Véget értek a nyárra tervezett felújítások a fővárosban, a Budapesti Közlekedési Központ felkészült az iskolakezdésre. Szeptember 1-jétől, szerdától a tanítási időszakban érvényes, a nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a BKK járatai, a legfontosabbak pedig a reggeli időszakban egészen 9 óráig a csúcsidőszakban érvényes, legsűrűbb követési idővel indulnak. A belvárosba utazóknak érdemes a metrót, a villamosokat és a HÉV-et használniuk, mert a kötöttpályás járművekkel lehet a leggyorsabban célba érni a fővárosban.
Az iskolakezdésre időzítve számos nagy felújítást fejeztek be Budapesten: augusztus utolsó hetére véget ért az M3-as metró négy héten át tartó, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont közötti pótlása. A szerelvények újra két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér, illetve a Lehel tér és Újpest-központ között járnak. Befejeződött a Fehérvári út és Bocskai út csomópontjában a vágányok felújítása is, a villamosok ismét az eredeti útvonalukon járnak, már nem kell átszállni Újbuda-központnál a két szakasz között. Felújították a villamosvágányokat a XII. kerületi Nagyenyed utcában, az 59-es villamos újra közlekedik, és visszaállt a környéken a korábbi közúti forgalmi rend.
Szeptembertől újra teljes vonalán, a Boráros tér és Csepel között jár a H7-es HÉV, ennek köszönhetően Csepel központjából – a legforgalmasabb időszakokban is – megint kilenc perc alatt lehet eljutni a Boráros térre. Ezzel egy időben megszűnik a Kvassay hídnál lévő ideiglenes végállomás, valamint megszűnnek az autóbuszos pótlás miatti közúti korlátozások a Kvassay Jenő úton. Hétvégenként a H7-es HÉV-en is ingyenesen szállítható kerékpár októberig. A részletekről ezen az oldalon lehet tájékozódni.
Továbbra is tart azonban a Lánchíd, illetve az idősebb Antall József rakpart felújítása, valamint a Blaha Lujza tér átépítése. A BKK mindent elkövet annak érdekében, hogy a tér környékén gördülékenyebb legyen a közlekedés. Az elmúlt hetekben a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében kétszeres ütemben dolgoztak, ennek köszönhetően az iskolakezdésre ismét két sávot használhatnak az autóval közlekedők a csomópontban. Az autósforgalom könnyebb haladásának érdekében ideiglenesen újra teljes hosszában át lehet hajtani a Dohány és a Wesselényi utcán, valamint a Honvéd és a Nádor utcán.
A közösségi közlekedés, azon belül is a metró, a HÉV vagy a villamosok használatát javasolja a Budapesti Közlekedési Központ, a kötöttpályás járművekkel kényelmesen és gyorsan célba lehet érni a fővárosban. De érdemes megfontolni a mikromobilitási eszközök, így például a kerékpárok használatát is, mert azok egyre népszerűbbek a fővárosiak körében. Erről ezen a linken találni bővebb információt.
BKK napijegyek és bérletek – akár mobilról is
A BKK kiterjedt értékesítési hálózatát a BKK Pontkeresőjében lehet megtekinteni. Jelenleg több mint 360 automata szolgálja a fővárosban közlekedőket, emellett a BKK Ügyfélközpontokban, a jegy- és bérletpénztárakban, valamint a cég viszonteladó partnereinél is megvásárolhatók az utazási okmányok. A Budapesti Közlekedési Központ javasolja a mobiljegy használatát: az esetleges sorban állás helyett így kényelmesen, akár otthonról is meg lehet vásárolni a bérleteket. A mobiljegyekről bővebb információkat a BKK Mobiljegy oldalán lehet találni. A 14 éven aluliak a fővárosi közgyűlés támogatása esetén szeptember 2-től díjmentesen utazhatnak a BKK járatain. A kedvezményről itt lehet további információkat találni.
Megújult a FUTÁR
Augusztus végén megújult a FUTÁR-alkalmazás: az új, stabilabban működő applikációban már a MÁV-HÉV adatai is valós időben jelennek meg. Az utazás megtervezéséhez továbbra is érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű információk alapján számolja ki a megfelelő útvonalat az úti céljuk eléréséhez. A FUTÁR fejlesztéséről ezen az oldalon lehet olvasni.
Forrás: Budapesti Közlekedési Központ Zrt.