A Volánbusz nyári menetrendje június 16-án, a vasúti pedig június 18-án lép életbe. A népszerű turisztikai helyeket lényegesen sűrűbben kiszolgáló menetrend augusztus 28-ig lesz érvényben, melyet az utószezoni menetrend követ, alkalmazkodva a turisztikai szezonok változásához.
A MÁV-START már a vakáció előtt egy hónappal, május 16-tól sűrítette a hazánk legnagyobb tavához irányuló vonatforgalmat, valamint modernebb és komfortosabb járműveket indít ezen úticélok felé az előszezonban. Olyannyira vonzóvá vált a vasúti utazás, hogy június 12-ig már több mint 480 ezren utaztak, ez 2019. azonos időszakával összehasonlítva 80 százalékos növekedést jelent. Minden esély adott az idei rekorddöntésre az utasszámokat tekintve, ezért még magasabb fokozatra kapcsol a MÁV-Volán-csoport. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján június 18-tól több kiindulópontról több expresszvonat fog közlekedni a Balaton felé, újra elérhetővé válnak a tavaly megkedvelt napijegyek és kedvezményes jegyek, valamint a déli partra étkezőkocsik, az északi partra pedig bisztrókocsik is közlekednek. A vasúttársaság a kerékpáros utasai számára egységes tarifával és jelentősen növelt kerékpárkapacitással készül.
Június 16-tól, a nyári tanszünet kezdetétől az ország számos pontjáról még kedvezőbbé válik a Balaton elérése Volánbusszal. Több új járat indul, egyes járatok gyakrabban és több települést érintve közlekednek, illetve számos városban tovább javulnak az autóbuszok és a vonatok közötti átszállási lehetőségek. A menetrendi fejlesztéseknek köszönhetően többek között Eger, Gyöngyös, Bátonyterenye, Pásztó, Kiskunmajsa, Dunaújváros, Pécs, Komló, Lenti, Zalaegerszeg, Szombathely, Körmend, Győr, Pápa, Ajka, Veszprém térségéből is bővül az utazási lehetőségek kínálata.
Fontos a szolgáltatás minőségében, hogy az ország legtöbb területéről átszállásmentes eljutást biztosítson a MÁV-START a Balaton partjára a nyár folyamán. Ezért több új expresszvonatot vezet be a főszezoni menetrenddel.
A déli parton szintet lép a vasúti utazás. A hétvégi napokon a tavalyinál is több emeletes KISS motorvonattal lehet eljutni a Balatonhoz. A Vitorlás névre keresztelt expresszvonat Szolnok és Fonyód között az újszászi (120a) vonalon fog közlekedni, lehetőséget nyújtva térségben élők számára is a Balatonra való közvetlen eljutásra.
A tavaly nyáron bevezetett Panoráma expresszvonat idén Fonyód és Kőbánya-Kispest között már Esti Csók néven fog közlekedni vasárnaponként, míg a Panoráma expresszvonat Nyíregyháza és Siófok között fog járni, a két végállomás között csak Debrecen, Hajdúszoboszló, Szolnok, Székesfehérvár, Balatonaliga, Szabadisóstó, Szabadifürdő állomásokon és megállóhelyeken áll meg. Mind a Panoráma, mind az Esti Csók emeletes KISS motorvonatként fog közlekedni és a helyjegyváltás kötelező lesz rájuk.
Az előszezonban újdonságként bevezetett Fenyves expressz Pécs, Kaposvár, Fonyód és Keszthely között teremt összeköttetést, mivel helyjegyköteles, így biztosítják a garantált ülőhelyet, és kerékpárszállításra is alkalmas.
A hazajutást segítve új Tekergő expresszvonat fog közlekedni vasárnaponként Balatonfüred és Budapest-Kelenföld között. A vonat Balatonfüredről 15:47-kor indul, megáll Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonakarattya, Székesfehérvár és Velence állomásokon, Kelenföldre 17:55-kor érkezik.
Részletesen a 2022-es nyári főszezoni újdonságokról, menetrendekről
Déli part
Budapest és a Balaton déli partja között háromféle közvetlen vonattal lehet utazni: a Balaton és Tópart InterCity-vel, valamint a Déli->Parti InterRégióval.
A déli parton szintet lép a vasúti utazás. A hétvégi napokon a tavalyinál is több emeletes KISS motorvonattal lehet eljutni a Balatonhoz. Szolnokot és a ceglédi vonal forgalmasabb állomásait a Napfürdő expresszvonat, Szolnokot és az újszászi vonal forgalmasabb állomásait a Vitorlás expresszvonat, a Dunakanyart és a váci vonal forgalmasabb állomásait a Jégmadár expresszvonat köti össze Fonyóddal, míg Nyíregyházát, Debrecent, Hajdúszoboszlót, Szolnokot a Panoráma expresszvonat köti össze Siófokkal. Vasárnap esténként Esti Csók nevű expresszvonat közlekedik Fonyód és Kőbánya-Kispest között, mely emeletén az utasok páratlan látványban, a balatonvilágosi magasparton suhanva a lemenő napfény sugarai által a Balaton vizén kirajzolódó aranyhídban gyönyörködhetnek.
Balaton- és Tópart InterCity
Ezen vonatokkal érhető el leggyorsabban a Balaton, Budapest-Kelenföld és Siófok között a menetidő csupán 73 perc, a vonatok csak a népszerűbb tóparti településeken, forgalmasabb állomásokon és megállóhelyeken állnak meg.
A Balaton InterCity vonatok kétóránként Budapest és Keszthely, a Tópart InterCity vonatok kétóránként Budapest és Nagykanizsa között közlekednek. A közös szakaszon így Budapest és Balatonszentgyörgy között 60 percenként közlekednek, Budapestről 6:35 és 21:35 között, valamint 21:35-kor, Balatonszentgyörgyről pedig 6:03-tól 21:02-ig indulnak.
A Balaton és a Tópart InterCity vonatokon a kerékpárszállítás is lehetséges. Az idei évben a déli parton a Tópart InterCity-ben közlekednek a nagykapacitású kerékpárszállító kocsik, melyekkel akár 30 kerékpár is szállítható egyszerre. A Balaton InterCity-ben szintén szállítható kerékpár, ezeken a járatokon 16 kerékpár szállítása lesz lehetséges. A Balaton InterCity vonatokban étkező és 1. osztályú kocsik is közlekednek.
Déli->parti InterRégió
A Déli->Parti InterRégió vonatok jellemzően Budapest és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között járnak. Budapestről a hét minden napján, 6:05 és 20:05 között kétóránként indulnak. Egyes vonatok csak Siófokig, illetve Fonyódig közlekednek. A főváros felé az első Déli->Parti InterRégió járat Keszthelyről 4:28-kor, Balatonszentgyörgyről 4:40-kor indul, a második Nagykanizsáról 5:30-kor, a harmadik pedig Balatonszentgyörgyről 8:15-kor. Balatonszentgyörgyről ezt követően 20:15-ig négyóránként, Fonyódról pedig 9:02-től 19:02-ig kétóránként indulnak az InterRégió járatok.
A Déli->Parti InterRégió vonatok a tó partján minden állomáson és megállóhelyen megállnak, ezekkel a vonatokkal érhetők el azok a helyek, ahol az InterCity vonatok nem állnak meg. Ezek a vonatok az idei előszezontól kezdve már FLIRT motorvonatokkal közlekednek, így biztosít kényelmes, klimatizált eljutást a MÁV-START a déli part minden állomására, megállójába.
Északi part
Balatonfüred és Budapest között a tavaly tavasz végén átadott villamosításnak köszönhetően csökkent az utazási idő is, mivel a székesfehérvári mozdonycserét Balatonfüreden végzik a Tapolca felé továbbközlekedő járatok esetében. Az ország és az északi part fővárosai között csaknem kétszer annyi vonat közlekedik, és jelentősen rövidebb menetidővel, egyes vonatoknál 8-20 perccel a villamosítás előtti évekhez képest. A fejlesztés olyannyira bevált, hogy a tavalyi szezonban a járvány ellenére is 8 százalékkal, 530 ezer fölé nőtt az utasszám az északi parton a koronavírus előtti év, 2019 nyári utasforgalmához viszonyítva. Idén még vonzóbb, versenyképesebb nyári menetrenddel, szolgáltatásokkal áll rajthoz a vasúttársaság.
Kék Hullám InterCity és Levendula IC
Budapest és Tapolca között naponta kétóránként közlekednek a Kék Hullám InterCity-k, amelyek Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg. Balatonfüred és Tapolca között Szepezdfürdő, Badacsonyörs kivételével pedig minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Budapestről 7:05-19:05 között indulnak, pénteken és szombaton 21:05-kor is megy egy járat. Tapolcáról 7:38 és 17:38 között indulnak, hétvégi napokon azonban 19:38-kor is lesz egy további járat. Ezen vonatokkal érhető el leggyorsabban Balatonalmádi, Balatonfüred és a Balatonfüreden túli települések, például Badacsony, Révfülöp is.
A Kék Hullám IC járatokban az expressz szakaszon kívül három IC-minőségű kocsi is közlekedik, melyből egy első osztályú kocsi prémium és bisztrószakasszal, valamint a vonatokhoz nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit is kapcsolnak.
A legelső vonat a Tapolcáról 5:54-kor induló Levendula InterCity, amely a Kék Hullám InterCity-kkel megegyező szerelvénnyel közlekedik, de nem áll meg Nemesgulács-Kisapáti, Badacsonylábdihegy, Badacsonyörs, Balatonrendes, Szepezdfürdő, Zánka-Erzsébettábor, Fövenyes és Örvényes megállóhelyeken.
Katica InterRégió
A Katica InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Balatonfüred között kétóránként közlekednek, modern, akadálymentes és klímás FLIRT motorvonatokkal. A Katicák a Déli pályaudvarról 6:30-20:30, Balatonfüredről 7:11-21:11 között indulnak. A vonatok a Déli és Székesfehérvár között csak Kelenföldön állnak meg, Székesfehérvár és Balatonfüred állomások között viszont minden állomáson és megállóhelyen. A vonaton a kerékpárférőhelyek száma korlátozott, ezért kerékpárosok számára nem ajánlott.
Vízipók InterRégió
A Vízipók fantázianevű InterRégió vonatok Budapest és Balatonfüred között kétóránként közlekednek, ezekkel érhető el a leggyorsabban a Balaton keleti medencéje.
A Déliből 7:30-19:30, Balatonfüredről 8:23-20:23 között indulnak, valamint vasárnap és ünnepnapokon 22:23-kor is indul egy járat a főváros felé. A Déli pályaudvar és Balatonakarattya között csak Budapest-Kelenföldön és Székesfehérváron, a tó mentén Balatonakarattya és Balatonfüred állomások között viszont minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
A Vízipók InterRégió vonatok a villamosítás előtti járatokhoz képest csaknem 20 perccel gyorsabbak, az eljutás így jelentősen rövidül, és sűrűbbé is válik Balatonfűzfőre, Balatonkenesére, Alsóörsre. A vonatokban nagy befogadóképességű kerékpárszállító és légjavító berendezéses (a külső hőmérsékletnél néhány fokkal hűvösebb levegőt fúj be) kocsik közlekednek majd.
Sűrűbb személyvonati közlekedés
Balatonfüred és Tapolca között is jelentősen gyakrabban közlekednek a vonatok, így a part menti utazások, Badacsony elérése is könnyebbé válik. A személyvonatok a Kék Hullám InterCity vonatokat kiegészítve, Balatonfüred és Tapolca között kétóránként járnak. Balatonfüreden csatlakoznak a Vízipók, Tapolcán pedig a Helikon InterRégió vonatokhoz, így a Balaton nyugati medencéje körbeutazható.
A hazajutást segítve új Tekergő expresszvonat fog közlekedni vasárnaponként Balatonfüred és Budapest-Kelenföld között. A vonat Balatonfüredről 15:47-kor indul, megáll Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonakarattya, Székesfehérvár és Velence állomásokon, Kelenföldre 17:55-kor érkezik.
A Balaton nyugati medencéje
A MÁV-START 2020 decemberében indította el a Dunántúlon a Helikon InterRégió vonatot, amellyel a Balaton minden korábbinál jobban elérhetővé vált Győr, Kaposvár és Pécs felől. A Helikon InterRégió vonatok kétóránként közlekednek Győr és Kaposvár között. Naponta egy vonatpár, pénteken és vasárnap ezen felül több vonat is Pécsig meghosszabbítva közlekedik, így a Balaton és Győr is könnyebben elérhető Baranya megye felől.
A Helikon InterRégió vonatok nagyrészt korszerű, alacsonypadlós, klímás Desiro motorvonattal közlekednek. A hétvégi időszakban a kerékpáros utasok igényeinek megfelelően egyes vonatok hagyományos szerelvénnyel, kerékpárszállító kocsikkal indulnak. A nyári időszakban kerékpárhely foglalása kötelező a vonatokon.
A Helikon InterRégió vonatok útvonalát az alábbi térkép mutatja be (a térképen csak a legfontosabb megállások szerepelnek):
Közvetlen vonatok Dél- és Nyugat-Dunántúlról (Győr, Kaposvár, Pécs, Szombathely)
Szombathely—Celldömölk—Tapolca—Keszthely között naponta két vonat indul. Szombathely és Tapolca között csak Sárvár, Celldömölk és Sümeg állomáson állnak meg, Tapolcától Keszthelyig Becehegy kivételével viszont minden állomáson és megállóhelyen.
Naponta egy és hétvégén további egy pár Kék Hullám InterCity közlekedik a Szombathely—Celldömölk—Tapolca—Balatonfüred—Budapest útvonalon. Szombathely és Tapolca között csak Sárvár, Boba és Celldömölk állomáson állnak meg.
Az előszezonban újdonságként bevezetett Fenyves expressz Pécs, Kaposvár, Fonyód és Keszthely között teremt összeköttetést, mivel helyjegyköteles, így biztosítják a garantált ülőhelyet, és kerékpárszállításra is alkalmas. Kerékpárszállítás esetén, díjmentes kerékpárhelyjegy váltása is szükséges.
Közvetlen vonatok Kelet-Magyarországról (Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged felől)
Az Ezüstpart expresszvonat naponta közlekedik Miskolc és Fonyód között. A vonatban nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi és IC+ kocsi is közlekedik.
Az Aranypart expresszvonat naponta közlekedik Nyíregyháza és Fonyód között. A vonat a tavalyi évhez képest kevesebb megállóhelyen áll meg, így a menetideje csaknem 20 perccel csökken.
Az Aranyhíd expresszvonat Szeged és Balatonszentgyörgy között közlekedik naponta.
A Tekergő expresszvonat naponta közlekedik Záhony—Nyíregyháza—Kőbánya-Kispest—Székesfehérvár—Balatonfüred—Zánka-Erzsébettábor között. A vonatban nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi közlekedik.
A Panoráma expresszvonat Nyíregyháza és Siófok között fog járni, a két végállomás között csak Debrecen, Hajdúszoboszló, Szolnok, Székesfehérvár, Balatonaliga, Szabadisóstó, Szabadifürdő állomásokon és megállóhelyeken áll meg. A Panoráma expressz emeletes KISS motorvonatként fog közlekedni és a helyjegyváltás kötelező lesz.
Közvetlen vonatok, KISS-ek Közép- és Kelet-Magyarországról (Szolnok, Dunakanyar, Vác, Nyíregyháza, Debrecen)
Szolnok és a Balaton északi partja között új Tekergő expresszvonat közlekedik. A vonat Szolnoktól Kőbánya-Kispest érintésével közlekedik Tapolcáig, csak a legfontosabb megállókat érinti.
A déli parton az idei elő- és főszezonban is közlekedik már KISS motorvonat
A Napfürdő expresszvonat a hétvégi napokon közlekedik Szolnok és Siófok között, emeletes KISS motorvonattal. Szolnok, Cegléd, Albertirsa és Monor felől így közvetlenül és gyorsan elérhetővé válik a Balaton déli partja.
A Jégmadár expresszvonat hétvégi napokon Nagymaros és Fonyód között közlekedik szintén modern, akadálymentes KISS motorvonattal, így a tavalyi után idén is közvetlen kapcsolatot hoz létre a Dunakanyar felől a Balatonnal, valamint a Velencei-tóval. A vonat Vác, Rákospalota-Újpest, Kőbánya-felső, Budapest-Kelenföld és Velence érintésével éri el a Balaton déli partját.
A Dömösi átkelésnél lévő lezárás miatt a Jégmadár expresszek utasainak is pótlóbusszal kell utazniuk a Szob és Nagymaros közötti szakaszon.
Szobról Fonyód felé
Reggel, Szobról a Jégmadár expressz pótlóbuszai a megszokott vonatinduláshoz képest 15 perccel korábban, 7:11-kor indulnak Nagymaros felé.
A Jégmadár expressz (18702) Nagymarosról a megszokott időben, 7:40-kor indul Fonyódra, a Szob felől pótlóbusszal érkező utasok átszállása után.
Fonyódról Szob felé
Délután visszaútban a Jégmadár expressz (18703) a megszokott menetrend szerint közlekedik Fonyód és Nagymaros között.Nagymarosról csatlakozó pótlóbuszok indulnak 20:31-kor Szobra, Szobra 20:55-kor érkeznek meg. A Vitorlás névre keresztelt expresszvonat Szolnok és Fonyód között az újszászi (120a) vonalon fog közlekedni, lehetőséget nyújtva térségben élők számára is a Balatonra való közvetlen eljutásra. A járat emeletes KISS motorvonattal közlekedik, a zsúfoltság elkerülése érdekében kötelező helyjegyet váltani a vonatra. A tavaly nyáron bevezetett Panoráma expresszvonat idén Fonyód és Kőbánya-Kispest között már Esti Csók néven fog közlekedni vasárnaponként, míg a Panoráma expresszvonat Nyíregyháza és Siófok között fog járni, a két végállomás között csak Debrecen, Hajdúszoboszló, Szolnok, Székesfehérvár, Balatonaliga, Szabadisóstó, Szabadifürdő állomásokon és megállóhelyeken áll meg. Mind a Panoráma, mind az Esti Csók emeletes KISS motorvonatként fog közlekedni és a helyjegyváltás kötelező lesz rájuk.
Bagolyvonatok
Idén a népszerű éjszaki Bagolyvonatok kiterjesztik „védőszárnyaikat” az északi partra is, hogy az éjjelbe nyúló szórakozás után is mindenki biztonságban hazaérjen. Az északi parton a tavalyinál sűrűbben, két óránként járnak hétvégente a Bagolyvonatok, melyekhez csatlakoznak a Keszthely–Tapolca viszonylatban közlekedő éjjeli járatok. A déli parton hétköznapokon két óránként, hétvégente, illetve a fesztiválok idején sűrűbben, óránként biztosítanak kényelmes és biztonságos eljutást a tó mentén szórakozók számára. A sűrűbb és összehangolt közlekedésnek köszönhetően idén már a Balaton bármely településéről bármely másik településére el lehet jutni éjszaka is vonattal.
Klimatizált eljutási lehetőség minden állomásra, megállóhoz
A Déli->parti InterRégiók az idei előszezontól fogva FLIRT motorvonattal közlekednek, így kényelmes, klimatizált eljutást biztosít a MÁV-START a déli part minden állomására, megállójába. Az északi parton a főszezonban naponta (az előszezonban hétvégente) közlekedő KATICA InterRégió járatokkal érhető el az északi part minden megállója Balatonfüredig, kényelmes, klimatizált járművel. Mindkét járatot felármentesen vehetik igénybe utasaink.
Fedélzeti szolgáltatások egyes vasúti járatokon
A MÁV-START tervei szerint 2022 nyarán az Utasellátó fedélzeti vendéglátási szolgáltatása már nem csak a déli parton, hanem az északi part felé is elérhető lesz. A déli parton az előszezonban, június 9-től az utószezon utolsó napjáig, szeptember 12-ig közlekedik étkezőkocsi Budapest és Keszthely közötti a Balaton InterCity vonatokban, a főszezonban napi 8 pár vonatban. Minden Balaton InterCity vonaton lehet a nyári főszezonban étkezőkocsiban utazni, amelyek közül kettőnek már frissen megújult a külső és belső arculata. Szeptemberig összesen négy felújított, komfortjavított étkezőkocsi áll forgalomba. A megújulás részeként a kocsik megkapják a legújabb külső és belső arculatot, modern vizuális fedélzeti utastájékoztatás épül ki, USB-töltőket szerelnek be, valamint teljesen megújul a konyhatechnika. Utóbbi során praktikusabb tárolófelületeket alakítottak ki, új sörcsapot, karos kávégépet, modernebb fagyasztókat, hűtőket és sütőt építettek be, valamint az elszívóberendezés hatásfoka is javult. Az étkező-bisztrókocsik utastere két részre oszlik: az éttermi részben öt négyfős és öt kétfős asztal található, tehát összesen harminc hellyel rendelkezik. A kocsik másik végében lévő bisztrórészben három box és egy bárpult található bárszékekkel, itt huszonegy fő tud leülni. Az északi parton a főszezonban június 18-től indulhat a bisztrókocsi-szolgáltatás a Kék Hullám InterCity-k és a Levendula IC vonatok IC+ kocsijaiban, összesen napi 8 pár járaton.
Az Utasellátó kínálata
Az előszezonban és az utószezonban napi 7 pár, a főszezonban napi 8 pár Balaton IC vonatban fog közlekedni étkezőkocsi Budapest és Keszthely között. A főszezonban az északi parton valamennyi Kék Hullám és Levendula IC-ben közlekedni fog IC+ 1. osztályú kocsi, amelyben bisztró is található. Ez napi 8 pár vonatot jelent. A bisztrószolgáltatás megjelenése a Balatonnál önmagában is újdonságot jelent, ez által a déli part után az északi parton is elérhetővé válik a fedélzeti vendéglátás. A bisztrókínálatban büféjellegű termékek, rágcsálnivalók, hűtött üdítők, alkoholos italok lesznek kaphatók, köztük az utasellátós édességekkel (pl. csokiroló), valamint helyben készült, különböző ízű lepényekkel is várjuk majd az utasokat. A déli parti étkezőkocsik kínálatát is frissítették, újdonságnak számít a Balaton koktél, a különféle fröcss és long drink ajánlatok, valamint itt is megjelennek a helyben készült lepények, lángos snack és grillkolbász-tál is lesz, ezzel bővítve a streetfood jellegű kínálatot. A hagyományos ételek kedvelőinek újdonságként babgulyás és marhapörkölt is szerepel az étlapon. Minden étkezőkocsinkban lehetőséget biztosít a vasúttársaság a bankkártyás fizetésre, Magyarország területén pedig valamennyi SZÉP-kártyát is lehet használni.
Kedvezmények, díjszabási tudnivalók, felárak a balatoni vonatokon
Díjszabás, felárak
Valamennyi Balatont érintő InterRégió- és sebesvonat (Katica, Vízipók, Helikon és a Budapest-Kelenföld és Fonyód közötti munkanapi FLIRT, Déli Parti, Szombathely és Keszthely közötti vonatok) felármentesen vehető igénybe.Valamennyi InterCity és expresszvonat InterCity kocsikból kiállított része (Tópart, Balaton, Kék Hullám, Aranyhíd, Aranypart, Ezüstpart, Adria) fix áras, 300 forintos helyjeggyel vehető igénybe.
Valamennyi InterCity és expresszvonat nem InterCity kocsikból kiállított része (Tópart, Balaton, Kék Hullám, Aranyhíd, Aranypart, Ezüstpart, szolnoki KISS, szobi KISS és Tekergő) 100 forintos helyjeggyel vehető igénybe távolsági utazásra. Kivétel ez alól a Budapest-Déli és Budapest-Kelenföld szakasz, ahol a Budapest-bérlettel, illetve a meghatározott szakaszra érvényes viszonylati vasúti bérlettel rendelkező utasnak nem szükséges díjmentes felárat váltania.
Kizárólag a Balaton partja mentén történő utazásra helyjegy nélkül vehetők igénybe a feláras vonatok a tó menti megállóik között.
Balaton 24/72 napijegyek
A MÁV-START idén már április 15-étől kínálja a 2020-ban bevezetett Balaton24 és Balaton72 jegyeket. Ezek a korábbiakhoz képest több, a tó keleti partján közlekedő Volánbusz-járaton is felhasználhatók. Eddig már több mint 3000 Balaton 24 és 72 jegyet vásároltak az utasok az előszezon idején.
A Balaton24 és Balaton72 napijegyekkel a part menti települések turisztikai látnivalói és szórakozóhelyei könnyen és kényelmesen elérhetőek.
A Balaton24 és Balaton72 napijegyekkel a Balaton körüli vasútvonalakon, a Balatonfenyvesi kisvasút vonalán, valamint a Volánbusz Zrt. egyes part menti járatain is korlátlan számban utazhat. A napijegy 2. kocsiosztályon az érvényesség kezdetétől számított 24, illetve 72 óráig érvényes. A Balaton24 napijegy felnőttek számára 1090 forintért, 26 éven aluliak számára 750 forintért váltható, és elérhető a MÁV app-ban is.
Balatoni Okosjegy
A 2021-ben bevezetett kedvezményes, helyjegyfoglalást magában foglaló Okosjegy 2022-ben is elérhető a nyári időszakban a Balaton partjára. A Balaton és Tópart InterCity-kre Budapestről indulva Fonyódra, a Kék Hullám InterCity-ken Révfülöpre és azon túlra érvényesek, másodosztályra 2499 forintért, első osztályon 2899 forintért. A Budapesten túlról közlekedő expresszvonatokra is érvényes lesz a kedvezmény, szintén Fonyódra, Révfülöpre és azon túli utazás esetén, 3299 forintos áron.
A Balaton Okosjegy is fix árú és korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. Kizárólag a MÁV applikációban és az interneten váltható meg, a rendszer automatikusan mutatja a legkedvezőbb elérhető ajánlatokat. Az ár már tartalmazza a helyjegyet, az Okosjegy mellé semmilyen más pótjegyet vagy helyjegyet nem kell váltani. További kedvezmény az Okosjegy árából nem érvényesíthető.
Vakáció-bérlet
Június 1-jétől újra van lehetősége megvásárolni a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezőknek a korlátlan magyarországi vasúti utazást biztosító Vakáció-bérleteket.
A 15, 30, 60 vagy 90 napig érvényes, szezonális bérletek az érvénytartamon belül korlátlan utazást biztosítanak másodosztályon, a MÁV-START és a GYSEV teljes belföldi hálózatán. A bérlettel nem kell váltani gyorsvonati pótjegyet sem, arra viszont figyelni kell, hogy a többi feláras vonat csak az adott vonatra érvényes felár megváltása mellett vehető igénybe.
A Vakáció-bérlet jegypénztárban és MÁV applikációban váltható meg augusztus 25-éig és érvénytartamtól függően legfeljebb szeptember 30-ig használható fel a kiválasztott időponttól az érvénytartamnak megfelelően. A 90 napos Vakáció-bérlet 34 900 forintért vásárolható meg július 1-jéig; a 24 900 forintért megváltható 60 napos bérlet augusztus 1-jéig vehető meg, a 15 900 forintba kerülő 30 napos Vakáció-bérlet augusztus 11-ig kapható, a 15 napos bérletet pedig augusztus 25-éig lehet megvenni 9900 forintért. 2021 nyarán összesen 504 darab Vakáció-bérletet vásároltak, a járványhelyzetben megváltozott utazási-nyaralási szokások miatt a 15 napos változat volt a legnépszerűbb. MÁV applikációban a bérleteket virtuális bérletigazolványhoz kell rendelni, e-személyihez nem rendelhető hozzá.
Az elmúlt időszakban több fontos fejlesztést is végrehajtott a vasúttársaság a hazai turizmus és a családok kikapcsolódásának fellendítésének érdekében. Mindenkinek, aki szívesen fedezné fel Magyarország csodálatos helyszíneit, jó szívvel ajánlott például a Dunakanyarban vagy a Bakonyban, esetleg a Balatonon bevezetett napijegyek vásárlása akár a Vakáció-bérlet mellé is, mivel a napijegyek nemcsak a MÁV-START, hanem a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a Mahart járatain is felhasználhatók.
A Vakáció bérlet a kerékpárszállításra további kedvezményt nem nyújt. Kerékpárszállítással kapcsolatban bővebb információt ide kattintva érhető el. Nemzetközi forgalomban, közvetlen nemzetközi vonaton vagy kocsiban nemzetközi forgalomban érvényes menetjegyek az ilyen utazáshoz nem használhatók fel.
Jegyautomaták
A Balaton partján már összesen 2 új és 35 felújított automata áll az utasok rendelkezésére a forgalmasabb állomásokon és megállóhelyeken, a gyorsabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlás megkönnyítse érdekében. Az automatákban a népszerű Balaton 24 és 72 napijegyek is megvásárolhatók.
Az országszerte 400-nál is több telepített automatának köszönhetően, évente több millió utas juthat az eddigieknél is kényelmesebben menetjegyéhez, illetve bérletéhez a vonatos és buszos ajánlatokat is tartalmazó kínálatból.
A balatoni utasok az északi parton már Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Alsóörs, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred, Révfülöp, Badacsonytomaj, Badacsony, Tapolca állomáson és megállóhelyen;
a nyugati részen Keszthelyen;
míg a déli parton Lepsény, Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Siófok, Balatonszéplak felső, Balatonszéplak alsó, Zamárdi felső, Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyódliget, Fonyód, Balatonyfenyves és Balatonszentgyörgy, állomáson és megállóhelyen is használhatnak új vagy felújított jegyautomatát.
Siófokon és Balatonfüreden a felújított automatákon kívül két új jegykiadóautomata is üzembe állt.
Azokon az állomásokon, melyeken pénztár vagy automata üzemel, csak érvényes menetjeggyel lehet a vonatokra felszállni, a vonaton menetjegy csak pótdíj váltása mellett vásárolható. A MÁV-START interaktív térképe segítségével az utasok naprakészen tájékozódhatnak az automaták kihelyezéséről.
Kerékpárszállítás
Az idei főszezoni időszakban a MÁV-START forgalomba állítja az összes kerékpárszállításra alkalmas kocsit, így alapvetően minden vonaton lehetséges a kerékpárok szállítása. Ennek ellenére a csúcsidei időszakban egyes vonatokon a kerékpáros kapacitások megtelhetnek, különösen a hétvégi csúcsidőben. Mind az északi parton, mind a déli parton közlekedik olyan vonattípus, melyen a kerékpárszállítás nagy befogadóképességű kocsiban lehetséges, melyben akár 30 kerékpár is szállítható.
