Hírek

Február 7. után is korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a helyi és helyközi közösségi közlekedésben az egészségügyben foglalkoztatottak és a védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi hallgatók, szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a kormány számára az élet és az egészség védelme az elsődleges, ennek érdekében a koronavírus-világjárvány következtében elrendelt veszélyhelyzetet és a veszélyhelyzetben hozott rendkívüli intézkedéseket változatlanul fenntartja.

Schanda Tamás elmondta, a helyközi és helyi tömegközlekedési eszközöket november eleje óta vehetik igénybe menetjegy megvásárlása nélkül az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók. A kormány december 16-tól jelentősen kiterjesztette a kedvezményezettek körét. Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is.

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe. Az igazolás a kapcsolódó kormányrendeletek mellékleteként elérhető a Magyar Közlönyben, ugyanitt érdemes tájékozódni az érintettek pontos köréről is.  

A miniszterhelyettes hozzátette, hogy ismét meghosszabbítják a lejáró okmányok, köztük az utazási kedvezmény igénybevételére jogosítók – például a diákigazolványok és az ezeket helyettesítő igazolások –, érvényességét. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felhívta a közlekedési társaságok figyelmét arra, hogy a veszélyhelyzeti előírásokat változatlan formában alkalmazzák az ingyenesen és kedvezménnyel utazók esetében is.

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium

Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail