Hírek

A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén a közlekedési társaság összehangolja Eger térségének országos és regionális autóbuszjáratait a vasúti közlekedéssel, új járatokat indít és új, ütemes menetrendeket vezet be. December 13-tól az új menetrendek a korábbinál kedvezőbb és versenyképesebb szolgáltatást biztosítanak az utasok számára Eger vonzáskörzetében.

2020 őszétől a Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonalon, Budapest és Eger között bevezetett vasúti szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően a vonatok a korábbinál gyakrabban, óránként közlekednek, ami lehetővé teszi a távolsági és regionális autóbusz-járatok menetrendjének összehangolását a vasúti közlekedéssel. A Budapest és Eger között óránként induló buszok és Agria InterRégió-vonatok összehangolt menetrend szerint, együttesen 30 percenként közlekednek majd. Az autóbuszjáratok közül minden második az M25-ös úton fog közlekedni (csúcsidőben plusz 3 pár sűrítő expresszjárattal), a korábbinál 10 perccel gyorsabb, 1 óra 40 perces eljutási lehetőséget biztosítva a fővárosba.

Bővülnek a közvetlen eljutási lehetőségek a fővárosból az idegenforgalmi szempontból kiemelkedő térségekbe (Szalajka-völgy, Tisza-tó, Mátra). Eger és Kecskemét, valamint Eger és Nyíregyháza között új, kétóránként közlekedő autóbuszjáratok állnak az utasok rendelkezésére, így busz és vonat együttes igénybevételével Tiszaújváros, Polgár, Tiszavasvári és Hajdúnánás térségéből könnyebben elérhetővé válik Budapest és Gyöngyös, Jászberény térségéből pedig Szeged.

A regionális közlekedésben a nagyobb forgalmú autóbuszvonalakon hosszabb üzemidejű, elővárosi színvonalú, a közös szakaszokon egymással összehangolt, sűrű és egyenletes eljutást biztosító ütemes menetrendeket vezet be a társaság. Az új menetrendek – amellett, hogy lehetővé teszik a térségi központok felé irányuló utazási igények színvonalasabb kiszolgálását – számos településről biztosítják a csatlakozást a Budapest és Eger között közlekedő Agria InterRégió-vonatokhoz, ezzel is javítva a közösségi közlekedés egészének versenyképességét.

A változásokról részletesen

Budapest–Gyöngyös–Eger(–Kazincbarcika) autóbuszvonal

2020 októberétől Budapest és Eger közötti bevezetett vasúti szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően a vonatok a korábbinál gyakrabban, óránként közlekednek. Az Eger és Budapest között közlekedő autóbuszjáratok menetrendje ehhez igazodva jelentősen változik december 13-tól: a járatok a vasúttal összehangolva közlekednek, így egész nap jellemzően óránként indulnak a vasúti eljutási lehetőségekkel összehangolt menetrend szerint. Eger és Budapest között így átlagosan félóránként (óránként autóbusszal és óránként vasúton) elérhető a főváros. Az óránként induló autóbuszjáratok jellemzően felváltva Gyöngyös érintésével, illetve az M25–M3 útvonalon expresszjáratként közlekednek.

Az Eger és Budapest között minden nap közlekedő expresszjáratok száma csökken, így jellemzően kétóránként indulnak, ugyanakkor reggel a főváros felé, délután Eger irányába további járatok is biztosítják az eljutást. Egerből minden nap 5:35 és 9:35, Budapestről 14:35 és 19:35 között továbbra is óránként, az azon kívüli időszakban kétóránként indulnak az autóbuszok.

Újdonság, hogy a Budapest és Eger között közlekedő expresszjáratok az M25-ös autóúton, illetve az M3-as autópályán közlekednek, így minden eddiginél gyorsabban, már 1 óra 40 perc alatt elérhető lesz Egerből a főváros. A járatok kétóránként továbbközlekednek Kazincbarcikáig, így a Szalajka-völgy a jelenlegi 5, Kazincbarcika pedig a jelenlegi 4 helyett már 7 járattal közvetlenül elérhetővé válik Budapestről.

Eger és Budapest között a minden nap közlekedő expresszjáratokon felül pénteki napokon kora délután (12:35-kor és 14:35-kor), vasárnapi napokon pedig késő délután (14:35-kor, 16:35-kor, 18:35-kor és 19:35-kor) továbbiak is indulnak, így – a heti rendszereséggel ingázókat segítve – vasárnap délután Egerből a fővárosba továbbra is óránként indulnak a járatok, az M25-ös autóúton és az M3-as autópályán haladva.

A Budapest és Eger között Gyöngyös érintésével közlekedő járatok napközben kétóránként, reggel Egerből Budapest felé 30-60 percenként, este Budapestről Eger felé óránként indulnak, és napközben Egerből a Mezőkövesd–Mezőnyárád–Bükkábrány–Vatta–Emőd–Nyékládháza–Mályi–Miskolc útvonalon közlekednek tovább, így Gyöngyös, Kápolna, Kerecsend térségéből javul a 3-as úton Eger vonalán túl elhelyezkedő települések közvetlen kapcsolata.

Eger–Mezőkövesd–Tiszaújváros–Nyíregyháza autóbuszvonal

A térségben jelenleg is meglévő menetrendi kínálat teljes átalakításával Nyíregyháza és Eger között kétóránként indulnak autóbuszjáratok, melyek Tiszaújváros és Mezőkövesd között az M3-as autópályán közlekednek és Mezőkövesden csatlakozást biztosítanak a Budapest felé közlekedő InterCity-vonatokra. A Hajdúnánás, Tiszavasvári, Polgár, Tiszaújváros térségéből a fővárosba tartóknak – az eddigi napi egy pár közvetlen autóbuszjárat helyett – minden eddiginél gyorsabb és gyakoribb eljutási lehetőségeket biztosító menetrendi kínálat áll majd a rendelkezésükre.

Az InterCity-vonatokhoz csatlakozó autóbuszok akár 30 percet is várakoznak a vonatok esetleges késése esetén, hogy egy eseti csatlakozásmulasztás az átszálló utasok számára ne okozzon kényelmetlenséget. Az új menetrendnek köszönhetően a fővárosból naponta kétóránként Tiszaújváros már kevesebb mint 2,5 óra, Polgár alig több mint 2,5 óra, Tiszavasvári pedig 3 óra alatt egy átszállással elérhetővé válik.

Az Eger és Nyíregyháza között kétóránként közlekedő autóbuszjáratok – amellett, hogy vasúti csatlakozást biztosítanak a főváros felé – Mezőkövesd számára egész nap rendszeres és gyors összeköttetést biztosítanak Tiszaújvárossal, Polgárral, Tiszavasvárival, Hajdúnánással és Nyíregyházával is.

Eger–Gyöngyös/Heves–Jászberény–Nagykáta–Cegléd–Kecskemét autóbuszvonal

Eger és Kecskemét között egész nap kétóránként indulnak autóbuszjáratok, melyek jellemzően a Gyöngyös–Jászberény–Nagykáta–Cegléd–Nagykőrös útvonalon közlekednek Kecskemétig, jelentősen javítva a települések kapcsolatát egymással, Egerrel és Kecskeméttel is. Vámosgyörkön, Jászberényben és Cegléden is biztosított a vonatok és az autóbuszok közötti átszállási lehetőség.

A Gyöngyösről reggel 5:30-kor induló és Heves, Jászberény, Cegléd érintésével Kecskemétig közlekedő autóbuszjárat Egerből indul és délután Kecskemétről Egerig közlekedik, így a reggeli és a délutáni időszakban a jelenleginél gyorsabban lehet utazni Eger és Kecskemét között.

Eger–Mezőkövesd–Bükkábrány–Miskolc autóbuszvonal

Eger és Miskolc között új menetrend lép életbe: az autóbuszok naponta, egész nap kiszámíthatóan, óránként indulnak; valamennyi autóbuszjárat Mezőnyárád érintésével közlekedik. A módosításnak köszönhetően jelentősen javul Egerből a 3-as úton Mezőkövesd és Miskolc között elhelyezkedő települések elérhetősége. Sályról, Kácsról, Tibolddarócról egész nap rendszeresen, néhány perces csatlakozási idővel, a jelenleginél gyakrabban érhető majd el egyetlen átszállással Eger, Mezőkövesd és Miskolc, így nagymértékben javul a környező városok közösségi közlekedési kapcsolata.

Mezőkövesd–Eger autóbuszvonal

A vonalon továbbra is a jelenlegivel megegyező számú járat közlekedik majd munkanapokon, a jelenleginél egyenletesebb követéssel: a járatok Eger irányába reggel 10-15 percenként, napközben jellemzően óránként, délután 30 percenként, míg Egerből Mezőkövesd irányába a délutáni időszakban már 20 percenként indulnak. Új elem, hogy a korábbiakhoz képest a járatok kétóránként Andornaktálya elkerülésével, az M25-ös autóúton közlekednek és Egerben az autóbusz-állomást a 25-ös út–Deák Ferenc út irányából érik el, így megállnak az Eger, Tompa utca, az Eger, Nagyváradi út és az Eger, vasútállomás bejárati út megállóhelyeken is, így az itt elhelyezkedő közintézmények és munkahelyek elérhetősége is kedvezőbbé válik. Eger Andornaktálya felőli része Mezőkövesdről továbbra is elérhető marad, így az új útvonalon közlekedő járatok a meglévő szolgáltatást bővítik.

Eger–Bélapátfalva–Szilvásvárad–Csernely–Ózd, Eger–Bélapátfalva–Szilvásvárad–Nagyvisnyó–Kazincbarcika, Eger–Bélapátfalva–Mikófalva–Balaton autóbuszvonalak

Jelentősen javul Szarvaskő, Mónosbél, Bélapátfalva, Szilvásvárad, Nagyvisnyó, Dédestapolcsány, Bánhorváti, Nagybarca, Vadna, Kazincbarcika fővárosi kapcsolata, mivel a térségből Budapestre a jelenlegi 5 helyett már 7 járat közlekedik, egész nap egyenletesen kétóránként.

Az Egerből Mónosbél–Bélapátfalva útvonalon Balatonig, Nagyvisnyóig, Kazincbarcikáig, Ózdig közlekedő járatok egységes összehangolt menetrend szerint indulnak, ennek megfelelően az autóbuszjáratok Eger és Bélapátfalva között jellemzően egész nap 20 percenként, délután Egerből, reggel Eger felé még sűrűbben közlekednek, elővárosi színvonalú kiszolgálást biztosítva a térségben.

Változik a járatok menetrendje valamennyi autóbuszvonalon: ütemes menetrendek, új járatok, esetenként hosszabb üzemidő segíti a közlekedést.

Eger–Egerszalók–Demjén–Füzesabony, Eger–Egerszalók–Verpelét–Tófalú–Kál-Kápolna, Eger–Egerszalók–Verpelét–Domoszló–Gyöngyös, Eger–Egerszalók–Verpelét–Tarnaszentmária–Sirok autóbuszvonalak

Eger–Egerszalók–Verpelét–Kisnána–Domoszló–Markaz–Abasár–Gyöngyös–M3–Budapest útvonalon a jelenlegi 2 járatpár helyett egész nap egyenletesen, kétóránként indulnak autóbuszjáratok, így Budapest felé már naponta 7, Budapest felől 6 járattal biztosított az érintett települések kapcsolata a fővárossal, a jelenlegi járatokénál gyorsabb útvonalon, mivel Gyöngyös és Budapest között valamennyi autóbuszjárat Hatvan érintése nélkül, az M3-as autópályán közlekedik.

Eger és Verpelét között az Egerből Domoszló érintésével Gyöngyösig, Feldebrő érintésével Kál-Kápolnáig, illetve Tarnaszentmária irányába közlekedő autóbuszjáratok összehangolt menetrend szerint közlekednek, ennek megfelelően a járatok Eger és Egerszalók között jellemzően egész nap 20 percenként, délután Egerből, reggel Eger felé még sűrűbben közlekednek, elővárosi színvonalú kiszolgálást biztosítva a térségben. Eger és Verpelét között egyenletesebb követéssel indulnak az autóbuszok, napközben 20-40 percenként, a délutáni időszakban Egerből 20 percenként biztosított az eljutási lehetőség Verpelétig.

A térségben valamennyi autóbuszvonalon változik a járatok menetrendje: ütemes menetrendek, új járatok, esetenként hosszabb üzemidő segíti a közlekedést.

Eger–Kerecsend–Kápolna–Gyöngyös autóbuszvonal

Az Eger és Budapest között Kerecsend, Kápolna érintésével közlekedő járatok napközben az eddigi óránkénti helyett kétóránkénti gyakorisággal közlekednek. A kora reggeli időszakban Budapest felé továbbra is változatlanul 30-60 percenként, az esti időszakban Budapest felől óránként indulnak a járatok. A vasúti csatlakozások a főváros felé ugyanakkor javulnak: Kerecsendről kétóránként indulnak járatok napközben Füzesabonyba, ahol az autóbuszok csatlakozást biztosítanak a Budapest felé közlekedő InterCity vonatokra, míg Kápolnáról délelőtt kétóránként, egyéb időszakokban óránként indulnak járatok Kál-Kápolna, vasútállomás megállóig, ahol az autóbuszok csatlakozást biztosítanak a Budapest felé közlekedő InterRégió-vonatokhoz.

A reggeli és délelőtti időszakban az Eger és Gyöngyös között közlekedő járatok 9 és 12 óra között a jelenlegi 30 perc helyett óránként indulnak. Egerből Kerecsend és Kápolna településekre a délelőtti időszakban továbbra is biztosított a megfelelő eljutási lehetőség, mivel az Eger–Kerecsend–Kápolna–Heves útvonalon közlekedő járatok a Gyöngyösig közlekedőket kiegészítve közlekednek.

Gyöngyös, Kápolna, Kerecsend településekről egész nap egyenletesen kétóránként biztosított a közvetlen kapcsolat Mezőkövesd, Mezőnyárád, Bükkábrány, Vatta, Emőd, Nyékládháza, Mályi és Miskolc településekkel, jelentősen javítva ezáltal a 3-as úton elhelyezkedő települések egymás közötti közvetlen kapcsolatát.

Eger–Felsőtárkány, Eger–Andornaktálya–Maklár, Füzesabony autóbuszvonalak

Az Eger és Felsőtárkány, valamint Eger és Maklár között közlekedő autóbuszjáratok összevonásával új, a várost átszelő vonal jön létre: a járatok Maklár, Templom tér megállóból indulva Andornaktálya–Eger, Tihaméri malom–Eger, autóbusz-állomás–Eger, Felnémet–Felsőtárkány útvonalon közlekednek napközben óránként, a reggeli és délutáni időszakban pedig 30 percenként. Az új vonal közvetlen kapcsolatot biztosít Felsőtárkányból Eger déli városrészével, így többek között az ott elhelyezkedő ipari üzemek is közvetlenül elérhetővé válnak, míg Maklár–Andornaktálya irányából közvetlenül megközelíthető lesz például Eger Felnémet városrésze is. Az autóbuszjáratok egész nap egyenletes követéssel, jellemzően óránként indulnak.

Jelentősen javul Egerből Felsőtárkány kiszolgálása a hétvégén is, mivel az autóbuszok vasárnap délelőtt jellemzően kétóránként, a nap többi szakaszában már óránként indulnak. Pénteken és vasárnap délután több autóbuszjárat Füzesabony, vasútállomás megállóig meghosszabbítva közlekedik, ahol csatlakozást biztosít a Budapest és Füzesabony között közlekedő InterCity-vonatokhoz. Így Andornaktályáról és Maklár vasúttól távolabb elhelyezkedő településrészeiről is biztosított a vasút elérése a heti gyakorisággal Hatvanba, Gödöllőre, Budapestre ingázók számára.

Új, ütemes menetrendek, vasúti közlekedéshez igazított Volánbusz-járatok Gyöngyös térségében

A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén a közlekedési társaság a többi közt összehangolja Gyöngyös térségének országos és regionális autóbuszjáratait is a vasúti közlekedéssel, új járatokat indít, illetve új, ütemes menetrendeket vezet be. Az új menetrendek a korábbinál kedvezőbb és versenyképesebb szolgáltatást biztosítanak az utasok számára. December 13-tól, az új menetrend bevezetése után jelentős menetrendi fejlesztések segítik Gyöngyös vonzáskörzetében a Volánbusz utasait.

2020 őszétől a Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonalon, Budapest és Eger között bevezetett vasúti szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően a vonatok a korábbinál gyakrabban, óránként közlekednek, ami Gyöngyös térségében is lehetővé teszi a távolsági és regionális autóbusz-járatok menetrendjének összehangolását a vasúti közlekedéssel.

A regionális közlekedésben a nagyobb forgalmú autóbuszvonalakon hosszabb üzemidejű, elővárosi színvonalú, a közös szakaszokon egymással összehangolt, sűrű és egyenletes eljutást biztosító ütemes menetrendeket vezet be a társaság. Az új menetrendek – amellett, hogy lehetővé teszik a térségi központok felé irányuló utazási igények színvonalasabb kiszolgálását – több közvetlen kapcsolat biztosítanak a kistérségek között. Vámosgyörkön az InterRégió-vonatokhoz hangolt autóbusz-menetrendekkel rendszeres vasúti csatlakozások jönnek létre, illetve több járat közlekedik a nagyobb forgalmú vonalakon az esti és hétvégi időszakban, ezzel is javítva a térségben élők mobilitási lehetőségeit és a közösségi közlekedés egészének versenyképességét.

A változásokról részletesen

Budapest–M3–Gyöngyös autóbuszvonal

A Budapest és Gyöngyös között közlekedő gyorsjáratok menetrendje kismértékben változik: a járatok napközben továbbra is 30, munkanapokon délután Budapestről 15, reggel Gyöngyösről 15 percenként indulnak, a fővárosból változatlanul minden óra 15 és 45 perckor, Gyöngyösről az eddigi 15 és 45 helyett minden óra 05 és 35 perckor. Budapestről az esti időszakban a gyorsjáratok 19:15-kor, 20:15-kor, 21:15-kor és 22:15-kor indulnak.

Bővül az üzemidő: az utolsó Budapest–M3–Gyöngyös–Eger útvonalon közlekedő autóbuszjárat a jelenlegi 21:45 helyett 22:15-kor, míg a Gödöllő, Aszód, Hatvan és Gyöngyös érintésével közlekedő utolsó autóbuszjárat 22:45 helyett 23:15-kor indul Budapestről. Gyöngyösről az utolsó autóbuszjárat 21:15 helyett 21:35-kor indul a fővárosba.

Eger–Gyöngyös/Heves–Jászberény–Nagykáta–Cegléd–Kecskemét autóbuszvonal

Eger és Kecskemét között egész nap kétóránként indulnak autóbuszjáratok, melyek jellemzően a Gyöngyös–Jászberény–Nagykáta–Cegléd–Nagykőrös útvonalon közlekednek Kecskemétig, jelentősen javítva az útvonalon elhelyezkedő települések kapcsolatát egymással, Egerrel és Kecskeméttel is.

A járatok a térség vasútvonalaival összehangolt menetrend szerint indulnak, így Vámosgyörkön, Jászberényben és Cegléden is biztosított a vonatok és az autóbuszok közötti átszállási lehetőség.

A Gyöngyösről reggel 5:30-kor induló és Heves, Jászberény, Cegléd érintésével Kecskemétig közlekedő autóbuszjárat Egerből indul, délután pedig Kecskeméttől Egerig közlekedik.

Gyöngyös–Mátraháza–Mátraszentimre, Gyöngyös–Parád–Recsk–Bükkszék autóbuszvonalak

A Budapestről Gyöngyös érintésével a Mátra irányába közlekedő járatok menetrendje kismértékben változik, az autóbuszok Budapest és Mátraháza között jellemzően kétóránként közlekednek. A Budapestről reggel 6:45-kor Kékestetőre induló autóbuszjárat már vasárnaponként is közlekedik, ezzel is bővülnek a Mátrába való eljutási lehetőségek. Budapestről Kékestetőre 9:15 helyett 9:45-kor, 14:15 helyett 13:45-kor, Kékestetőről Budapestre 9:30 helyett 10:20-kor, 12:20-kor és 16:20-kor indulnak közvetlen autóbuszjáratok. A 13:15-kor Budapestről Mátraszentimrére közlekedő járat Gyöngyösről indul. Új járat indul 11:45-kor Budapestről Mátraháza–Parádfürdő–Recsk útvonalon Bükkszékre. A délutáni időszakban 17:15 és 18:15 helyett Budapestről 15:45-kor és 17:45-kor indulnak járatok Sirokra, illetve Recskre. Új járat közlekedik 8:07-kor Parádfürdőről Gyöngyös érintésével Budapestre. A jelenleg Bükkszékről 14:20-kor Budapestre induló autóbuszjárat 45 perccel korábban, a 16:45-kor induló járat pedig 50 perccel később, 17:35-kor indul, ezáltal a Mátrába kirándulók a jelenleginél későbbi időpontban is el tudnak jutni a fővárosba. A Gyöngyösről 12:30-kor induló, Mátraháza, Parád és Recsk érintésével Bükkszékig közlekedő autóbuszjárat 30 perccel később, 13:00-kor indul.

Gyöngyös–Vámosgyörk–Jászárokszállás–Jászberény, Gyöngyös–Jászárokszállás–Visznek–Heves autóbuszvonalak

A térségben jelentős mértékben változik az autóbuszok menetrendje. A Gyöngyös–Gyöngyöshalász–Atkár–Vámosgyörk–Jászárokszállás–Visznek–Tarnaörs–Erk–Zaránk–Tarnaméra–Boconád–Heves útvonalon az autóbuszok egész nap egyenletesen, délelőtt kétóránként, a nap többi részében óránként közlekednek.

A Gyöngyös–Gyöngyöshalász–Atkár–Vámosgyörk–Jászárokszállás–Jászberény útvonalon munkanapokon egész nap óránként, hétvégén jellemzően kétóránként indulnak gyorsjáratok. A reggeli időszakban Gyöngyös felé, délután Jászárokszállás irányába további járatok is közlekednek, ezáltal Gyöngyös és Jászárokszállás között csúcsidőben már jellemzően 30 percenként indulnak gyorsjáratok.

Az új menetrendnek köszönhetően jóval könnyebb lesz elérni a térség településeiről (Jászárokszállás, Vámosgyörk, Visznek, Tarnaörs, Erk, Zaránk) Gyöngyös és Heves városokat.

A Gyöngyös–Vámosgyörk–Jászárokszállás–Jászberény útvonalon javul a Heves megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei települések közötti utazás is, munkanapokon ugyanis az eddigi 10 helyett már 14 járat biztosítja a kapcsolatot a települések között. A szakemberek a vasúttal is összehangolták a viszonylaton közlekedő járatok menetrendjét, így Jászberény felől munkanapokon óránként néhány perces csatlakozási idővel biztosított az átszállás a Füzesabony felé közlekedő vonatokra.

Az 1061-es autóbuszvonalon Heves–Boconád–Erk–Visznek–Jászárokszállás–Vámosgyörk–Budapest útvonalon közlekedő autóbuszjáratok megszűnnek. A Gyöngyös érintésével közlekedő autóbuszjáratok a továbbiakban is biztosítják Hevesről, Boconádról, Tarnaméráról az eljutást a fővárosba. Zaránk, Erk, Tarnaörs, Visznek, Jászárokszállás, Atkár, Gyöngyöshalász településekről a főváros vámosgyörki vasúti vagy gyöngyösi autóbuszos átszállással érhető el, mivel a Gyöngyös és Heves között közlekedő járatok Vámosgyörkön 10 perces átszállási idővel csatlakozást biztosítanak a Budapest felé induló, illetve a főváros felől érkező Budapest és Eger közötti Agria InterRégió-vonatokhoz, így a térségből a jelenlegi 4 közvetlen járat helyett az autóbuszok és a vonatok menetrendjének összehangolásával, az autóbuszokról korszerű, alacsonypadlós Flirt motorvonatokra történő átszállással egész nap óránként (délelőtt kétóránként) elérhető a főváros.

Gyöngyös–Karácsond–Tarnaméra–Heves autóbuszvonal

A Gyöngyös és Heves között Karácsond, Nagyfüged, Tarnazsadány, Tarnaméra, Boconád érintésével közlekedő járatok minden nap, átlagosan óránként közlekednek: kétóránként gyorsjáratok, melyek Budapestre indulnak, illetve a fővárosból érkeznek, kétóránként pedig Heves és Gyöngyös között regionális járatok, melyek az útvonalon valamennyi megállóhelyen megállnak és Tarnazsadány, községháza megállóhely érintésével közlekednek.

Javul a térség kiszolgálása a hétvégi időszakban, mivel szombaton és vasárnap is jellemzően óránként indulnak a két város között autóbuszok.

A Gyöngyös és Debrecen között Heves–Kisköre–Abádszalók–Kunhegyes–Kunmadaras–Berekfürdő–Karcag–Hajdúszoboszló útvonalon közlekedő autóbuszjáratok Budapesttől indulnak és Gyöngyös érintésével csak a karcagi vasútállomásig, illetve a vasútállomástól közlekednek. A járatok Karcagon csatlakozást biztosítanak a Debrecen felé induló vonatokhoz, így Püspökladány, Hajdúszoboszló és Debrecen városok elérése a térségből a karcagi vasútállomáson történő 14-16 perces átszállással, vasúton biztosított.

Eger–Egerszalók–Verpelét–Domoszló–Gyöngyös autóbuszvonal

Eger–Egerszalók–Verpelét–Kisnána–Domoszló–Markaz–Abasár–Gyöngyös–M3–Budapest útvonalon a jelenlegi 2 járatpár helyett egész nap egyenletesen kétóránként indulnak az autóbuszjáratok, így Budapest felé már naponta 7, Budapest felől 6 járat biztosítja az érintett települések kapcsolatát a fővárossal a jelenleginél gyorsabb útvonalon. Gyöngyös és Budapest között valamennyi autóbuszjárat Hatvan érintése nélkül, az M3-as autópályán közlekedik.

A Gyöngyös–Abasár–Markaz–Domoszló–Kisnána–Verpelét–Egerszalók–Eger útvonalon új menetrend lép életbe: az autóbuszok egész nap jellemzően óránként indulnak, Gyöngyösről mindig egész órakor, Egerből mindig óra 40 perckor. A változtatással a jelenlegi 12 helyett már 18 járat biztosítja az eljutást Egerből Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár településekre, de jelentősen javul Gyöngyös felől Verpelét és Egerszalók elérése is; a gyöngyösi és egri kistérségek érintett települései között egész nap egyenletesen óránként induló autóbuszjáratok biztosítják a kapcsolatot.

A reggeli csúcsidőben már Abasárról, Markazról is indulnak járatok a megyeszékhelyre; ezek 5:20-ra, 6:20-ra és 7:20-ra érnek Egerbe, így javulnak a városban tanulók és dolgozók eljutási lehetőségei.

A kiemelt menetrendi fejlesztések mellett az autóbuszvonalak jelentős részén, országszerte életbe lépnek kisebb módosítások. Az autóbuszos menetrendek a Volánbusz, a vasúti menetrendek pedig a MÁV-csoport honlapjáról letölthetők. A Volánbusz továbbra is felhívja a figyelmet arra, hogy a közegészségügyi előírások mindenkire nézve kötelezőek, és kéri utasait, hogy ne feledjék: nemcsak a járműveken, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselniük, de az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők.

Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.

Mellékletek:
Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail