A kormány elfogadta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter javaslatát a legnagyobb közszolgáltató állami vállalatok bérfejlesztésére. Eszerint 2021. július 1-től hároméves bérmegállapodás keretében összesen 15 százalékkal emelkedik az egyes állami tulajdonú vállalatoknál dolgozók bére.
A bérfejlesztés célja, hogy javítsa az állami tulajdonú társaságok versenyképességét a munkaerőpiacon, ezáltal hozzájárulva a gazdaság újraindításához.
Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 2021. június 25-én fogadta a STRATOSZ elnökét, valamint a szakszervezeteket tömörítő három konföderáció vezetőjét. A miniszter ezt követően bejelentette, hogy a tulajdonos iránymutatása alapján a legnagyobb közszolgáltató vállalatoknál lefolytatták a szükséges egyeztetéseket az érdekvédelmi szervezetekkel. A miniszter kijelentette, hogy a kormány az elmúlt időszakban a munkahelyek megtartását tűzte ki legfontosabb célként, ennek megfelelően az állami társaságok minden munkahelyet megőriztek, a járványidőszak alatt a közszolgáltatást pedig maradéktalanul biztosították.
Mindezek elismeréseként a kormány úgy foglalt állást, hogy 2021. július 1-től évente átlagosan 5 százalékkal, 2023-ig összesen 15 százalékkal nő az érintett társaságok munkavállalóinak bére. A hároméves bérfejlesztés évenkénti mértéke társaságonként eltérő lehet. Így például míg a MÁV-Volán Csoport 2022-ben és 2023-ban 10-5 százalékkal emeli a béreket, addig a Magyar Postánál 2021-ben 4 százalékkal, 2022-ben 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő a postások alapbére. A Nemzeti Vízműveknél dolgozók alapbére pedig 2021-ben 4, 2022-ben 7, 2023-ban 4 százalékkal emelkedik.
Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter hangsúlyozta: „A nemzeti kormány az elmúlt 10 évben megőrizte a munkabékét, fejlesztette a béreket, a pandémia időszaka alatt pedig a magyar állam jó gazdának és jó munkáltatónak bizonyult. Az állami vállalatoknál az elmúlt két évben sikerült megőrizni a munkahelyeket, az ellátásbiztonság és az alapvető közszolgáltatások zavartalanul működtek. A szolgáltatási színvonal folyamatos fenntartása természetesen nem jöhetett volna létre az állami vállalatok elkötelezett, kitartó munkavállalói nélkül, akiket ezért köszönet illet. A mostani többéves és kiszámítható bérfejlesztés elismeri az elmúlt időszakban hozott áldozatokat és a növekedésnek induló gazdaság teljesítménye alapján a kormány lehetővé teszi a hosszabb távú tervezést az állami szektor munkavállalói számára."
"Örülök, hogy ma mindannyian, az állami oldal, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői egy asztalnál ültünk, ez is bizonyítja, hogy végső soron mindannyian ugyanazért a célért dolgozunk. Ez a cél pedig nem más, mint a biztonságos életpályát és hosszú távon is kiváló szolgáltatást biztosító magyar állami vállalatok sikeres működtetése.”
Fónagy János miniszterhelyettes, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár hozzátette: „Három évre szóló bérmegállapodás már korábban, 2017-ben is született. Az állami vállalatok a járványhelyzet idején is zavartalanul biztosították a közszolgáltatásokat, miközben mindent megtettek az ügyfeleik és a munkatársaik egészségének megőrzése érdekében. A bérfejlesztésről aláírt mai megállapodás újabb bizonyítéka annak, hogy az állami cégeknél megbecsülik a dolgozókat, az emberek számíthatnak az államra, mint felelős foglalkoztatóra.”
Homolya Róbert, a STRATOSZ elnöke elmondta: „A közszolgáltató vállalatok elsődleges, stratégiai feladata volt az elmúlt időszakban, hogy működésük az eredményes védekezés feltételeinek biztosítása mellett a járványügyi készültségben is folyamatos legyen. Az állami szektor vállalatai a vírusválság kihívásai ellenére jellemzően sikeresen megőrizték munkavállalói állományukat. A rendkívüli helyzetben bebizonyosodott, hogy az állami vállalatok biztos munkahelyet nyújtanak munkavállalóik számára. A Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége vállalatainál 2017-2019 között megvalósult 30 százalékos bérfejlesztés után, 2020-ban a pandémia évében a munkaerő megtartása mellett további jellemzően 10 százalékos bérfejlesztés történt.”
A munkavállalói oldal három érintett konföderációjának képviseletében Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke kiemelte: „A szakszervezetek örülnek annak, hogy a kormány döntött a béremelésről, amely megállapodásra – a szakszervezetek javaslatára több éves időszakra - egy elhúzódó tárgyalássorozat lezárásaként került sor. Az egyes megállapodások a vállalati szinten lefolytatott tárgyalások eredményeit tükrözik, így jogi tartalmukat tekintve a kollektív szerződéskötő felek által történő aláírást követően realizálódhatnak. A felek ugyanakkor fontos szempontnak tartják, hogy a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma - noha különböző munkáltatókat képvisel (pl. postai szolgáltatások, vízművek, közúti, vasúti személyszállítás, villamosenergiaipar stb.) - az állam tulajdonosi szerepe okán a továbbiakban is alkosson érdemi keretet a sajátos vállalati szektorban zajló kollektív alkunak. A felek a megállapodás végrehajtása során figyelembe veszik a gazdasági és munkaerő-piaci folyamatok változásait és szükség szerint ezekre közös válaszokat biztosítanak.”
Forrás: NVTNM Kommunikáció
Fotó: MÁV Zrt.