Hírek

A MÁV-Volán-csoport „Közösségi közlekedés a zöld jövőért” címmel kampányt indított a fenntarthatóság jegyében, amelyben felhívja a figyelmet az egyéni döntések fontosságára a közlekedési mód megválasztásában.

A vállalatcsoport leányvállalatai által nyújtott személyszállítási szolgáltatás adja Magyarország közösségi közlekedésének gerincét. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának negyedéért a közlekedés felelős, ehhez a vasúti ágazat csak 1 százalékkal járul hozzá. Jelentősen növelni kell a közösségi közlekedés szerepét a személyközlekedésben, illetve a vasút részarányát az áruszállításban ahhoz, hogy az Európai Unió által 2050-re megfogalmazott klímacél elérhető legyen, és 90 százalékkal csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás.

A márciusban zajló kampány leginkább az autót, mint közlekedési eszközt előnyben részesítőket szólítja meg annak érdekében, hogy minél többen válasszák megoldásként a közösségi közlekedést. A MÁV-Volán-csoport folyamatosan azon dolgozik, hogy az ország vasúti és közúti hálózatán modern, összehangolt, kiszámítható és jó minőségű szolgáltatást tudjon kínálni. A cél, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatíva legyen az utazók számára, és egyre többeket ösztönözzön ennek használatára az egyéni utazás helyett.

600 utas elszállítása megoldható egyetlen KISS emeletes motorvonat-, egy hatkocsis HÉV szerelvény, vagy három autóbusz segítségével, ezzel szemben egyéni megoldással ugyanez a létszám a környezetet és a közutakat – az utazási szokásokat figyelembe véve – akár négyszázötven autó közlekedésével is terhelheti.

A környezetvédelmi kampányban alkalmazott „AR”, azaz virtuális valósággal kiterjesztett plakátok az Artivive alkalmazás használatával további információkat adnak a busz, vonat vagy hév ikonokon.

Az Artivive alkalmazás letöltése:

Android eszközre https://play.google.com/store/apps/details?id=com.artivive&hl=hu&gl=US

iOS eszközre https://apps.apple.com/us/app/artivive/id1188737494

A vasúttársaság egy éve indította el fenntarthatósági weboldalán a CO2-számlálót, amely másodpercenként nyomon követi, hogy az utasok – azzal a választásukkal, hogy autó helyett vonattal közlekedtek – hány tonna szén-dioxid légkörbe jutását akadályozták meg. A számláló elindításától számított egy év alatt a vasúti közlekedést választó utasok több mint 909 ezer tonna károsanyag-kibocsátástól kímélték meg környezetünket.

Nagyobb méretért kattintson az „AR”, azaz virtuális valósággal kiterjesztett képre!

HÁTTÉR:

Február 21-én, Párizsban több mint 700 fő részvételével, vasúti csúcstalálkozón mutatták be az európai vasúttársaságok vezérigazgatói által aláírt szándéknyilatkozatot, amelyben elkötelezettségüket fejezik ki az európai vasutak fejlesztése mellett. A dokumentumban arra kérik az Európai Uniót és a nemzeti kormányokat, hogy fogalmazzanak meg konkrét nemzeti szintű célokat a modális váltás megvalósítása érdekében, támogassák a közlekedési módok közötti egyenlő versenyfeltételeket, valamint biztosítsanak megfelelő forrásokat a vasút modernizálásához. A szándéknyilatkozatot 24 európai ország 32 vasútvállalati vezetője látta el kézjegyével. A MÁV vasútdiplomáciai tevékenységének történelmi jelentőségű sikere, hogy a vállalat elnök-vezérigazgatója ilyen magasszintű fórumon vehetett részt. „A vasút, a zöldebb és innovatívabb közlekedés motorja” című konferencián bemutatott szándéknyilatkozat a leginkább környezetbarát motorizált közlekedési módként a vasút kulcsszerepét hangsúlyozza az uniós klímacélok teljesítésében. Ennek érdekében 2030-ig jelentősen növelni kell a vasúti szektor részarányát, ezért az aláírók elkötelezettségüket fejezték ki amellett, hogy vonzóbbá tegyék a vasutat többek között a nemzetközi személyszállítási szolgáltatások fejlesztésével. A klímacélok elérése érdekében elkötelezettek a vasút fenntarthatóbbá tétele mellett is, ezért törekednek a vasúti közlekedés károsanyag-kibocsátásának csökkentésére. Az aláírók célul tűzik ki a szektor befogadókészségének növelését, ezért vállalják a munkavállalók között a nők arányának növelését, ezen kívül a vasút innovatívabbá tétele érdekében növelik a kutatási, fejlesztési és innovációs keretüket.

A Volánbusz is elkötelezett a fenntartható közösségi közlekedés megvalósítása mellett. Járművei korszerűsítésének, a legmodernebb technológiák alkalmazásának, illetve a már környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő új autóbusz-beszerzéseknek köszönhetően a károsanyag-kibocsátás mértéke évről-évre jelentősen csökken a közúton bonyolódó személyszállításban is. 

A Volánbusz új, 1700 darab EURO 6 és EURO 6d motorbesorolású autóbuszának légszennyezése jóval alacsonyabb, mint EURO 1-2-3-as társaiké. A Zöld Busz Program keretében 100 elektromos autóbusz beszerzésére nyert el támogatást a vállalat, amelyek lokálisan zéró károsanyag-kibocsátásának köszönhetően jelentősen javulhat Székesfehérvár, Győr, Zalaegerszeg, Eger, Szolnok, Szeged és a budapesti agglomeráció levegőminősége, s élhetőbbé válhat a környezet a lakosok számára.

A már eredményesen üzemeltetett 53 mellé 164 CNG, sűrített földgázzal üzemelő jármű is érkezik a flottába: a fővárosi agglomerációban, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen 2022 végétől korszerűsíthetik a helyi és elővárosi közlekedést.

Az elmúlt időszak egyik legfrissebb híre pedig, hogy először vett részt hidrogén meghajtású autóbusz a közösségi közlekedésben Magyarországon. A HUMDA szervezésében a Volánbusz üzemeltette a Kőbánya-Kispest és Vecsés között közlekedő Solaris Urbino 12 electric H2 típusú üzemanyagcellás buszt és szerzett értékes tapasztalatokat.

A MÁV-Volán-csoport célja 2050-ig a klímasemlegesség elérése, ennek érdekében kidolgozta fenntarthatósági célkitűzéseit. A zöldstratégiai célokat 2021. április 22-én a Föld napján ismertette a vállalatcsoport, amelyek között kiemelt jelentőségű a közlekedési szolgáltatók CO2 kibocsátásának csökkentése, a zöld digitalizáció, a hatékony energiagazdálkodás, a hulladékok környezeti terhelésének csökkentése és a körforgásos gazdaságra való áttérés, valamint a környezetbarát, fenntartható vállalati működés kialakítása. A vállalatcsoport fenntarthatósági weboldalán mutatja be célkitűzéseit és a környezet védelmében tett legfontosabb intézkedéseit.

Forrás: MÁV Zrt. - VOLÁNBUSZ Zrt.

Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail