Hírek

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában ezúttal a gyalogosok biztonságát vesszük górcső alá, sok információval és jó tanáccsal.

Gyalogosbalesetek számokban

2020-ban a koronavírus járvány hatására – az üzemanyag fogyasztást és a VÉDA rendszer statisztikáit figyelembe véve – a közúti forgalom mindössze 5-6%-os csökkenése mellett a halálos balesetek száma 20%-kal, a közúti balesetben elhunytak száma 25%-kal csökkent, illetve összességében 4.000-rel kevesebben sérültek meg, mint a megelőző évben. Ha csak a gyalogos gázolások adatait nézzük, látható, hogy a 2019-es 2.448 ilyen jellegű balesettel szemben tavaly „csak” 1.773 fő szenvedett valamilyen sérülést, ez több mint 25%-os javulás.

Nem dőlhetünk hátra

A statisztikai adatokra pillantva azonban nem dőlhetünk hátra megnyugodva, hiszen minden közúti áldozat egy-egy család tragédiája, és egyetlen áldozat is éppen eggyel több, mint ami megengedhető lenne. Ezért tartjuk fontosnak felhívni a figyelmet a balesetek okaira, emellett néhány hasznos tudnivalót is összegyűjtöttünk, melyek betartásával elkerülhetők a tragédiák.

COVID-stressz

Már több mint egy éve élünk a koronavírus-járvány okozta nehézségek közepette. A bezártság, a szigorú szabályok, az egzisztenciális szorongás, ráadásul minden elhúzódóan, látens módon is feszültséget kelt az emberekben, amely feszültség levezetési csatornái is korlátozottak. Nem csoda tehát, ha akár gyalogosként, akár autóvezetőként nem tudunk kellőképpen koncentrálni. Azonban tudatos felkészüléssel, a veszélyek előzetes átgondolásával mindnyájan sokat tehetünk a gyalogos balesetek elkerülése érdekében.

Autósként

Bár az elmúlt évtizedben sokat javult a kijelölt gyalogos átkelőhelyeket tanúsított előzékenység, ezen a területen még van hova fejlődni.

Még megfelelő helyismerettel rendelkezve is fontos, hogy a zebrához közeledve csökkentsük sebességünket, hogy ha gyalogost pillantunk meg a járdán, kellő időben megkezdhessük a fékezést. Különöseb fontos ez nehezen belátható átkelőhelyeknél, ahol az átkelni készülő gyalogosokat parkoló járművek, vagy más tárgyak takarhatják ki a vezető látóteréből.

Nagyjából 30 km/óra az a sebesség, amiről egy jármű intenzív fékezéssel kb. 7 méteren, vészfékezéssel ennél is kevesebb út megtételével megállítható. Ehhez jön még a reakcióidő alatt megtett út, és a fékkésedelmi idő, amelyekre 1 másodpercet figyelembe véve összesen kb. 15 méteres féktávolság adódik. Ez nagyjából két járműhossznyi távolság.

Mottónknak megfelelően azt javasoljuk, hogy amikor gyalogátkelőhelyhez közeledünk, úgy válasszuk meg a sebességünket, mintha a saját családtagunk várakozna az átkelésre.

Gyalogosként

A gyalogosbalesetek elkerüléséért maguk a gyalogosok is sokat tehetnek. A zebrán legyünk óvatosak, ugyanakkor határozottak. Mindenképpen győződjünk meg arról, hogy a közeledő autó vezetője észlelt minket és biztosította az elsőbbségünket! Ez természetesen mindkét irányból meg kell tennünk (balra néz, jobbra néz, majd ismét balra).

Vegyük a fáradságot, és sétáljunk el a kijelölt gyalogosátkelőhelyig, hiszen elsősorban ott számítanak megjelenésünkre az autósok!

Legyünk tisztában a láthatóságunkkal! Sötétedés után, sötét színű ruhában nehezebben vagyunk észlelhetők.

A gyermekek védelme és felkészítése

Legyünk nagyon elővigyázatosak, és erre tanítsuk gyermekeinket is. Már az úttesthez közeledve álljunk meg, ha addig nem fogtuk a kezét, akkor határozottan fogjuk meg, magyarázzuk el neki, hogy most veszélyes helyre érkeztünk. Mélyítsük el bennük minden átkelésnél, hogy mi a teendő. Hasznos lehet, ha közlekedésbiztonsági tematikájú meséket (például az Autószektoron is megtalálható Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjait) is beemelünk a repertoárba. Ha a gyermek éppen kerékpárral vagy futóbiciklivel közlekedik, akkor tanítsuk meg, hogy a zebrán arról le kell szállni, és úgy szabályos az átkelés, ha áttoljuk a biciklit az úttesten.

Jó utat és balesetmentes közlekedést kívánunk!

Forrás: Autós Nagykoalíció

Mellékletek:
Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail