Hírek

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” – szól az Autós Nagykoalíció örökérvényű jelmondata. Igaz ez a koronavírus miatti korlátozások idején, a téli időszakban, karácsonyhoz közeledve. Néhány hasznos tanáccsal próbáljuk megkönnyíteni az eligazodást és alkalmazkodást a közlekedés Világában.

A koronavírus helyzet fenekestől forgatta fel az életünket. A tavaszi első hullámmal együtt járó határzárak, vásárlási időkorlátok, az óvoda és iskola bezárások, valamint az otthoni munkavégzés hangsúlyossá válása átmenetileg teljesen megváltoztatta a közlekedési szokásainkat is. Minden változás nehéz, és mint ilyen, ez is hozott magával kellemetlenségeket. Kis odafigyeléssel, fokozott óvatossággal azonban ezek könnyen orvosolhatók. Ilyen tanácsokból szedtünk össze néhányat.

A tömegközlekedési eszközökön nevéből és természetéből adódóan sokan utaznak egyszerre, ezért ezeken a járműveken, és a megállókban különösen érdemes odafigyelnünk. A maszkviselés szabályait nem győzzük hangsúlyozni, emellett az utazást követő kézfertőtlenítéssel csökkenthetjük a fertőzés kockázatát. Lehetőség szerint ne együnk-igyunk a járműveken, és próbáljunk felülkerekedni a szembe-szájba-orrba nyúlkáló ösztöneinken is. Bár normál esetben ilyet nem feltétlenül tanácsolnánk, most mégis azt javasoljuk, hogy aki teheti, autóval menjen be a munkahelyére, illetve bevásárolni. Jelenleg az egész országban ingyenes a közterületi parkolás, és a rendkívüli intézkedések alatt éjszaka a bevásárlóközpontok parkolóházait is térítésmentesen lehet igénybe venni. A tapasztalatok alapján a zsúfolt belvárosi és iroda övezetekben részben ennek köszönhetően elég nehéz parkolóhelyet találni. Ha be kell mennünk a munkahelyünkre, érdemes korábban indulni, ha pedig a városközpontban van dolgunk, kalkuláljuk bele a parkolóhely keresés időszükségletét.

Télen a kétkerekűek használata háttérbe szorul ugyan, de kisebb távokon a kerékpár vagy a roller is megfelelő választás lehet. A reggeli és esti szürkületben feltétlenül viseljünk jól láthatóságot elősegítő fényvisszaverő öltözéket vagy kiegészítőket, és szereljük fel a járművet első hátsó lámpákkal. Egy-két megállót kiválthatunk egy kis sétával is, ilyenkor vegyük figyelembe, hogy sok településen és fővárosi kerületben az utcán is kötelező viselni a maszkot. Tél lévén öltözzünk fel rendesen, lehetőleg rétegesen, így a megfázást is elkerülhetjük.

A koronavírus helyzet újszerűsége, a korlátozások, a vírustól való félelem, és az ezzel együtt járó bizonytalan jövőkép lelkileg mindannyiunk számára megterhelő. Fentieken túl talán a legfontosabb, hogy őrizzük meg hidegvérünket, maradjunk nyugodtak, legyünk türelmesek magunkkal és másokkal szemben egyaránt. A mindennapos közlekedési konfliktushelyzetekben az emelt hangú szócsaták, a rendkívül veszélyes manőverek (ráhúzás, büntetőfékezés, stb.) és az ökölrázás helyett inkább legyünk előzékenyek, illetve köszönjük meg mosolyogva mások előzékenységét. Hiszen a másik közlekedő is éppen olyan ember mint mi, ő is csak szeretne eljutni úticéljához, ő is elindult reggel, és este egészségben, biztonságban őt is hazavárják.

Vigyázzunk magunkra és egymásra! Balesetmentes közlekedést, és kellemes ünnepeket kívánunk!

Forrás: Autós Nagykoalíció

Mellékletek:
Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail