Hírek

A Pest északi és déli részét összekötő M3-as metróvonal felújítása több ütemben valósul meg. A megújult északi és a déli szakasz átadását követően jelenleg a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zajlanak a korszerűsítési munkálatok. A belvárosi metrófelújítás a projekt legnagyobb kihívása, mind a felújítás megszervezése, mind pedig a metrópótlás szempontjából. Idén nyáron egy hónapra jelentős változás áll be a metró közlekedésében: július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között légkondicionált metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciójának tervezése során megfogalmazott egyik legfontosabb alapelv, hogy a felújítás a lakosságnak a lehetőségekhez mérten a legkevesebb kellemetlenséget okozza. A korszerűsítés három szakaszra bontása elsősorban forgalomterelési szempontok alapján történt, mert így biztosítható leginkább Budapest közlekedésének minél hatékonyabb fenntartása, és a metrópótlási feladatok megoldása.

A metrófelújítás összetett mélyépítési munkafolyamat, ami felszíni munkafázisokkal egészül ki: 2021. július 5-én kezdődött el a Dózsa György úti metróállomás utólagos akadálymentesítése, amelynek felszíni kivitelezési munkálatai forgalomkorlátozással járnak a Váci út és a Dózsa György út csomópontjában, egészen 2022. augusztus végéig.

A felújítási munkálatok a tervezett ütemben haladnak. Az északi és déli szakasz metróforgalmának biztosítása miatt viszont a középső szakaszon korlátozott a munkavégzés időtartama, hiszen az M3-as metróvonal egyetlen felszíni kapcsolata a BKV Zrt. Kőér utcai járműtelepe, az építési területen minden reggel és este át kell engedni a szerelvényeket.

Közlekedés az M3-as metró vonalán július 24-től augusztus 22-ig

A kizárólag folyamatos lezárás mellett végezhető munkafolyamatok kivitelezése érdekében idén nyáron négy héten át, július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok viszik az utasokat, a metró csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár.

Ebben az időszakban két pótlóbusz-járat is közlekedik a metró helyett. Az M3-as pótlóbusz Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között, a metró teljes üzemidejében jár majd, míg az M3E pótlóbusz csak hétköznapokon csúcsidőben közlekedik a Határ út és a Göncz Árpád városközpont között, a belváros felé a Népliget érintése nélkül.

A pótlóbuszok rendkívül sűrűn, 1 percnél is gyakrabban indulnak, a pótlásban több mint 100 darab csuklós, akadálymentes, légkondicionált autóbusz vesz részt.

A BKK a felújítás e szakaszában is javasolja a Göncz Árpád városközpont és a Népliget között az 1-es és 1M villamos igénybevételét is. Az alternatív eljutást biztosító járatok a fenti időszakban változatlanul közlekednek.

Utazásuk megtervezéséhez továbbra is érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat úti céljuk eléréséhez.

Július 24-től augusztus 22-ig ideiglenesen zárva tart a Népligetnél található ügyfélközpont, valamint a Lehel téri és a Nagyvárad téri pénztár. Az említett időszakban változatlanul üzemelnek a jegy-és bérletautomaták, valamint a Deák Ferenc téren és a Kőbánya-Kispestnél található ügyfélközpont. Az értékesítési helyszínekről részletesen a BKK Pontkeresőjében, a https://bkk.hu/pontkereso/ oldalon lehet tájékozódni. Emellett könnyedén és gyorsan elérhetők a különböző típusú mobiljegyek is, melyekről a https://bkk.hu/mobiljegy/ oldalon olvashatnak többet.

Változások a közúti közlekedésben

A pótlóbuszok gyorsabb haladását elősegítve a jelenlegi buszsávokat meghosszabbítják a Váci úton a Róbert Károly körútig, az Üllői úton pedig a Határ útig.

A Göncz Árpád városközpontnál és a Határ útnál a pótló autóbuszok megfordulását biztosító ideiglenes közlekedési rendet vezetnek be.

A déli szakaszra is kiterjesztett metrópótlás kezdetére a Ferihegyi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a belváros felé megszűnik a közúti korlátozás, viszont a kispesti Vak Bottyán utcát lezárják az autóforgalom elől, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be.  

Az M3-as metróvonal felújításáról bővebb információkat a https://bkk.hu/fejlesztesek/m3-felujitas/, illetve az http://m3felujitas.hu/ oldalon találhatnak.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Közlekedési Zrt. kéri az érintettek megértését és köszönjük együttműködésüket, türelmüket!

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ Zrt. - BKV Zrt.

Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail