Hírek

A Volánbusz idén is folytatja a flotta megújítását a 2018-ban indított nagyszabású járműfiatalítási programjának keretében. Ennek következő lépéseként forgalomba állítja az első magyar gyártású új Mercedes-Benz REFORM 501 LE típusú autóbuszokat az ország helyközi közlekedésében. Az ITE Bus & Truck Kft.-vel kötött szerződésnek köszönhetően összesen 88 ilyen típusú jármű kezdi meg szolgálatát Fejér, Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megye útjain, melyek közül az első 6 darab a Fejér megyében élők még kényelmesebb és komfortosabb utazását biztosítja.

A tavaly nyáron sikerrel zárult beszerzésnek köszönhetően tavaly 365 darab CREDOBUS Econell típusú jármű állhatott forgalomba országszerte, amiket most 88 darab hazai gyártású, új Mercedes-Benz REFORM 501 LE típusú autóbusz követ. Az új autóbuszok nyár közepéig állnak forgalomba Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Fejér megye útjain. A nettó 6,4 milliárd forint összértékben beszerzett autóbuszokat az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. gyártotta Debrecenben. A 88 járműből 26 darab Fejér megye helyközi járműflottáját erősíti, melyek közül az első 6 darab már meg is érkezett. A korszerű autóbuszokkal a Székesfehérvár–Sárosd, Székesfehérvár–Hantos–Nagylók, Nagylók–Sárbogárd, Székesfehérvár–Aba, Székesfehérvár–Enying, Enying–Dég, Enying–Simontornya, Enying–Mátyásdomb, Lepsény–Enying–Szabadhidvég–Felsőnyék, Siófok–Enying–Kisláng, Enying–Siófok autóbuszvonalakon találkozhatnak az utasok. Az 45 ülő- és 30 állóhellyel rendelkező autóbuszok alacsony belépésűek, akadálymentes kialakításúak. Az új járműveket klímaberendezéssel, kamerával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel és utasszámlálóval, valamint üléspáronként 1 darab USB-csatlakozóval szerelték fel. Az autóbuszokat a minél kevesebb károsanyag kibocsátásával járó, hatékony és biztonságos üzemeltetés érdekében EURO6 előírásoknak megfelelő dízelmotor hajtja.
 
Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter elmondta: „Magyarország tiszteletre méltó hagyományokkal bír a busz- és a vasúti járműgyártás terén. A közösségi buszközlekedés szolgáltatási színvonalának emelése és a fenntarthatóság mellett iparfejlesztést ösztönző megfontolásokat is igyekezett érvényre juttatni a magyar kormány, amikor a Volánbusz a 2018-as járműfiatalítási programját elindította. Az elmúlt négy évben nagyarányú járműfejlesztést hajtott végre a társaság, amelynek eredményeként autóbusz-állomány 40 százaléka megújul az év végére, a flotta átlagéletkora 8 év közelébe csökken a program megkezdése előtti több mint 13 évről. A megújuló flotta jelentős része a hazai gyártású. A nemzeti vasúttársasággal egységes irányítás alá került társaság száz elektromos autóbusz beszerzésére nyújtott be sikeres pályázatot a Zöld Busz Program keretében. Az idei év elejétől már zajlik azoknak a Mercedes-Benz eCitaro típusú járműveknek a próbaüzeme, amelyekből negyven darab a budapesti agglomerációban közlekedik majd. További hatvan darabra is folyamatban van a közbeszerzés, Győr után Székesfehérvárra érkezhet majd a legtöbb, összesen 12 elektromos jármű. A kormány célja, hogy a közösségi közlekedés versenyképességének erősítésével jelentősen emelje a magyar családok életminőségét, és a buszközlekedési szolgáltatás modernizációjával eljutási időben és árban is vonzó választást nyújtson a számukra.”
 
dr. Juhász Roland, állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár hozzátette: „A közösségi közlekedés fejlesztése, a közlekedési infrastruktúra és a járműállomány folyamatos korszerűsítése túlmutat önmagán: nemcsak a nemzeti vagyont gyarapítjuk új vagyonelemekkel, de a színvonalas, megbízható és biztonságos szolgáltatás révén a vidék népességmegtartó képességét is erősítjük. A járműmodernizációs program a Volánbusz működőképességének, sikeres jövőképének egyik kulcseleme, amely elősegíti a fenntartható és korszerű közösségi közlekedés elérését, és hozzájárul a közösségi közlekedést választók számának növeléséhez, valós alternatívát kínálva az egyéni közösségi közlekedéssel szemben. Egyúttal rámutat arra is, hogy az állami vállalatok igenis képesek megújulni, és a piaci igényekhez igazodva az állampolgárok érdekeit szolgálni.”
 
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, külügyi államtitkár felhívta a figyelmet: „Különösen fontos előre lépés ez, mivel minden nap tapasztaljuk a városi közlekedésben, hogy a gépjárművek megemelkedett számával nő az autóban eltöltött idő mennyisége is. A közösségi közlekedés éppen ezért elképesztően fontos számunkra, hiszen, ha minél több ember használja munkába, iskolába járásra a buszokat vagy vonatokat, akkor összességében mindenki hamarabb célba fog érni, a környezetvédelemről nem is beszélve.”
 
Dr. Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette: „A MÁV-Volán-csoport kiemelt figyelmet fordít Székesfehérvár és Fejér megye vasúti és közúti közösségi közlekedési hálózatának fejlesztésére, állomásainak, megállóhelyeinek modernizálására. A Budapest–Pusztaszabolcs vonalszakasz felújításának köszönhetően javultak Pusztaszabolcs és a főváros közötti eljutási lehetőségek, Dunaújváros pedig 20 perccel közelebb került Budapesthez a csúcsidei gyorsított vonatok révén. Nyár óta a villamosítás lehetővé teszi, hogy korszerű villanymozdonyokkal és motorvonatokkal biztosítsuk a komfortos, környezetbarát közlekedést Balatonfüred és Székesfehérvár között. A Velencei-tó és a megyeszékhely érintésével pedig emeletes KISS motorvonatok is közlekednek már a Balaton déli partjára a turisztikai szezonban. A székesfehérvári vonal menti állomásokra, megállóhelyekre 24 új jegykiadó automatát telepítettünk. A Velencei-tónál és a martonvásári, bicskei állomásokon háromszáz férőhelynyi kerékpártárolót alakítunk ki, Gárdonyban 20 gépkocsi parkolót építünk. Martonvásáron és Bicskén korszerűbbé tesszük az állomásokat. A Magyar Falu Program keretében márciusra megújul Zichyújfalu állomás, és idén hét Fejér megyei vasútállomáson, megállóhelyen telepítünk fedett kerékpártárolókat, esőbeállókat, padokat és utastájékoztatási felületeket.”
 
Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: „Az ITK cégcsoporthoz tartozó Inter Traction Electrics Kft. által fejlesztett és gyártott autóbuszok Magyarország egyre több településén jelennek meg, méltón képviselve a hazai járműgyártást országszerte. A Volánbusz Zrt. autóbuszflotta fiatalításának keretében tavaly álltak forgalomba Mercedes-Benz Reform 500 LE típusú járműveink Székesfehérváron és Esztergom térségében. A kedvező fogadtatás után nagy örömmel adjuk át a Reform autóbusz család újabb típusát, a Mercedes-Benz Reform 501 LE járműveinket a térség utazóközönsége számára, remélve, hogy még szélesebb körben ismerik és kedvelik meg járműveinket, és még több utas számára biztosíthatunk korszerű, kényelmes és biztonságos utazást a közösségi közlekedés keretében.”
 
A Volánbusz is kiemelt figyelmet fordít a magyar munkaerővel és hozzáadott értékkel előállított hazai gyártmányokra, ezért is külön öröm, hogy társaságunk forgalomba állítja az első magyar gyártású új Mercedes-Benz REFORM 501 LE típusú autóbuszokat – emelte ki dr. Pafféri Zoltán, a társaság elnök-vezérigazgatója, aki beszédében elmondta, hogy „a nyár közepéig Fejér megyébe érkező 26 autóbusznak köszönhetően a térségben közlekedő helyközi járműállományon belül a szóló kivitelűek közel 12 százaléka, míg a teljes megyei állománynak a 9 százaléka újul meg. A korszerűsítéssel éves szinten az érintett viszonylatokon utazó több mint 2,8 millió utas számára biztosítunk még kényelmesebb utazást. Tavaly 21 darab MAN Lion’s City csuklós autóbusz és 6 darab Credobus Inovell 12 típusú szóló autóbusz került a megyébe, így 2018 óta már 84 új autóbusz biztosítja a magasabb színvonalú kiszolgálást. Emellett jelentős előrelépés előtt állunk a megyeszékhely helyi közlekedésében is, melynek köszönhetően 12 új elektromos meghajtású jármű fiatalíthatja a helyi állományt. A fejlesztésekkel azt szeretnénk elérni, hogy minél többen tegyék le a slusszkulcsot, az autó helyett inkább szálljanak buszra, vonatra, hisz a közösségi közlekedés választása egy könnyen, bárki által megtehető lépés a környezetvédelem és fenntartható jövő útján.”
 
A MÁV–Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében – tavaly év végéig – 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba. A társaság idén további több mint 1000 új jármű beszerzését tervezi, aminek eredményeként év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújulhat.
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.
Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail