Június 16-tól nagymértékben átalakul a Balaton térségében közlekedő autóbuszjáratok menetrendje, így az ország számos pontjáról könnyebben elérhetővé válik a tó a nyári időszakban. A Volánbusz a vasúti közlekedéshez hangoltan több új járatot indít hazánk kedvelt üdülőhelyéhez, meglévő kínálatát pedig több viszonylaton jelentősen bővíti, módosítja, hogy ezzel is segítse a belföldi turizmus élénkítését.
Új távolsági autóbuszjáratok indulnak a Balatonhoz a többi közt Salgótarjánból, Egerből, Gyöngyösről, Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Dunaújvárosból, Paksról és Komlóról. Az eddigieknél több autóbuszjárat közlekedik a Balatonhoz a többi közt Győrből, Szegedről, Bajáról, Pécsről, Kaposvárról, Dombóvárról, Nagyatádról, Marcaliból, Oroszlányból és Tatabányáról. Mindezzel országosan jelentős mértékben javul a Balaton autóbuszos elérhetősége. A menetrendváltozás Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Heves, Komárom-Esztergom, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Fejér, Tolna, Somogy és Baranya megyékből is könnyebbé teszi „a magyar tenger”-hez való eljutást.
A vasúti közlekedéshez igazodva változik a Budapestről Balatonfüredre, valamint a Budapestről Siófok–Lengyeltóti–Marcali–Böhönye útvonalon Nagyatádra, illetve Barcsra közlekedő autóbuszjáratok menetrendje.
Egyes országos járatok mostantól a Balaton érintésével közlekednek, így például a Kaposvár és Győr között Balatonlelle–Siófok–Veszprém–Zirc–Veszprémvarsány útvonalon közlekedő buszjáratok menetrendje is változik. Az autóbuszok Siófok és Veszprém között megállnak a többi közt Balatonakarattyán, Balatonkenesén és Balatonfűzfőn, így Kaposvárról és Győrből egyaránt könnyebben elérhetővé válik a Balaton északkeleti partja is. Ugyanakkor a Tapolca és Kaposvár között Veszprém–Siófok–Tab–Igal útvonalon közlekedő autóbuszjárat Siófok és Kaposvár között módosított útvonalon, Tab helyett Zamárdi, Balatonföldvár és Pusztaszemes érintésével közlekedik.
A Budapestről Székesfehérvár–Siófok–Balatonföldvár–Igal útvonalon Kaposvárra közlekedő autóbuszjárat Siófok és Kaposvár között mindkét irányban módosított útvonalon, Balatonföldvár helyett Tab érintésével közlekedik.
A Keszthelyről reggelente Hévíz–Sümeg–Devecser–Pápa útvonalon Győrbe induló autóbuszjárat csak Keszthely és Sümeg között közlekedik. Győrbe Sümegről és Pápáról – igény szerint – vasúttal és autóbusszal is közlekedhetnek az utasok.
A Békéscsaba és Zalaegerszeg között Orosháza–Szentes–Csongrád–Kiskunfélegyháza–Kecskemét–Dunaújváros–Siófok–Keszthely–Hévíz útvonalon közlekedő autóbuszjárat a Balaton déli partján (Siófok és Keszthely között) az eddiginél lényegesen több helyen biztosít le- és felszállási lehetőséget.
A távolsági járatok mellett a tó környékén közlekedő autóbuszjáratok menetrendje is jelentős mértékben változik. A déli parton a vasúttal összehangolt autóbuszjáratok közül válogathat az utas: a Siófok és Balatonmáriafürdő közti, illetve a Siófok és Veszprém közti szakaszon közlekedő, valamint a déli parthoz közeli településeket érintő autóbuszok a jelenleginél egyenletesebb elosztás, és többségében a vasúti közlekedéshez hangolt menetrend szerint indulnak.
A Balaton térségében változik a regionális autóbuszjáratok menetrendje is. A korábbinál gyakrabban, rövidebb menetidővel és a vasúti közlekedéssel összehangolva közlekednek az autóbuszjáratok Veszprém és Siófok között. A vonatokhoz több átszállási ponton csatlakozó autóbuszokkal elérhetőek lesznek azok a megállók, amelyek a vasútállomásoktól távolabb helyezkednek el, ezzel kényelmesebbé téve a közlekedést, a Balaton elérését. A csatlakozások a nyári tanszünet alatt a hét minden napján elérhetőek.
Az Enying és Siófok között közlekedő autóbuszjáratok közül Siófok felől 3, míg Enying felől további 2 járat Balatonaliga és Balatonvilágos érintésével közlekedik, bővítve a vasúttal nehezebben elérhető településrészek és Siófok, illetve az enyingi térség és a tó közötti utazási lehetőségeket.
Az egyenletesebb eljutási lehetőséget biztosító, ütemes jellegű menetrendnek köszönhetően a déli part településeiről a nyári időszakban több közvetlen járattal lehet eljutni Siófokra. A Siófok–Balatonszabadi–Siójut–Ádánd, illetve a Siófok–Balatonszéplak–Zamárdi–Balatonendréd viszonylaton a jelenleginél egyenletesebb eljutási lehetőséget biztosító, ütemes jellegű, könnyebben megjegyezhető menetrend lép életbe. A járatok Siófokon csatlakozást biztosítanak a Székesfehérvár és Budapest, valamint a Nagykanizsa vagy Keszthely irányába közlekedő vonatokhoz, illetve az országos autóbuszjáratokhoz is.
A Balatonlellétől déli irányba induló járatok is pontosabban és gyakrabban csatlakoznak majd a vonatokhoz. Marcali és Keszthely között már óránként indulnak autóbuszjáratok, melyek Balatonmáriafürdő, vasútállomás megállóhelyen csatlakoznak a Siófok, illetve Budapest felé közlekedő vonatokhoz.
Az új menetrenddel a Balaton északi partján és a Balaton-felvidéken is fontos változások lépnek életbe. Az északi partot érintő vasúti fejlesztésekhez kapcsolódóan jelentős mértékben javulnak az autóbuszos csatlakozások a 26-os, illetve 29-es vasútvonalakon közlekedő vonatokhoz. A menetrendi fejlesztéseknek köszönhetően a Balaton-felvidék több településén is bővülnek a közlekedési lehetőségek. Számos autóbuszjárat közlekedik a vasúttal összehangolt menetrend szerint Balatonfüred és Dörgicse, Nagyvázsony és Zánka, Tapolca és Révfülöp, Tapolca és Badacsony között, csatlakozást biztosítva a Budapest–Balatonfüred–Tapolca vonalon közlekedő vonatokhoz.
A MÁV–Volán-csoport egységes stratégiai irányításának előnyeit kihasználva ismét szintet lépett a vasúti és az autóbuszos közösségi közlekedés összehangolása, ennek a folyamatnak a része az új nyári menetrend bevezetése is, melynek eredményeképpen jelentősen javul a Balaton megközelíthetősége is. A közösségi közlekedést választva az utasoknak nincs gondjuk vezetésre, tájékozódásra, már úti céljuk megközelítése közben is kikapcsolódhatnak, pihenhetnek – ennek előnyeit már a nyaralás tervezése közben érdemes figyelembe venni.
A Balatont és térségét érintő, június 16-án életbe lépő menetrendváltozásról részletesebben itt tájékozódhatnak.
A balatoni utazások során érdemes igénybe venni a MÁV–Volán-csoport közös díjtermékeit. A Balaton 24/72 napijegyekkel a part menti települések turisztikai látnivalói és szórakozóhelyei könnyen és kényelmesen elérhetők, a Balaton 24/72 DUÓ napijegyekkel pedig Tapolca és Sümeg vagy Fonyód és Lengyeltóti között, a balatonfenyvesi kisvasút vonalán, illetve a térségben közlekedő Volánbusz-járatokon, összesen 123 település között utazhatnak korlátlanul az érvényesség kezdetétől számított 24, illetve 72 órán belül. A Balaton24 napijegyek a pénztárakban, egyes jegykiadó automatákban, illetve az interneten és a MÁV applikációban vásárolhatók meg. A Balaton72 és a Balaton24/72 Duo napijegyeket az állomási pénztárakban és a MÁV applikációban lehet megvásárolni.
Az utazások megtervezésében segítséget nyújt a www.menetrendek.hu, de az utasok a www.volanbusz.hu/hu/menetrendek oldalon is tájékozódhatnak.
A járványügyi korlátozások feloldásáig továbbra is kötelező a maszkviselés a MÁV–Volán-csoport vonatain és autóbuszjáratain, valamint a zárt utasforgalmi területeken. A MÁV–Volán-csoport kéri utasait, hogy a menetjegyek gyors, sorban állás nélküli megvásárlása érdekében részesítsék előnyben az elektronikus jegyvásárlási lehetőségeket. Az autóbuszjegyek és -bérletek továbbra is megvásárolhatók a Volánbusz pénztáraiban, jegykiadó automatáiban, partnereinknél, valamint a Közlekedési Mobiljegy alkalmazásban és társalkalmazásaiban. Egyes települések helyi díjtermékei a MÁV mobilalkalmazásban és a vasútállomások jegypénztáraiban is elérhetők. A MÁV-START pénztáraiban a helyközi övezetes autóbuszbérletek, valamint a helyközi övezetes jegyek is megválthatók (120 km-ig), országszerte közel 300 helyszínen. Az állami tulajdonú közlekedési társaságok folyamatosan dolgoznak további értékesítési csatornák bevonásán.
A MÁV nyári menetrendjéről részletesen az alábbi oldalon olvashatnak: https://www.mavcsoport.hu/nyarimenetrend2021
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.