Az érvénytartamon belül többszöri utazást biztosító Balatoni kerékpáros túrajegyet (420 forint) kivezette a vasúttársaság, de új Balatoni kerékpáros egyúti jegyet vezetett be, amelynek ára 400 forint. A jeggyel bármely balatoni állomásra, illetve állomásról lehet utazni. Hagyományos km-alapú jegyek is válthatók továbbra is.
A balatoni vonatok többségén a kerékpárok számát a túlzott telítettség elkerülése érdekében kerékpárhelyjeggyel szabályozzák, melyet a kerékpárjegy mellé kötelező megváltani. Ha a kerékpárhelyek egy vonaton elfogynak, akkor más vonatot kell választani az utazáshoz, emiatt érdemes a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani. A kerékpárhelyjegy ára vonatonként változó lesz a kerékpáros kapacitástól függően:
- Azokon a vonatokon, melyekben a kerékpáros férőhelyek száma magas, a kerékpárhelyjegy díjmentes.
- Azokon a vonatokon, melyeken a kerékpárszállítás korlátozott, a kerékpárhelyjegy ára a kerékpárjegy mellé további 0 és 350 forint közötti.
Az alábbi vonatokkal érhető el a legkedvezőbb áron a Balaton, ingyenes kerékpárhelyjeggyel:
- A déli parton a Tópart InterCity járatok
- Az északi parton a Vízipók InterRégió vonatok
Csúcsidőben a megnövekedő kerékpáros forgalomra való tekintettel a vonatokon a kerékpárhelyek már órákkal korábban megtelhetnek, ezért javasolja vasúttársaság a jegyek megvásárlását az online felületein (Elvira, MÁV app) akár már az utazást megelőző napokban. Amennyiben egy vonatra a kerékpárhelyek elfogytak, úgy a vonatra kerékpárral felszállni nem szabad, mivel a hely nélküli kerékpárral a vonat folyosóján való átjárást akadályozzák, és az érvényes kerékpárhellyel rendelkező kerékpáros utasok elől veszik el a helyet.
Idén a Volánbusznál tovább bővültek a kerékpárral utazók lehetőségei. A nyári időszámítás kezdetétől egyes, Budapest és a Mátra között közlekedő autóbuszjáratokon már igénybe vehető a tavalyi tesztüzemből megismert kerékpárszállítási szolgáltatás. Az autóbuszok hátfalára szerelt kerékpárszállítókon járatonként 3 bicikli szállítható. Egy útra 990 forintért váltható kerékpárjegy elővételben a Volánbusz honlapján, a visszaváltás lehetősége nélkül. A kerékpárjegy a közlekedési társaság budapesti pénztáraiban is megvásárolható menetjeggyel együtt, vagy korábban már megvásárolt menetjegy mellé önállóan is. Az itt elérhető videóban részletesen bemutatott szolgáltatás azon megállóhelyek között vehető igénybe, amelyek a szállítóeszközre történő felszerelést lehetővé teszik az alábbi viszonylatokban mindkét irányban:
- Budapest, Stadion autóbusz-állomás – Gyöngyös, autóbusz-állomás
- Budapest, Stadion autóbusz- állomás – Mátraháza, autóbusz-állomás
- Budapest, Stadion autóbusz- állomás – Galyatető, Kodály Zoltán sétány
- Budapest, Stadion autóbusz-állomás – Mátraszentistván, központ
- Budapest, Stadion autóbusz-állomás – Mátraszentimre, Vadvirág turistaház
- Budapest, Stadion autóbusz-állomás – Parádfürdő, kórház
- Budapest, Stadion autóbusz-állomás – Bükkszék, gyógyfürdő
A mai naptól a már elérhető Volánbusz-járatok mellett további vonalakon is elérhetővé válik a kerékpárszállítás. Biciklik elhelyezésére csak bizonyos járatok esetében van lehetőség oda-vissza irányban egyes megállók között:
- 1020 Budapest–Pásztó–Mátraverebély–Salgótarján
- 1044 Budapest–Gyöngyös–Fallóskút
- 1045 Budapest–Gyöngyös–Mátraháza–Kékestető
- 1046 Budapest–Gyöngyös–Bükkszék
- 1049 Budapest–Gyöngyös–Verpelét–Eger
- 1050 Budapest–Gyöngyös–Eger–Mezőkövesd–Miskolc
- 1054 Budapest–Eger–Szilvásvárad–Kazincbarcika–Aggtelek–Jósvafő
- 1066 Budapest–Gyöngyös–Heves–Abádszalók–Karcag
- 1068 Budapest–Gyöngyös–Heves–Tiszafüred
Az összecsukható kerékpárok poggyásztérben történő szállításának lehetősége a kapacitás erejéig továbbra is megmarad az útipoggyász szállítására vonatkozó feltételek és díjszabás szerint. A kerékpárszállítás további részleteiről a Volánbusz honlapján lehet tájékozódni.
A balatoni vonatok kerékpáros férőhelyei:
- Kék Hullám InterCity és Vízipók IR - Nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi: 24-30 kerékpár szállítható
- Tópart InterCity - Nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi: 24-30 kerékpár szállítható
- Balaton IC - Többcélú teres kocsi: kocsinként 8 kerékpár szállítható (vonatonként 16)
- Déli->Parti IR - Villamos motorvonat (FLIRT) egységenként 6 kerékpár szállítható
- Katica IR - villamos motorvonat (FLIRT): egységenként 6 kerékpár szállítható
- Helikon InterRégió - Regionális dízel motorvonat (Desiro): motorvonatonként 4 kerékpár szállítható
- Fenyves Expressz - Többcélú teres kocsi- kocsinként 8 kerékpár szállítható (vonatonként 16)
- Személyvonatok: Regionális dízel motorvonat - (Bzmot): motorkocsinként 2 kerékpár szállítható
- Regionális személykocsi (Bzx mellékkocsi) - kocsinként 2 kerékpár szállítható
- Regionális személykocsi (BDzx mellékkocsi Tapolca-Balatonfüred között) - kocsinként 16 kerékpár szállítható
- Jégmadár, Panoráma, Esti Csók, Napfürdő, Vitorlás expresszvonatok - Villamos motorvonat (KISS) 12 darab
Teljes körű bővebb információ a MÁV-START kerékpáros aloldalán olvasható: https://www.mavcsoport.hu/kerekpar
A Volánbusz fejlesztései
A keleti országrész számos településéről kényelmesen, átszállás nélkül eljuthatunk a Volánbusz járataival a Balatonra. Az idei évben gyakrabban indul az Eger-Gyöngyös és a Balaton között közlekedő autóbuszjárat, mivel a nyári tanszünetben már minden nap biztosítunk közvetlen kapcsolatot Heves megye térségéből a tóhoz. Az autóbuszjárat Gyöngyös és Siófok között expresszjáratként közlekedik, majd Siófoktól a déli part valamennyi települését érintve már egészen Keszthely–Hévízig biztosít közvetlen kapcsolatot. A Szegedről, Kecskemétről, Békéscsabáról a nyári időszakban vagy egész évben a Balaton irányába közlekedő járatok menetrendje kismértékben módosul, hogy minél több településről és minél kedvezőbb csatlakozási lehetőségekkel utazhassanak a nyaralók.
A Dél-Dunántúl térségéből is folytatódik a Balaton elérhetőségének fejlesztése. A tavaly indult és rendkívüli népszerűségnek örvendő, jellemzően szombaton és vasárnap Pécsről, Komlóról Balatonlelle, Fonyód érintésével Balatonmáriafürdőig közlekedő autóbuszjárat idén nyáron már péntekenként is, és egészen Zalakarosig meghosszabbítva biztosít közvetlen utazási lehetőséget, így Komlóról az eddigi heti kettő helyett már három nap indul közvetlen autóbusz a tóhoz. Pécsről, Kaposvárról egy új lehetőségnek köszönhetően már nemcsak a kora reggeli és délelőtti, hanem a délutáni időszakban is eljuthatunk a tó Balatonlelle és Keszthely közötti településeire. Pécsről idén is naponta összesen hat közvetlen gyorsjárat indul Siófok felé, illetve két járat – Dombóvár, Siófok, Veszprém érintésével – továbbra is egészen Balatonfüredig közlekedik.
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok számos autóbuszvonalon Északnyugat-Magyarország térségében, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, ennek köszönhetően a térség számos településéről gyakrabban elérhetővé válnak a Balaton és a Dunántúl fürdővárosai is.
Könnyebben eljuthatunk Győrből Hévízre, Keszthelyre, Zalakarosra; Győrből, Pápáról, Ajkáról Révfülöpre és Balatonfüredre, illetve hétvégén Ajkáról Tihanyba. Zalaegerszegről, Hévízről és Keszthelyről a Balaton szinte valamennyi települése közvetlen autóbuszjárattal, vagy Keszthelyen egyetlen vasúti átszállással egész nap kiszámíthatóan, óránként elérhetővé válik.
Egy új lehetőségnek köszönhetően az utazók naponta kétszer Szombathelyről, Körmendről és – vasúti csatlakozással – Szentgotthárd térségéből közvetlenül eljuthatnak Hévízre, Keszthelyre és a Balaton teljes északi partjára, illetve Szombathelyről, Sárvárról, Sümegről a Balaton déli partján fekvő településekre, egészen Balatonlelléig.
A Veszprém és a Balaton északi partján fekvő települések közötti közvetlen kapcsolat is jelentősen javul: napközben kétóránként, reggel Veszprém, délután Balatonfüred–Badacsony–Keszthely felé óránként indulnak az autóbuszok. Ajka és Tapolca között a járatok minden nap reggeltől estig óránként indulnak, közülük több is kedvező vasúti csatlakozást biztosít Tapolcán az északi part településeihez.
Tapolca és Keszthely között reggel és délután már jellemzően óránként, a délelőtti időszakban kétóránként, Sümeg és Keszthely között pedig általában óránként, egyenletes elosztás szerint indulnak járatok. Az autóbuszok többsége Keszthelyen csatlakozást biztosít a Balaton déli partja irányába induló, Kaposvárig, illetve Budapestig közlekedő vonatokhoz.
Legalább kétóránként indulnak autóbuszjáratok Győrből a 82-es úton haladva Veszprém és Balatonfüred térségébe, illetve további gyorsjáratok a nyári időszakban reggel Győr, délután Balatonfüred, Balatonalmádi felől.
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.