A tervek szerint 10 éven belül magas technológiai színvonalú, a környezetet kisebb mértékben terhelő, hazai gyártású autóbuszokra cserélik a magyarországi autóbusz-állományt - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2021. október 14-én Budapesten, a Credobus Econell 18 Next hazai fejlesztésű csuklós autóbusz bemutatóján.
Magyarországon jelenleg mintegy 8500 autóbuszt tartanak üzemben, amelyek átlagéletkora meghaladja a 14 évet; célul azt tűzték ki, hogy ezt jóval 10 év alá vigyék - közölte a miniszter. Kiemelte: a hazai autóbusz-stratégiát egyebek mellett arra alapozta a kormány, hogy Magyarországon komoly autóbusz-fejlesztési és -gyártási kapacitás, valamint szakértelem áll rendelkezésre.
A hazai fejlesztésű és gyártású Credobus Econell 18 Next csuklós autóbusz ultrakönnyű vázszerkezetre épített jármű, a kategória legkedvezőbb üzemanyag-felhasználású és legalacsonyabb fajlagos szén-dioxid kibocsátású terméke - ismertette Krankovics István, a gyártó Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója.
Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományos hajtásláncok fölött eljárt az idő, csökkenteni kell a járművek által okozott emissziót. A miniszter kitért arra is, hogy a magyar gazdaság pozitív irányba változott; mint mondta, a magyar ipar high-tech, a járműipar ennek jó példája. Felidézte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy évvel ezelőtti tanulmányát, amelyben minősítették a különböző országok iparszerkezetét a high-tech gyártásképesség és a high-tech termékek szempontjából. Magyarországon ez 70 százalék volt, annyi, mint Németországban vagy Dániában, ezzel a lista elején álltunk - fogalmazott.
A miniszter az új buszt bemutatva kiemelte, hogy újra van magyarországi gyártású csuklós autóbusz. A gyártó Kravtex Kft.-ről szólva jelezte, hogy a vállalat beszállítója a legnagyobb hazai közösségi közlekedési szolgáltatónak, a közelmúltban adták át egy 420 darabos keret utolsó autóbuszait a Volánbusznak.
Krankovics István közölte: az új jármű, az Econell 18 Next a hasonló méretű és befogadóképességű buszoknál 3 tonnával, 15 százalékkal könnyebb, ez ugyanennyivel kevesebb üzemanyag-fogyasztást és környezetszennyezést jelent. Elmondta azt is, hogy Kravtexnek jelenleg mintegy 2400 busza üzemel a Volánbusznál.
Forrás: MTI -ITM
Fotó: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Credobus Econell 18 Next hazai fejlesztésű csuklós autóbusz bemutatóján Budapesten 2021. október 14-én. (Soós Lajos/MTI)
----------------------------
Kapcsolódó hír:
Credobus Econell 18 Next: magyar világújdonság
Új, magyar fejlesztésű és gyártású csuklós autóbuszt mutatott be a Kravtex-Kühne Csoport csütörtökön, a Budapesten megrendezett 51. Autóbusz Szakértői Tanácskozáson.
A Credobus Econell 18 Next-tel a mosonmagyaróvári-győri gyártó újraindítja az évek óta szünetelő magyar csuklósbusz-gyártást.
A járműújdonság világszinten is az egyetlen 19,5" kerékrendszerű csuklós busz. Az innovatív futómű-konfigurációval és az optimalizált vázszerkezettel az Econell 18 Next saját tömege legalább 3 tonnával alacsonyabb versenytársainál - a megszokott 17-18 helyett mindössze mintegy 14 tonna.
Az áttörést jelentő tömegcsökkentésnek köszönhetően az Econell 18 Next üzemanyag-felhasználása minimum 15 %-kal, éves CO2-kibocsátása pedig mintegy 10.000 kg-mal kedvezőbb versenytársainál.
A cégcsoport többek között az új típussal összefüggésben több mint 20.000 négyzetméteresre bővíti mosonmagyaróvári gyártócsarnokát, ahol 2022-ben megkezdődhet a csuklós buszok szériagyártása.
Legalább -3 tonna: piacképes innováció a magyar buszgyártástól
A Credobus autóbuszokat gyártó, győri-mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne Csoport közel két év alatt, kizárólag saját forrás felhasználásával fejlesztette ki az új Credobus Econell 18 Next típust. A jármű komoly figyelemre számíthat Magyarországon és a környező országok piacain, hiszen világszinten is ez az egyetlen 19,5" kerékrendszerű csuklós busz.
A műszaki innováció lényege, hogy a jármű mindhárom futóműve 19,5” átmérőjű kerekekhez méretezett. Az újszerű futómű-konfiguráció a teljes konstrukcióra kiható, nagymértékű optimalizációt és tömegcsökkentést tett lehetővé. Ezért a jármű saját tömege a megszokott 17-18 helyett mindössze mintegy 14 tonna. A legalább 3 tonnával alacsonyabb saját tömeg és fogyasztás egyszerű összefüggése miatt az új Econell 18 Next kategóriája legkedvezőbb üzemanyag-felhasználású, és legalacsonyabb fajlagos CO2-kibocsátású dízel csuklós busza.
A tömegcsökkentés és downsizing az európai buszgyártók egyik meghatározó fejlesztési iránya. Többek között cseh, holland és lengyel gyártók is folyamatosan bővítik 19,5” kerékrendszerű buszaik választékát. Ugyanakkor a Credobus az első, amely a megfelelő főegységek - például a Rába-komponensek felhasználásával, a Kühne által gyártott „B” futómű - birtokában meg tudta építeni ezt az innovatív koncepciójú járművet.
Az Econell 18 Next az eddigi leglátványosabb eredménye a Credobus ultraalacsony tömegű járműkoncepciójának. A busz minden költségtényezőben kedvezőbb lesz versenytársainál, beleértve a vételárat is, amely a multinacionális gyártókkal összehasonlítva számottevően alacsonyabb.
Teljesen új architektúra
A Credobus az egyik legnagyobb tapasztalatú gyártója az ultraalacsony tömegű buszoknak. Az eddig elkészült több mint 2.500 jármű nyomán felhalmozódott valamennyi gyártási- és üzemeltetési tapasztalat beépült az Econell 18 Next konstrukciójába. Az alapoktól újragondolt, önhordó vázszerkezet meghatározó méretváltozásokkal támogatja a kompromisszummentes használhatóságot.
A 18.170 mm hosszú autóbusz szélessége eléri a műszakilag megengedett maximális értéket (2.550 mm), és vázgeometriája is jelentősen megújult. Mindez nagyobb állófelületet, szélesebb járófolyosókat és kényelmesebb üléselrendezést eredményez. A megnövelt mellső túlnyúlásnak köszönhetően az első utasajtó két átjárót biztosít, és jelentősen nőtt a vezetőfülke mérete.
Az Econell 18 Next alapkivitelben is megfelel az ENSZ EGB R66.02 szerinti (M3/II. osztályú), legszigorúbb szerkezeti szilárdsági előírásoknak. A családelvű fejlesztésnek köszönhetően az autóbusz 3 ajtós elővárosi, illetve 3 és akár 4 ajtós városi változatban is gyártható. A típus szóló változata várhatóan 2022 második felében mutatkozik be Econell 12 Next néven.
A jármű fejlesztését Szombath Imre főkonstruktőr, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettese vezette.
Jobb, mint egy teljes hosszban alacsonypadlós busz
Az utast fókuszba helyező konstruktőri szemlélet a jármű minden elemén tetten érhető: az Econell 18 Next-ben az elvárt utastér-kialakítás határozza meg a szerkezeti felépítést, és nem fordítva!
A tervezők szakítottak a 22,5” kerékméretű buszok szerkezeti kötöttségeivel. Nincs még egy olyan csuklós busz a piacon, amely magán hordozná az Econell 18 Next konstrukciós jellemzőit: az egyedülálló, 19,5”-os futómű-konfigurációt és az alacsony-pozicionálású hajtáslánc-beépítést. Az eredmény: rendkívül alacsony belépési magasság, kis méretű kerékjáratok, alacsony dobogók, hátul is csekély padlómagasság - és ami a legfontosabb: piacelső utaskapacitás.
Az Econell 18 Next átgondolt, kimagasló helykihasználású utastere a konvencionális csuklós buszokhoz képest jelentősen nagyobb kapacitást biztosít. Szinte hihetetlen, mégis tény: az Econell 18 Next akár 25 %-kal magasabb ülésszám mellett is nagyobb befogadóképességgel rendelkezik, mint közvetlen versenytársai.
Izgalmas, magyar formaterv
Az Econell 18 Next kontrasztos-geometrikus designja különleges esztétikai élményt nyújt. A homlok- és hátfalon megjelenő, karakteres X-motívum összhangban van az új generációra utaló Next típusjelzéssel. A sarkok hangsúlyozása, és a kontrasztos fényezés mellett az új megjelenés tovább örökít olyan jellegzetes formai megoldásokat, mint a három részre tagolt sisaklemez, vagy a logót magába foglaló, sokak által képletesen csak „bajusznak” nevezett díszítő elem.
Újdonság a busz oldalának felső részére szerelt burkolatrendszer és a magasított csuklóharmonika. Az integrált tető-kialakítás a klímaegységeket és a vészkijáratokat eltakarva egyöntetűnek láttatja a busz felső síkját. A jövőben megjelenő elektromos meghajtású Credobus modelleken a nagyfeszültségű rendszer komponenseit is hasonló megoldás fogja takarni.
A formaterv Tóth János ipari formatervező és a Credobus közös munkája.
Világszínvonalú hajtáslánc és információs technológia
A Credobus az FPT Fiat Powertrain Technologies kiemelt partnereként a vezető autóbuszgyártókkal egyidőben vezeti be az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma legújabb előírásainak megfelelő motorokat. Az Econell 18 Next-be beépülő E-szakaszú NEF-motorcsalád hosszú évekig az egyik legtisztább üzemű dízel erőforrásnak fog számítani. Az erőátvitelről a ZF csúcskategóriájú EcoLife 2 automata sebességváltója gondoskodik.
A Credobus Econell 18 Next integrált fedélzeti elektronikus rendszeréhez a magyar buszgyártásban elsőként alkalmazott szolgáltatások kapcsolódnak. Ilyen a virtuális műszerfal, az elektronikus rögzítőfék, illetve az eső- és fényérzékelő. Az utasok kényelmét és biztonságát USB-töltők, ultraszéles utasinformációs monitorok, Full LED világítás és antivirális klíma szolgálja, amely csökkenti a koronavírussal való megfertőződés kockázatát.
A termék, amire a magyar gazdaságnak szüksége van
A Credobus évek óta hangsúlyozza a buszgyártás kedvező nemzetgazdasági hatásait, amelyek a Covid-válság kapcsán még inkább felértékelődnek, hiszen a magas hozzáadott értékű, versenyképes magyar termékek jelentik a kilábalás kulcsát. Az Econell 18 Next épp ilyen termék, hiszen a hozzá kapcsolódó hazai innováció alapozza meg nemzetközi versenyképességét, gyártása pedig a pozitív foglalkoztatási hatáson és költségvetési befizetéseken keresztül is serkenti a gazdaságot.
Magyarországon évente legalább 150-200 új csuklós autóbusz forgalomba helyezésével biztosítható a közforgalmú járműállomány folyamatos megújulása. Miután évekkel ezelőtt megszűnt ennek a termékkategóriának a hazai sorozatgyártása, a belföldi igények csak import buszokkal voltak kielégíthetők. Az Econell 18 Next megjelenése tehát tovább csökkenti az ország import-kitettségét.
A buszgyártás csak korlátozottan automatizálható, így a legfejlettebb gyártási struktúrában is magas az élőmunkaigény. A Credobusnál évente mintegy 300 darab autóbusz készül, amely a cégcsoporton belül körülbelül 600, a magyar beszállítóknál pedig további 150 munkahely megtartását biztosítja. A buszgyártás ösztönzése kiváló megoldás a foglalkoztatás bővítésére, hiszen magas hozzáadott értéket előállító, és hosszú távon fenntartható munkahelyeket teremt.
Az új csuklós busz gyártása hagyományosan a cégcsoport két telephelyén történik: Mosonmagyaróváron a festett-fényezett vázszerkezet és a fém alkatrészek szettjei készülnek, Győrben pedig az összeépítés és készre szerelés zajlik. Ugyanakkor az előállítás országszerte közel 100, gyártási tevékenységet is folytató beszállítónak ad munkát, többek között az alábbi társaságoknak:
• ZF Friedrichshafen AG (Eger): sebességváltók
• Rába Futómű Kft. (Győr): futóművek
• Metal 99 Kft. (Dabas): utasajtók
• OROSházaGLAS Kft. (Orosháza): síküvegek
• Hirschler Üvegipari Vállalkozás (Sopron): szélvédő üvegek
• Graboplast Zrt. (Győr): műpadlók
• További Győr-Moson-Sopron megyei KKV-k termékei: külső-belső műanyag komponensek, gumi termékek, pneumatikus részegységek, gömbcsuklók, stb.
Új típus, új gyárból
A cégcsoportnál a jövőbe való befektetésnek tekintik, hogy a világpiaci bizonytalanságok ellenére tovább építkeznek Mosonmagyaróváron. A folytatódó öntödei rekonstrukció mellett 2022 elején elkészül a 2008 óta folyamatosan bővülő új mosonmagyaróvári autóbuszgyár 3. üteme. A 2 milliárd forint összértékű beruházáshoz - amely megteremti a csuklós autóbuszok vázszerkezeteinek termelési környezetét - a Kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében mintegy 470 millió forint támogatást nyújtott. A létrejövő több mint 20.000 négyzetméteres autóbuszgyár az egyik legnagyobb lesz a kelet-közép európai régióban. Az új gyártóhellyel a cégcsoport elméleti autóbuszgyártó kapacitása 2022-től többműszakos munkarendet figyelembe véve 1.000 db/év-re növekszik.
A Credobus márkáról
A Kravtex-Kühne Csoport két évtized leforgása alatt újraindította a magyar buszgyártást, és Credobus márkájú buszainak köszönhetően mára az egyik legnagyobb, hazai tulajdonú iparvállalattá vált. A Credobus ma az előszámú hazai buszgyártó, termékei pedig több szegmensben is piacvezetők és egész Magyarországon elterjedtek: a márka jelen van az állami és önkormányzati közlekedési szolgáltatóknál, speciális autóbuszait a rendőrség, a honvédség és közegészségügyi szervezetek is használják. A cégcsoport eddig több mint 2.500 autóbuszt gyártott, járművei részaránya a VOLÁNBUSZ Zrt. kb. 5.500 darabot számláló helyközi flottájában meghaladja a 40 %-ot.
A Credobus-ok nemcsak alacsonyabb árfekvésüknek köszönhetik sikerüket. Az innovatív, ultraalacsony tömegű konstrukció jelenleg is évente több milliárd forint összértékű üzemanyag-megtakarítást biztosít a magyar közlekedési szolgáltatóknak. A megtakarítás egyben környezetvédelem is, hiszen a Credobus-okkal évente mintegy 20.000 tonnával alacsonyabb a CO2-kibocsátás.
A buszpiac mellett a cégcsoport a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. révén az agráriumban, a szolnoki Panoráma Tourist Kft.-nek köszönhetően pedig a személyszállítási piacon is aktív.
Forrás: Kravtex Kft.
https://volanegyesules.hu/hirek/item/1595-10-even-belul-hazai-gyartasu-high-tech-kornyezetkimelo-buszokra-cserelik-a-jarmuallomanyt#sigProId4ebd7ffb2a
- sajtóközlemény (483 letöltés)