Már a legendák távoli ködébe vesznek az 1990-es évek, amely elején elindult a nagy személyi számítógép forradalom és az irodák asztalára odakerült a PC. Ekkor még az adatok java része papíron létezett, de az évtized vége felé egyre inkább előtérbe került a nagy adatbázisok elérhetősége és az adatokban való számítógépes kereshetősége. Egymás után kerültek rögzítésre a korábban több kötetben heverő információk, a Magyar Törvénytár, a Telefonkönyv, az Aranyoldalak, majd megjelent a MÁV menetrend is Elvira néven. Az adatokat hordozó média az ekkor felfutóban lévő új technológia volt, a mára már lassan feledésbe merülő CD-ROM.
Az Elvira megjelenését követően, az akkor 24 személyszállítást végző VOLÁN tagvállalatot integráló VOLÁN Egyesülés keresni kezdte a lehetőségét a VOLÁN menetrend könyv CD-n való kiadására. Az 1990-es évek elejétől minden tagvállalat a menetrendjét számítógépen kezdte el szerkeszteni, hogy a menetrendkönyvet egyszerűbben kiadhassa. A menetrendi kötetek végső szerkesztését és kiadását a VOLÁN Egyesülés végezte, összefogva országossá a menetrendeket.
A 2001. június 1-én hivatalosan kiadásra került CD-ROM borítója
A fejlesztés eredménye egy CD-ROM forgalmazásra alkalmas termék lett, a VOLÁN Egyesülés által HAM-ra keresztelve (Hivatalos Autóbusz Menetrend). Az üzleti modell kidolgozása azonban ekkor még nem volt meg, így ez a kiadvány először csak a vállalatok számára elérhető tesztelhető változat volt.
Az időszak egy további problémája volt, leginkább a budapesti székhelyű Volánbusz számára, a telefonos ügyfélszolgálatok nagymértékű leterheltsége, amire megoldást kerestek. Ekkora itt kopogtatott az internet az ajtókon. Ezért 2000 végén úgy döntöttek a vállalatok, hogy számítógépes menetrendi szolgáltatás megrendelésére írnak ki pályázatot, amit interneten és CD-ROM-on egyaránt igénybe kívánnak venni. A pályázaton végül három induló adta be ajánlatát, az árban legkedvezőbbet tevőnek rövid határidővel, 2001. június 1-re el kellett indítania az internetes szolgáltatást és a CD-ROM kiadvány folyamatos frissítését. Akkor még az éves menetrend váltása május 31-én volt.
A HAM CD szoftverének kereső képernyője 2001-ből
Az év végére az internetes átlagos napi látogató szám már az ezer főt is elérte. Ez a mai szemmel nézve persze nagyon alacsony szám, hiszen a pandémia előtt már a napi csúcsok 200.000 egyedi látogatónál jártak, de vegyük figyelembe, hogy a mai felhasználók egy jelentős része ekkortájt született.
A menetrendek.hu weboldal korai grafikai kinézete 2006-ból
A következő lépés 2005-ben a mobiltelefonok terjedése miatt a WAP változat fejlesztése volt. Ezt követően, a Google magyarországi térképét évekkel megelőzve került ki a találatok térképi megjelenítésének lehetősége a weboldalra. Ezután pedig a WAP-ot felváltották a mobil applikációk.
A mobil app kereső és találati oldala 2013-ból
A VOLÁN autóbuszok nagyon sok területen vasúti ráhordást biztosító szolgáltatások, ezért a felhasználók jogosan hiányolták a vasúti adatokkal való integrációt. A következő nagy fejlesztési lépés ezért a MÁV, GYSEV és BAHART adatokkal való integrált keresés megvalósítása volt. Ezzel együtt egy új grafikai megjelenést kapott a szoftver, mind az asztali, mind a mobil kinézetben.
A már integrált keresést biztosító mobil app kinézete 2016-ból
A szoftver az ezt követő öt évben is számos újdonságot biztosított a felhasználók egyre népesebb táborának, ami mára jóval meghaladta az éves egymillió egyedi weboldal látogatót és applikáció letöltőt. A fejlesztések révén ma már fejlett indulási jegyzék, könnyen kezelhető előzmények, a VOLÁN járatainak díjszabási adatai, a járatok autóbuszállomási induló kocsiállásszáma, ahol GPS alapú forgalomirányítás van onnan a valós idejű menetrendi adatok, valamint angol nyelvű kezelő felület is rendelkezésre áll.
Az elérhető adatok köre is jelentősen bővült, így 2021-re a BKK agglomerációs autóbuszai, a HÉV-ek és több mint 60 település helyi közlekedése is integrálásra került. A közeljövő célja Budapest és további települések helyi közlekedési adatainak integrációja.
Forrás: CData Térképtár Kft.