A MÁV-Volán-csoport közös fejlesztéseinek köszönhetően már az egri utasok számára is gyorsabb és egyszerűbb lesz a bérletvásárlás. Április 15-től a helyi autóbusz-bérleteket is meg lehet váltani a MÁV applikációjában és a vasúti személypénztárban.
A MÁV és a Volánbusz közötti stratégiai együttműködés kiemelt célja a városi, regionális és helyközi közösségi közlekedés fejlesztése, a szolgáltatások összekapcsolása. A MÁV-START és a Volánbusz elkötelezett a közös értékesítési csatornák bővítése iránt, aminek célja egy településeken és szolgáltatásokon átívelő, 21. századi közösségi közlekedési platform létrehozása. A tarifális átjárhatóság megteremtése azért is kiemelkedően fontos, hogy a vasúttársaság által jelentősen fejlesztett, környezettudatos szolgáltatást a vasútállomásokra érkezők és az azokról továbbutazók is igénybe tudják venni.
A MÁV mobilalkalmazása 2020 nyarán bővült a Térségi és városi jegyek menüponttal, amiben már megválthatók a szegedi 24 és 72 órás napijegyek és bérletek, továbbá a Volánbusz egyes székesfehérvári, nagykanizsai, zalaegerszegi, siófoki, várpalotai, pápai és szolnoki helyi buszbérletei is.
Ezek mellett április 15-től már az egri összvonalas éves, negyedéves, havi, félhavi teljesárú, tanuló és nyugdíjas bérletek is elérhetőek. A helyi buszjáratokra nemcsak a MÁV applikációban, hanem a vasútállomás jegypénztáraiban is lehet majd bérletet venni, míg teljesárú menetjegyet csak a vasúti jegypénztárakban lehet megváltani csütörtöktől.
Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: „Az április 11-én bevezetett menetrend módosítás Észak-Magyarországon is több viszonylaton hozott előnyös változást. Budapest és Eger között már tavaly október óta óránként közlekednek az Agria InterRégió vonatok, most ehhez a fejlesztéshez kapcsolódva az Eger–Szilvásvárad vasútvonalon közlekedő vonatok menetrendje is igazodik az Agria InterRégió vonatokhoz, ezzel az Egerbe, Szilvásváradra kirándulóknak kedvezőbb eljutást kínálunk. A mai nappal bevezetett szolgáltatásfejlesztés a városon belül közlekedőknek nyújt jó lehetőséget. Terveink szerint 2022-re bevezetjük az összehangolt menetrendi kínálatot jelentő egységesített menetrendet, utasaink a közös bérlet- és jegyértékesítő felületen vehetik majd igénybe szolgáltatásainkat, valamint az összekapcsolt forgalomirányítás és utastájékoztatás is megvalósul. Szolgáltatásaink fejlesztésének köszönhetően utasaink számára vonzóbbá és versenyképesebbé tehetjük a közösségi közlekedési eszközöket, bízva benne, hogy egyre többen választják a környezet- és utasbarát közlekedési lehetőséget a jövőben.”
Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta: „A közös értékesítési rendszer kialakításának folyamatában dinamikusan bővül azon települések köre, amelyek helyi autóbuszbérletei elérhetők a MÁV alkalmazásban. Kilencedikként egri utasaink számára nyílik meg az új értékesítési csatorna. Eger helyi közlekedésében 41 autóbuszt közlekedtetünk, és 20 autóbuszvonalon évente több mint 170 ezer járatot indítunk, amely mintegy 12,5 millió utazást jelent. A megyeszékhelyen évente 116 ezer darabot váltanak az érintett 15 féle termékből utasaink, akik mostantól néhány kattintással, egyszerűen és kényelmesen megvásárolhatják bérleteiket, az elővételi menetjegyet pedig a MÁV-START pénztáraiban is elérhetik. Szolgáltatásaink fejlesztése, a kontaktusmentes vásárlási lehetőségek bővítése tovább folytatódik, a közösségi közlekedés vonzerejének növelése és utasaink minél színvonalasabb kiszolgálása érdekében.”
Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője kiemelte: „A tavaly elindult vasútfejlesztési program minőségi változást jelent a térségben élő, kötöttpályás közlekedést előnyben részesítők számára. Első lépésként megtörtént a vasúti és a közösségi közlekedés menetrendjének összehangolása, majd október 25-től a példátlan vasúti járatbővítésnek köszönhetően már óránként járnak az InterRégió vonatok Eger és Budapest között. Decembertől minden második, Budapest-Eger között közlekedő expressz járat már az M25-ös autóutat használja, jelentősen lerövidítve ezzel a menetidőt. Most pedig a vasúti és a közösségi közlekedés finomhangolásának következő állomásához érkeztünk azzal, hogy április 15-től az egri helyi autóbusz-bérleteket is meg lehet vásárolni a MÁV applikációjában, illetve a vasúti személypénztárban. Összekötöttük Egert az autópályával és a jövőre nézve is komoly terveink vannak, melyek történelmi léptékű közlekedésfejlesztést jelentenek a megyeszékhelyen és térségében élők számára.”
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.