Szeptember 28-tól versenyképesebb és utasbarát kínálatot vezet be a MÁV-START több dunántúli viszonylaton, a Balaton déli partját, Zalaegerszeget, Nagykanizsát, Keszthelyt, Szombathelyt, Székesfehérvárt és Veszprémet érintően. Valamennyi felsorolt viszonylatokon eltörlik a gyorsvonati pótjegyet. Négy vonalon az InterCity vonatok pedig a jelenleginél olcsóbban, azaz pót- és helyjegy helyett, egységesen mindig 300 forintos helyjeggyel vehetők igénybe. Újabb vonalon vezetik be a virtuális díjszámítást, így olcsóbbá válik a menetjegy ára. A fejlesztések hatására átlagosan 10%-kal válik majd olcsóbbá az utazás.
Nyáron megkezdődött a vasúti és közúti közösségi közlekedés menetrendi összehangolása, mely elsősorban a közép-dunántúli térséget érintette. Az intézkedésekkel kapcsolatos lakossági visszajelzések alapján a megrendelő minisztérium és a MÁV-csoport felülvizsgálta a korábbi menetrend-módosításokat az érintett régiókban élők közösségi közlekedéssel történő kedvezőbb kiszolgálása érdekében. Ennek egyik elemeként szeptember 27-ig meghosszabbították az utószezoni balatoni menetrendet.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az újabb változtatásokról szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jelentős árcsökkentő intézkedéseknek és a menetrendi kínálatbővítésnek köszönhetően egy sokkal vonzóbb szolgáltatási csomag szolgálja hétfőtől az érintett dunántúli térségekben élőket, oda közlekedőket. A vasút versenyképességének meghatározó tényezője az ár, a módosítások többféle eszközzel is olcsóbbá teszik a vonatozást az országrészben. A gyorsvonati pótjegyek eltörlése jelentősen bővíti a felár nélküli kínálatot a székesfehérvári utasok, a megyeszékhelyen átutazók számára. A kormány a nemzeti vasúttársasággal közösen azon dolgozik, hogy 2030-ra teljes körűen kiépüljön a korszerű és átjárható hazai vasúti törzshálózat. Addig is további menetrendi és díjpolitikai intézkedésekkel növelik a környezetkímélő közlekedési mód vonzerejét, javítják az utasok kiszolgálásának színvonalát.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, ahhoz, hogy a vasút legyen a közösségi közlekedés gerince, össze kell hangolni a buszok és a vonatok menetrendjét, meg kell szüntetni a költséges és kihasználatlan párhuzamosságokat, meg kell teremteni az egységes forgalomirányítást és utastájékoztatást. A közös menetrend, az egységes jegyrendszer létrehozása vezet el majd a végső célhoz, a tarifaközösséghez, a modern és kényelmes szolgáltatáshoz. Idén jelentős vasúti fejlesztések történnek a Dunántúlon, a nagyvárosok összeköttetését a fővonalakon a korábbinál sűrűbben, gyorsabban és olcsóbban biztosítja a vasúttársaság az InterCity-vonatok indításával. Szeptember 28-tól főként Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Szombathely, a Balaton déli partja és Székesfehérvár térségében élők közlekedését kényelmesebbé, tervezhetőbbé, olcsóbbá tevő intézkedéseket, versenyképesebb menetrendi kínálatot és minőségibb, szolgáltatásokat vezet be a MÁV-START és a Volánbusz. A Balaton déli partján mostantól kezdve a nyári időszakon kívül is óránkénti távolsági közlekedést biztosít a vasúttársaság. Nagykanizsa és Keszthely, illetve Budapest között InterCity-k közlekednek majd a gyorsvonatok helyett. Budapest és Székesfehérvár között egész nap félóránként fognak közlekedni az InterCity-k, mindössze 38 perces menetidővel. Budapest és Székesfehérvár között közlekedő valamennyi járaton elfogadják a vasúti bérleteket. Az ütemes menetrenddel a vasút kiszámítható, megbízható összeköttetést biztosít a nagyvárosok között az év minden napján.
Változások a vasúti menetrendben szeptember 28-tól:
- A Székesfehérvárt érintő valamennyi gyorsvonati pótjegy-köteles vonat, illetve vonatrész, valamint a 19804-es és 19807-es számú Keszthely–Szombathely, valamint a 8802-es és 8803-as számú Pécs–Tapolca közötti vonatok esetében eltörlik a gyorsvonati pótjegyet. A székesfehérvári utasok számára jelentősen bővül a felár váltása nélkül elérhető kínálat. A Székesfehérvártól távolabbra vagy távolabbról utazóknak pedig akár 475 forinttal is kevesebbe kerül majd a felár díja.
- A Budapest–Székesfehérvár–Veszprém–Zalaegerszeg, illetve Szombathely, valamint a Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa, illetve Keszthely közötti viszonylatokon közlekedő vonatok InterCity vonatrészei a jelenleginél olcsóbban, azaz pót- és helyjegy helyett egységesen mindig 300 forintba kerülő helyjeggyel vehetők igénybe. Ez az intézkedés akár 475 forintos megtakarítást is jelenthet Szombathely végállomásig.
- A vasúttársaság a dunántúli térségben bevezeti a virtuális díjszámítást, ami azt jelenti, hogy Budapest meghatározott állomásai (Déli, Kelenföld, Keleti, Ferencváros pályaudvarok és Kőbánya-Kispest vasútállomás, Ferihegy megállóhely) Keszthely, illetve Nagykanizsa között mindkét irányban a jelenlegi, jellemzően a 200-240 km-es díjövezetbe tartozó menetdíjak helyett egy díjövezettel kevesebbet kell majd fizetni.
- A Balaton déli partján a nyári időszakon kívül is óránkénti távolsági közlekedést biztosít a vasúttársaság reggel 6 óra 35 és este 19 óra 35 perc között, az egyik órában Nagykanizsára 2 óra 58 perces menetidővel, másik órában Keszthelyre 2 óra 29 perces menetidővel. A két város és Budapest között InterCity-k közlekednek a gyorsvonatok helyett.
- Az intézkedéssel nem csupán Keszthely és Nagykanizsa elérése javul, hanem az év minden napján óránként közlekednek vonatok a Balaton déli partján fekvő települések és a főváros között. Budapest és Székesfehérvár között pedig egész nap félóránként fognak közlekedni az InterCity-k 38 perces menetidővel.
- Budapest és Zalaegerszeg között 3 óra 1 perces menetidővel, illetve Szombathely között 3 óra 9 perces menetidővel – Székesfehérváron és Veszprémen át – továbbra is kétóránként, ütemesen közlekednek a Göcsej, illetve Bakony InterCity-k. Kényelmes és gyors eljutást biztosítanak a nyugat-dunántúli megyeszékhelyekre a korszerű, klímás, igényes IC+ kocsiknak köszönhetően, amelyekkel február óta rendszeresen utazhatnak a térségben. A vonatokon – a menetrendi meghirdetéstől függően – kerékpárokat is lehet szállítani, melyhez – az utazóközönség magasabb minőségű kiszolgálása érdekében – kötelező a kerékpárhelyjegy megváltása. Szombathelyre Győrön át is el lehet jutni a jövőben is.
A nagyvárosokban a vasúti ütemes menetrendhez csatlakozva autóbuszos csatlakozásokat alakítunk ki. Szeptember 28-tól többek között Budapest és Zalaegerszeg között öt, Budapest és Nagykanizsa között négy, Budapest és Székesfehérvár között hat új járatpár lesz naponta. Az autóbuszjáratok menetrendjét összehangolták az InterCity vonatok menetrendjével, hogy a fővárosba utazóknak egyenletes közlekedést biztosítsanak.
Változások a Volánbusz menetrendjében szeptember 28-tól:
A dunántúli járatokat érintően
Budapest és Zalaegerszeg között öt, naponta közlekedő járatpárt állít vissza a busztársaság, melyek közül négy Hévíz, egy pedig Sármellék érintésével közlekedik. Az autóbuszok Zalaegerszegről Budapestre naponta 5:24, 8:49, 10:49, 13:24 és 16:49-kor, Budapestről 8:00, 10:00, 12:00, 14:00 és 18:00 órakor indulnak. A hétvégi időszakban pénteken, vasárnap és hétfőn további autóbuszok is közlekednek, és valamennyi járattal kevesebb mint 3 óra alatt elérhető lesz a zalai megyeszékhelyről a főváros.
Budapest és Nagykanizsa között négy, naponta közlekedő járatpárt állít vissza a társaság. Az autóbuszok Nagykanizsáról Budapestre naponta 5:40, 8:40, 14:40 és 16:40-kor, Budapestről Nagykanizsára 8:00, 10:30, 16:00 és 19:00 órakor indulnak, két járatpár Zalakaros érintésével, kettő pedig Budapest és Nagykanizsa között végig az autópályán közlekedik, így a főváros Nagykanizsáról akár kevesebb mint 2,5 óra alatt is elérhető lesz.
Az autóbuszjáratok többsége esetében a menetrendet úgy alakította ki a társaság, hogy az InterCity vonatok indulásai között egyenletes, a fővárosba utazók számára optimális indulási és érkezési időpontokat biztosítson. A Budapest és Zala megye között visszaálló autóbuszjáratok tekintetében a Volánbusz magas szolgáltatási színvonalat biztosító autóbuszokat közlekedtet majd, melyek többek között wifivel, USB és 230 V hálózati csatlakozóval is rendelkeznek, ezzel is biztosítva utasaink mobil eszközeinek töltési lehetőségét, hozzájárulva az utazási idő hasznos eltöltéséhez.
Budapest és Székesfehérvár között hat új járatpár indul, valamint újra közvetlen autóbuszjárat köti össze Tamásit Székesfehérvár érintésével a fővárossal. Ezen járatok esetében a Volánbusz úgy határozta meg a menetrendi időpontokat, hogy – az elővárosi kiszolgálási jelleghez igazodóan – minél kedvezőbben megfeleljen a Budapest irányában jelentkező hivatásforgalmi utazási igényeknek, igazodva a nappali műszakos kiszolgáláshoz és az irodai munkavégzéshez.
A társaság minden Budapest és Székesfehérvár között közlekedő járaton elfogadja a vasúti bérleteket, az autópályás járatok pedig kiegészítő jegy váltásával vehetők igénybe.
Az elővárosi és regionális járatok esetében
A Budapest–Tápiószecső–Tápiószentmárton/Tóalmás–Szentlőrinckáta vonalon a Volánbusz az alábbiak szerint módosítja, illetve bővíti kínálatát:
– a jelenleg Budapest, Népliget végállomással közlekedő járatok ismét Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvar végállomásra érkeznek, illetve onnan indulnak,
– a reggeli időszakban további három, a délutáni és esti időszakban négy új járat indul.
A menetrend-módosítással egyidejűleg a busztársaság – érvényességük lejártáig – elfogadja az alábbi bérleteket az ismételten Stadion, autóbusz-pályaudvar végállomással közlekedő járatokon:
– a Népligetig megváltott normál és Budapest-bérletet kiegészítő bérleteket,
– a jelenleg a 31-es úton közlekedő autóbusz-járatok igénybevételére tápiószecsői átszállással jogosító bérleteket.
A Budapest és Kisbér közötti közvetlen autóbuszos kapcsolat újbóli megteremtése érdekében a Volánbusz egy munkanapokon közlekedő járatpárt állít vissza, amely Kisbérről reggel 4:55-kor, Budapest, Népliget autóbusz-pályaudvarról délután 17:35-kor indul. Emellett vasárnap késő délután új gyorsjárat is indul Kisbérről 18:25-kor. Az autóbuszjárat 2 óra alatt éri el a térségből a fővárost, biztosítva a diákok gyors és kényelmes eljutását Budapestre.
A reggeli és délutáni időszakban kettő 770-es Kisbér – Oroszlány – Tatabánya – Zsámbék – Budapest útvonalon közlekedő járat útvonala meghosszabbodik az Őrmezői pályaudvartól a Déli pályaudvarig.
A fenti módosításokhoz kapcsolódóan a társaság többek között a 1190-es számú, Budapest–Balatonfüred–Balatonalmádi–Keszthely–Zalaegerszeg vonal, a 1212-es számú, Budapest–Veszprém–Keszthely–Hévíz vonal és a 6216-es számú, Zalaegerszeg–Hévíz–Keszthely vonal esetében is bevezet kisebb mértékű változásokat.
A módosításokról részletesen a MÁV-csoport és a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság - VOLÁNBUSZ Zrt.