Hírek

A Volánbusz idén is folytatja a flotta megújítását a 2018-ban indított nagyszabású járműfiatalítási programjának keretében. Ennek következő lépéseként magyar gyártású, autóbuszokat állít forgalomba az ország helyközi közlekedésében. Az ITE Bus & Truck Kft.-vel kötött szerződésnek köszönhetően összesen 88 ilyen típusú jármű kezdi meg szolgálatát Fejér, Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megye útjain. Közülük – az első 6, Fejér megyébe érkezett jármű után - 4 darab már a Hajdú-Bihar megyében élők még kényelmesebb és komfortosabb utazását szolgálja, és nyár közepéig további 40 ugyanilyen busz áll a megye lakóinak szolgálatába.

tavaly nyáron sikerrel zárult beszerzésnek köszönhetően tavaly 365 darab CREDOBUS Econell típusú jármű állhatott forgalomba országszerte, amiket most 88 darab hazai gyártású, új Mercedes-Benz REFORM 501 LE típusú autóbusz követ. Az új autóbuszok nyár közepéig állnak forgalomba Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Fejér megye útjain. A nettó 6,4 milliárd forint összértékben beszerzett autóbuszokat az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. gyártotta Debrecenben. A 88 járműből 44 darab Hajdú-Bihar megye helyközi járműflottáját erősíti, melyek közül az első 4 darab már forgalomba állt Debrecen és Hajdúszoboszló térségében.

Az 45 ülő- és 30 állóhellyel rendelkező autóbuszok alacsony belépésűek, akadálymentes kialakításúak. Az új járműveket klímaberendezéssel, kamerával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel és utasszámlálóval, valamint üléspáronként 1 darab USB-csatlakozóval szerelték fel. Az autóbuszokat a minél kevesebb károsanyag kibocsátásával járó, hatékony és biztonságos üzemeltetés érdekében EURO6 előírásoknak megfelelő dízelmotor hajtja.

A megyét érintően nettó 3,2 milliárd forint értékben beszerzett Mercedes-Benz REFORM típusú autóbuszokat a MÁV-Volán-csoport Hajdúszoboszlón, sajtótájékoztató keretében mutatta be a sajtó képviselői és a nyilvánosság számára.

A rendezvényen Bodó Sándor országgyűlési képviselő elmondta: Ahhoz, hogy az egyéni utazás helyett minél többen válasszák a közösségi közlekedést, a biztonságos, megfelelő életkorú és műszaki állapotú járműállomány rendelkezésre állása a legfontosabb feltétel. A Volánbusz jelentős fiatalítást hajt végre a megyében, 44 új autóbuszt állít forgalomba. Jelentős részük Hajdúszoboszló térségébe érkezik, a településről Debrecenbe és vissza csúcsidőben akár 10 percenként indulnak a járatok, diákok és munkavállalók sokaságát szállítva. Fontos az is, hogy a járművek magyar gyártmányúak, magyar munkaerő foglalkoztatásával készültek, ami a hazai járműipar fejlődését, régi erejének visszanyerését mutatja. Ígéretünk van még több új autóbusz és vasúti kocsi forgalomba állítására, és az útépítések, a Hajdúszoboszló és Debrecen közötti 2x2 sávos út fejlesztése, a 100-as vasútvonal korszerűsítése tovább javítja majd a menetrend szerinti utazás feltételeit. Bízom benne, hogy mindennek köszönhetően egyre több utas választja autózás helyett a kényelmes, biztonságos, megbízható  közösségi közlekedést a mi térségünkben is.”

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere hozzátette: „Nagyon fontos ez a mai esemény, hiszen nagyon sok munkavállaló és polgár, aki itt, Hajdúszoboszlón él, Debrecenben dolgozik. Nagyon sok debreceni lakos pedig Hajdúszoboszlóra utazik nap mint nap munkavégzés céljából. Számukra meghatározó fontosságú, hogy ez az összeköttetés minél kényelmesebb és biztonságosabb legyen. Én azt gondolom, hogy ennek a mai alkalomnak a legfontosabb üzenete, hogy azok a polgárok, akik a tömegközlekedést választják - és bízunk benne, hogy minél többen fogják választani - biztonságos és kényelmes körülmények közt tegyék meg ezt. Ezekkel az új járművekkel pedig a minőségi szolgáltatás egyik feltétele is megvalósul. Az új autóbuszok a legkorszerűbbnek mondott dízelmotorral felszereltek, ami elengedhetetlenül fontos, hiszen Hajdúszoboszló kiemelt gyógyturisztikai térség, és ennek a gyógyhelynek a közepén található az autóbusz-állomás. Mindezekre is tekintettel kiemelt jelentőségű, hogy olyan buszok szolgálják ki a lakosság utazási igényét, amelyek a mai kor követelményeinek maximálisan megfelelnek.”

A Volánbusz is kiemelt figyelmet fordít a magyar munkaerővel és hozzáadott értékkel előállított hazai gyártmányokra, ezért is külön öröm, hogy társaságunk forgalomba állítja a magyar gyártású új Mercedes-Benz REFORM 501 LE típusú autóbuszokat – emelte ki dr. Pafféri Zoltán, a társaság elnök-vezérigazgatójaa térségben közlekedő helyközi járműállomány csaknem 16 százaléka újul meg, az átlagéletkor 13,6 évről 10,9 évre csökken. A korszerűsítéssel éves szinten az érintett viszonylatokon utazó 10,5 millió utas számára biztosítunk még kényelmesebb utazást. A fejlesztésekkel azt szeretnénk elérni, hogy minél többen tegyék le a slusszkulcsot, az autó helyett inkább szálljanak buszra, vonatra, hisz a közösségi közlekedés választása egy könnyen, bárki által megtehető lépés a környezetvédelem és fenntartható jövő útján.”

A társaság folyamatosan fejleszti a megye helyközi közlekedését. Tavaly 16 darab új MAN Lion’s City csuklós autóbusz állt forgalomba a megyében, a most érkező járművekkel együtt pedig 2018 óta már 71 darab új helyközi autóbusz kezdte és kezdi meg szolgálatát a térségben.

A MÁV–Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb közösségi közlekedési szolgáltatások várják az utasokat. A vállalatcsoport jelentős fejlesztéseket végzett és végez Hajdú-Bihar megye vasúti és közúti közösségi közlekedési hálózatának fejlesztésére, állomásainak, megállóhelyeinek modernizálására. Digitális csatornákon megvásárolható Okosjeggyel kedvező áron lehet igénybe venni a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő InterCity járatokat. A másodosztályú IC+ kocsik mellett már az új 1. és prémium osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel berendezett IC+ kocsiban is utazhatnak az utasok a megyét is érintő több kör-InterCity járattal. Az emeletes KISS motorvonatok hétvégenként pedig már a Budapest-Debrecen és Nyíregyháza között is közlekednek egyes sebesvonatok esetében. Szajoltól Debrecenig felújított pálya biztosítja a gyorsabb, pontosabb, megbízhatóbb vonatközlekedést. A Magyar Falu Program keretében megújulnak Biharnagybajom, Pocsaj-Esztár és Nagykereki vasútállomások; új, korszerű állomásépületet épít a MÁV Szerep és Sárrétudvari megállóhelyeken.

A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében – tavaly év végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba. A társaság idén további 1000 új jármű beszerzését tervezi. A nagyarányú jármű-fiatalítás eredményeként az év végéig a társaság teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújulhat, és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet. 

A 44 korszerű, új autóbusszal a Debrecen – Nyírábrány, Debrecen – Fülöp, Debrecen – Álmosd, Debrecen – Nyíracsád, Debrecen – Hajdúböszörmény, Debrecen – Vámospércs, Debrecen – Bagamér, Debrecen – Nyírlugos, Debrecen – Nyíradony, Debrecen – Hajdúbagos, Debrecen – Nyírmártonfalva, Debrecen – Hajdúnánás, Debrecen – Létavértes, Debrecen – Hosszúpályi, Debrecen – Újfehértó, Debrecen – Hajdúsámson, Debrecen – Nyíregyháza, Debrecen-Hajdúszoboszló-Nádudvar, Balmazújváros-Hajdúszoboszló-Debrecen, Kaba-Hajdúszoboszló,  Hajdúszoboszló-Nyíregyháza, Debrecen-Hajdúszoboszló-Nádudvar- Püspökladány, Hajdúszoboszló-Nádudvar, Hajdúszoboszló-Debrecen, Debrecen-Balmazújváros, Hajdúszoboszló-Kaba, Tiszacsege-Balmazújváros-Debrecen, Tiszacsege-Balmazújváros-Debrecen, Tiszacsege-Polgár-Tiszaújváros, Tiszacsege-Tiszaújváros-Debrecen, Tiszacsege-Tiszaújváros-Miskolc, Egyek-Tiszacsege-Polgár, Hajdúszoboszló-Hajdúszovát-Derecske autóbuszvonalakon találkozhatnak majd az utasok.

Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.

Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail