Hírek

A november 11-én életbe lépett újabb járványügyi veszélyhelyzet miatt a MÁV-START és a Volánbusz  meghosszabbítja a 2020. november 4-ét követően lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások felhasználhatóságát.

 
A döntésről megjelent kormányrendelet szerint a lejáró, hivatalos, utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások (pl. személyazonosításra alkalmas igazolvány) elfogadhatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig. A tavaszi veszélyhelyzet júniusi megszűnését követően még fél évre meghosszabbított érvényességű okmányok továbbra is használhatók.
 
Az utasoknak tehát nem kell aggódniuk a már lejárt kedvezményes utazásra jogosító okmányok miatt, pótlásukra a veszélyhelyzet megszűnését követően is lesz lehetőségük.
 
A közlekedési táraságok továbbra is kérik az utasokat, tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket. Ne feledjék azt sem, hogy november 11-től nemcsak a járműveken, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselniük, de az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból, és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők.
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt. - MÁV Zrt.
Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail