Átfogó felújítási programja keretében játszósarkokat telepít egyes autóbusz-állomásain a Volánbusz, hogy a gyerekek szórakozva tölthessék el a várakozási időt. A tavasszal ígért fejlesztés pilotprojektjeként Budapesten a Népligetben már elkészült a gyermeksarok, a Mikulás pedig a szolnoki és a zalaegerszegi állomásokra is visz játékokat.
A Volánbusz kiemelt figyelmet fordít a menetrendek, csatlakozások kedvező kialakítására, legújabb fejlesztésével pedig igyekszik vidámabbá varázsolni az autóbusz-állomásain töltött várakozási időt a gyerekek számára: december elejétől játszósarkok várják a 2-8 éves kis utasokat egyes állomásokon. Budapesten, a népligeti autóbusz-állomás várótermében már használatba is vehették a játékokat, Mikulás napjáig pedig Zalaegerszegen és Szolnokon is megvalósul a mini játszótér. A fejlesztés értéke a három helyszínen összesen csaknem 6 millió forint.
Az alacsony kerítéssel körbevett területen több játék is helyett kapott: a sárga színű minibusz mellett különböző fali játékokkal is játszhatnak a kicsik, amelyek között megtalálható a klasszikus memóriajáték, a színes golyóvezető és egy kirakó is. A gyerekek a számolást az abakusz táblával gyakorolhatják, a szem-kéz koordinációt és a reakcióképességet a forgatható autós játékkal fejleszthetik, valamint az óramutató játékkal az óra működését is tanulhatják.
Az eszközök gyermekbarát festéssel és antibakteriális bevonattal készültek, a járványhelyzetben különösen fontos, hogy könnyen tisztíthatók és fertőtleníthetők. A társaság fokozott figyelmet fordít az állomások és a játékok teljes körű higiéniájára, és folyamatosan takarítja, fertőtleníti a létesítményeket és eszközöket. Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló is szolgálja az utasok és a gyermekek higiénés biztonságát. A Volánbusz kéri utasait, hogy rendszeresen használják ezeket, illetve betegen ne vegyék igénybe a szolgáltatásokat. Ne feledjék azt sem, hogy november 1-jétől az orrot és a szájat elfedő maszk használata nemcsak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik.
A pilotprojekt sikere esetén a Volánbusz további helyszíneken szeretne játszósarokkal kedveskedni a gyerekeknek. A társaság reméli, hogy a játékok nagy sikert aratnak a legkisebbek körében, és a szülők számára is kellemesebbé teszik a várakozási időt.
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.