közút csak 231 kilométernyi gyorsforgalmi utat kezel, a többi szakasz koncessziós kezelésben található, de a társaság továbbra is kiemelten foglalkozik a témával, ezért is keresik az újabb lehetőségeket és indították el ezt az országban egyedülálló kísérleti projektet. Amennyiben a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy nem elég hatékony a jelzés, annak képe, fényereje, villogása tetszés szerint állítható. Külföldön vannak olyan megoldások is, mikor egy nagyon éles reflektor kapcsolódik be, amivel szinte elvakítják a járművezetőt, a hazai szakemberek szerint ez azonban majdhogynem balesetveszélyesebb lehet.
Két éves a fejlesztés tesztüzeme, a cél meggyőződni arról, hogy a tábla teljesen üzembiztos, valóban csak a szembe felhajtásokkor riaszt, máskor nem villog. A fejlesztés akár a kóborló vadállatok úton való jelenlétének minél hamarabbi jelzésében is hasznos lehet majd.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a jövőben is tervez hasonló fejlesztéseket, ezért a HUMDA Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján a szakemberek újabb projektek megvalósítását tervezik a társaság kezelésébe tartozó gyorsforgalmi hálózaton.
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.