Hírek

DEBRECEN
A tervezett határidőben forgalomba állt Debrecenben az a négy új autóbusz, amit a ROHU keretében vásárolt a DKV Zrt. 

Az első három jármű 2020. december 18-án, a negyedik, egy Mercedes-Benz Intouro M euro VI-os dízelmotorral felszerelt autóbusz pedig 2021. május 25-én érkezett meg a társasághoz. A határokon átnyúló közösségi közlekedésfejlesztésről ma tartott közös konferenciát a román és a magyar fél Debrecenben.

„A közösségi közlekedés fejlesztése Nagyvárad és Debrecen szintű határokon átnyúló városi pólusok mentén” című Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott eMS kód: ROHU-390-es azonosítószámú projekt” újabb állomáshoz érkezett. Az autóbuszok debreceni megérkezése után, a résztvevő országok konferenciát tartottak a határokon átnyúló közösségi közeledési fejlesztésekről, a projekt főbb célkitűzéseinek megvalósításának fázisairól és eredményeiről.

Magyarország és Románia közös pályázata 2018-ban nyerte el a támogatást, melynek kedvezményezettjei a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., valamint a Nagyváradi Közlekedési Társaság és a Nagyváradi Metropolitan Szervező.

A debreceni projektrész 85 százaléka az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása, 9,9 százaléka nemzeti társfinanszírozás és 5,1 százaléka saját pénzeszköz felhasználása.  A projekt keretében három okos-megállóhely kialakítása, az elektronikus jegyrendszer továbbfejlesztése, valamint két midibusz, és két városi-, elővárosi kivitelű, euro VI-os motorral ellátott Mercedes típusú autóbusz beszerzése valósul meg. 

Okos megoldások a közösségi közlekedésben

A projekt lehetővé teszi, hogy a társaság továbbfejlessze az elektronikus jegyrendszert. Ennek során a későbbiekben tervezett teljes jegyérvényesítő rendszer cseréjéhez szükséges valamennyi szoftver fejlesztése megtörténik az autóbuszokon, trolibuszokon, valamint a villamosokon is.

A jegyérvényesítő rendszer fejlesztésének köszönhetően a Debrecen város közösségi közlekedésben alkalmazott valamennyi értékszelvény, beleértve az elektronikus jegyeket is, a járművezető által is azonnal ellenőrizhetővé válik. A rendszer utasforgalmi adatok lekérdezésére is alkalmas.

Az utasok és a városba érkező turisták számára könnyen kezelhető közösségi közlekedési tájékoztató rendszert, úgynevezett okos-megállóhelyet alakít ki a társaság három forgalmasabb megállóhelyen.

A Nagyállomáson, a Csokonai Színháznál, illetve a Klinikáknál található megállóhelyekre olyan elektronikus eszközök lesznek telepítve, melyek menetrendi adatokról, a valós idejű érkezési időről, valamint a közösségi közlekedési szolgáltatás igénybevételének feltételiről nyújtanak majd információkat az utasok számára.

Az eszköz segítségével az adott megállóhelyről megtervezhető a teljes utazás, az eszköz segít kiválasztani a legoptimálisabb útvonalat. Emellett pedig elektronikus jegyet vagy bérletet is vásárolhatnak az utasok az okos-megállókban.

Bővülő, fiatalodó járműpark

A projekt ütemezésének megfelelően 2020. december 18-án egy darab Mercedes-Benz Sprinter Reform-S CITY, egy darab Mercedes-Benz Reform 501 LE, valamint egy darab Mercedes-Benz Sprinter Reform-S INTERCITY euro VI-os dízel motorral felszerelt autóbusz állt forgalomba. 2021. május 25-én megérkezett a negyedik jármű egy Mercedes-Benz Intouro M euro VI-os dízel motorral felszerelt autóbusz.

Az autóbuszokat az Inter Traction Electrics Kft. gyártotta.

A midi autóbuszok, a Debrecen közigazgatási területéhez tartozó kisebb utasforgalmú külvárosi városrészeinek kiszolgálásában vesznek részt, a városi-, elővárosi autóbuszok pedig, a nagy átlagos utazási távolságú autóbusz vonalakon közlekednek.

A projekt keretében beszerzett autóbuszok forgalomba állítása után, lehetővé vált, ezeknek a kisebb forgalmú városrészeknek a kiszolgálásában résztvevő járművek átcsoportosítása. A felszabaduló autóbuszok, a vonalhálózat más, forgalmasabb, nagyobb utasszámot generáló járataira kerültek, ezáltal csökkent a járatok zsúfoltsága, így növekedett a szolgáltatási színvonal.

NAGYVÁRAD
A Nagyváradi helyi közlekedési vállalat

A projekt keretein belül 6 darab új euro VI-os autóbusz és egy hibrid autóbusz beszerzése mellett, új flottamanagement és utastájékoztató rendszer beszerzése, beleértve 55 új utastájékoztató kijelző beszerzését is.

A.D.I. TRANSREGIO

Utasforgalmi tanulmány kidolgozása, Nagyvárad, Bors, Szentmárton és Biharkeresztes helyi közösségi közlekedési hálózatán. Eredet-cél tanulmány kidolgozása Nagyváradon. Városfejlesztési terv kidolgozása a nagyváradi helyi közösségi közlekedési hálózat optimalizálása. A projekt keretein belül mobilalkalmazás kifejlesztése, amely valós idejű utazás tervezését teszi lehetővé Nagyvárad, Bors, Szentmárton, Biharkeresztes valamint Debrecen területén. A projekten belül valósul meg egy „Európai Mobilitási Hét” kampány szervezése is.

Jelen anyag tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Forrás: DKV Debreceni Közlekedési Zrt.

Mellékletek:
Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail