Hírek

Saját forrásból újítja fel a Volánbusz az edelényi autóbusz-állomást: nagyobb, korszerűbb, kényelmesebb, a mai kor igényeinek megfelelő, akadálymentesen megközelíthető állomásépület segíti várhatóan 2023 júniusától a Bódva-völgy kapujában a közösségi közlekedést igénybe vevő utasok színvonalas kiszolgálását. 

 
A beruházás kiemelt fontosságú a térség számára, hiszen a város az edelényi kistérség központja, a környező falvak lakói számára alapvető szerepe van a közösségi közlekedésben is. Az állomás a Kazincbarcika és Miskolc irányába induló járatok mellett az edelényi járás komplett forgalmát bonyolítja le, Jósvafőt, Bódvaszilast, Hidvégardót, Szendrőt, Sajóbábonyt érintő viszonylatokon közlekednek a járatok. Az állomás kapcsolatot teremt a régióközpont Miskolc és az Edelénytől északra eső területek között is. Naptípustól függően 8-10 járatpár biztosítja a csatlakozást a Miskolc-Tornanádaska vasútvonal vonataihoz is az edelényi vasútállomáson. 
 
Az új pályaudvar már rendelkezik érvényes építési engedéllyel, és a tervek szerint még ez évben megindul a közbeszerzési eljárás és a kivitelezés, amelynek befejezése 2023 nyarára várható.
 
A felújítás során a már nem modernizálható épületek helyére a mai kor igényeihez alkalmazkodó, a korábbi funkciókat megtartó, új, nagyobb, könnyűszerkezetes épületek kerülnek. A két egyszintes épületben forgalmi iroda és utasváró kap helyet. Tervezésük során fontos szempont volt, hogy egy letisztult, a környezetébe illeszkedő, az utasok várakozási idejét komfortosabbá tevő és az ott dolgozók kényelmét szolgáló létesítmény jöjjön létre. Az új épületben akadálymentesen megközelíthető, a jelenleginél nagyobb utasváró, női-, férfi- és mozgássérült mosdók, nagyobb autóbusz-vezetői pihenő és vizesblokkal, mini teakonyhával ellátott, korszerű iroda várja majd az utasokat és a Volánbusz munkatársait. Az új perontető lehetővé teszi az új, korszerű autóbuszok akadálytalan fogadását is. A fejlesztés becsült értéke 281 millió forint. A beruházást saját forrásból valósítja meg a Volánbusz.
 
A felújítás időtartama alatt a jegypénztárat, mosdót ideiglenes konténerekben, illetve mobilvécékben vehetik igénybe az utasok. A munkálatok a járatindításokat nem befolyásolják, az új épületek kialakítása a felújításból adódó átmeneti kellemetlenségek minimalizálása érdekében szakaszosan történik majd.
 
Az autóbusz-állomás felújítását bejelentő sajtótájékoztatón Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője elmondta: „Edelény és vonzáskörzete azért tud fejlődni, mert a térség vezetői, az állami vállalatok, az itt élő vállalkozások és emberek összefognak, együtt gondolkodnak. Ennek a közös munkának az eredménye a mai bejelentés, az autóbusz-állomás megújulása is, amelynek nagy jelentősége van az itt élők életében. Edelényben az elmúlt években komoly beruházások valósultak meg, amelyek fontosak a lakosságnak és Magyarország kormányának is, hiszen csak erős vidéki településekkel lehet erős az ország is. A fejlesztések sorába remekül illeszkedik az új autóbuszok forgalomba állítása a megyében és Edelény térségében - amelyre az elmúlt hónapokban többször is sor került -, és ezt a sort folytatja az edelényi autóbusz-állomás felújítása is, amelyet a Volánbusz saját forrásból valósít meg. Köszönet illeti a kormányt a fejlesztések lehetővé tételéért, a Volánbuszt a megvalósításért  és köszönöm az autóbusz-vezetők mindennapi munkáját is, amelynek segítségével az itt élők biztonságban eljuthatnak munkahelyükre és családjukhoz.”
 
Molnár Oszkár, Edelény polgármestere hozzátette: „Edelény város polgármestereként és a Kistérségi Társulás elnökeként is örömömet és egyben köszönetemet szeretném kifejezni Demeter Zoltán képviselő úrnak, hogy közbenjárt ezen fejlesztés megvalósítása érdekében is, és dr. Pafféri Zoltán elnök-vezérigazgató úrnak, hogy saját forrásból 281 millió forintot biztosítanak az edelényi autóbusz-állomás felújítására. Nem csak az Edelényiek, hanem a Járás valamennyi településének lakosa számára fontos az autóbusz állomás komfortosabbá tétele, mely egyben településképi szempontból is egy meghatározó része városunknak. A tervezés folyamán tartott többszöri személyes egyeztetéseknek meglett az eredménye. Egy olyan új autóbusz állomás épülhet meg városunkban, mely illeszkedik a környezetbe, igényes és megfelelő színvonalon szolgálja ki a buszközlekedést igénybe vevőket. Bízok benne, hogy a fejlesztést követően a szolgáltatást igénybe vevők is megbecsülik majd azt az értéket, melyet ez a beruházás teremt számunkra. Folyamatban van a buszállomás szomszédságában található Művelődési Központ fejlesztésének kormányzati támogatásból történő előkészítése sportcsarnoképítéssel, teljes területrendezéssel, mely több milliárd forint értékű beruházást jelent. Ezen fejlesztések új arculatot fognak adni Edelény egyik legforgalmasabb városrészének.”
 
Dr. Bói Loránd, a Volánbusz általános vezérigazgató-helyettese kiemelte: „Ahol csak lehet, társaságunk a szolgáltatás teljes körű fejlesztésére törekszik, az autóbusz-menetrend és a vasúti csatlakozások, a járműállomány és az infrastruktúra komplex megújításával, modernizálásával. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 2018-ban indított járműfiatalítási programunk keretében eddig 76 új autóbusz állt forgalomba, a megye járműparkjának 23 százaléka megújult. Edelény térségében 13 új jármű frissítette az állományt, így az itt szolgálatot teljesítő 32 autóbusz átlagéletkora 12,3 évről 9,1 évre csökkent. Az edelényi autóbusz-állomás fejlesztésével pedig évente több mint 18 ezer érkező és csaknem 17 ezer induló járat mintegy 950 ezer utasának kínálunk majd magasabb színvonalú szolgáltatási körülményeket, valamint az állomáson szolgálatot teljesítő, vagy azt érintő 74 munkatársunk munkakörülményei is javulnak.”
 
A MÁV–Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb és korszerűbb közösségi közlekedési szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz célja, hogy szolgáltatásainak, létesítményeinek és járműparkjának fejlesztésével valóban versenyképes, megbízható és környezetkímélő alternatívát kínáljon az egyéni közlekedéssel szemben.
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.
Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail