Hírek

Megvalósul Zalaegerszeg gyorsforgalmi bekötése, az országhatárig ér az M6 autópálya, felújítanak több mint 80 fő- és mellékútszakaszt a kormány közúti beruházások támogatásáról szóló friss döntései alapján. A kiemelt társadalmi igényeken alapuló hálózatbővítésekre és korszerűsítésekre összesen 587 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2024-ig.

A támogatott fejlesztések közé tartozik az M76 autóút Fenékpuszta-Zalaegerszeg szakaszának kivitelezése. A beruházásban a megyei jogú város négysávos kapcsolata mellett a sármelléki repülőtér színvonalas bekötése is megvalósul.  A 28 kilométeres szakaszon belül a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódva nagysebességű közúti tesztek végrehajtására alkalmas részszakaszt is kialakítanak majd. Az autóút zalaegerszegi bevezetőjét és az M7 autópályához közeli elemét idén már birtokba vehették a közlekedők. A támogatási döntésnek köszönhetően minden feltétel adott az összeköttetés még hiányzó szakaszának megépítéséhez.

Az M6 autópálya befejező, Bóly és Ivándárda közötti szakasza esetében már zajlanak a beruházás előkészületei. A tervek szerint több mint 20 kilométer hosszú autópálya épülhet meg a horvát határig. A fejlesztések finanszírozásáról rendelkező kormányhatározat biztosítja a 37-es főút Szerencs-Gesztely szakasza négysávúsításának és a Sajószentpéter-Berente elkerülő kivitelezésének költségeit is. A négy beruházással összefüggő kiadásokra összesen mintegy 430 milliárd forintot különítenek el 2021 és 2024 között az éves költségvetésekben.

A kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási programban 82 projekt előkészítését és megvalósítását támogatja a kormány. A több mint 157 milliárd forintos ráfordításnak köszönhetően közel 580 kilométernyi útszakasz rendbetétele válik lehetővé 2022-ig. A korszerűsítések jellemzően kétszámjegyű főutakon és alacsonyabb rendű mellékúti, összekötő szakaszokon történnek meg. Az M0 autóút mellett zajárnyékoló fal épül Pécel térségében, fél kilométeren. A támogatott fejlesztések és felújítások tételes listáit a Magyar Közlöny 244. számában megjelent kormányhatározatok tartalmazzák.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A közúthálózat kiterjedtsége és szolgáltatási színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei, városai gazdasági fejlődését, a családok életminőségét. A kormány kiemelt feladataként gondoskodik a közlekedési hálózatok folyamatos bővítéséről és a meglévő infrastruktúra állapotának javításáról. A közútfejlesztési tervek kiemelt célja a nagyvárosok gyorsforgalmi bekötése, az autópályák, autóutak elvezetése az országhatárig. A gyors ütemű hálózatbővítés eredményeként az évtized közepére Magyarország mindegyik megyei jogú városa elérhetővé válik négysávos úton.”

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium

Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail