A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) és a Volánbusz a biztonság növelése érdekben a jövőben együttműködik a bűnmegelőzés számos területén. Az erről szóló megállapodást 2021. április 15-én írta alá az NBT és a közlekedési vállalat.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Volánbusz folyamatos, közös szakmai munkával segíti az együttműködés céljainak megvalósulását. Az autóbusz-társaság elsősorban a közösségi közlekedés utasainak, valamint a vállalat munkatársainak védelme érdekében elkötelezett a bűnismétlés és az áldozattá válás megelőzése, valamint az ifjúságvédelem mellett. Országos lefedettségét kihasználva a Volánbusz a megfelelő információk birtokában kíván hozzájárulni a bűncselekmények megelőzéséhez. Tevékenységével a települések biztonságát, a lakosság biztonságérzetét is szeretné javítani.
Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta: noha a menetrend szerinti autóbuszjáratok minden szempontból az egyik legbiztonságosabb közlekedési módot jelentik, az állomásokon és a járműveken is előfordulnak kisebb atrocitások, elsősorban a vállalat munkatársait érik szóbeli vagy fizikai támadások. Ezek számának csökkentése érdekében a Volánbusz és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács közös figyelemfelhívó kampányokat tervez a jövőben, amelyek lehetőséget biztosítanak társaságunk számára a komolyabb konfliktushelyzetek megelőzésére. Utasaink biztonságának növelése érdekében fel szeretnénk hívni a figyelmet a veszélyhelyzetekre és azok elkerülési lehetőségeire is. Több más területhez hasonlóan az NBT e téren is kiváló referenciákkal és kész kommunikációs anyagokkal rendelkezik, amelyek vállalatunkra szabása a jövő egyik feladata. A most aláírt újabb megállapodás még több lehetőséget biztosít számunkra a bűnesetek megelőzésére, valamint az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztésre, prevenciós munkára.
Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke hangsúlyozta: „Megtiszteltetésnek érzem a Volánbusz Zrt. együttműködésre irányuló megkeresését, hiszen ez azt mutatja, hogy hisznek a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács felkészültségében, a velünk való közös munka hatékonyságában. Egy ország, egy település lakosságának biztonságérzete nagyban függ attól is, hogy az embereket milyen hatások érik a közterületeken, a közlekedési eszközökön. Ennek kapcsán közös célunk mind az utazóközönség, mind a Volánbusz Zrt. munkatársai biztonságának fokozása. Ez számunkra egy speciális terület, így annál nagyobb örömmel osztjuk meg az általunk kidolgozott, és alkalmazott módszereket, melyek mind a kommunikáció, mind a képzések területén újszerű megoldásokra törekszik. Az együttműködés során számítunk a visszajelzésekre is, biztonsággal kapcsolatos adatokra, tapasztalatokra, melyek számunkra újabb feladatokat, egyben lehetőségeket adnak célirányos programok kimunkálására, hogy hosszú távú eredményeket érhessünk el.”
A partnerek szakmai konferenciákkal, tréningekkel és képzésekkel, a veszélyeztetett célcsoportok számára szervezett közös bűnmegelőzési programokkal, illetve kommunikációs felületeiken végzett ismeretterjesztéssel járulnak hozzá a közösségi közlekedés és Magyarország biztonságának növeléséhez.
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.
Fotó: VOLÁNBUSZ Zrt. (dr. Pafféri Zoltán, a VOLÁNBUSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója és Dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke)