Székesfehérváron is frissül – Zalaegerszeg és Győr mellett – a helyi autóbusz-közlekedés járműállománya: 2020. szeptember 23-án tíz új Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbuszt adott át a Volánbusz a megyeszékhely önkormányzatának és az utasoknak, hamarosan pedig további öt ugyanilyen jármű érkezik a városba. A közlekedési társaság továbbra is elkötelezett az iránt, hogy a járműmodernizáció megvalósításával, az utazási komfort folyamatos növelésével a helyi közlekedésben is egyre magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítson utasai számára.
Az új buszok beszerzéséről a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. márciusban kötött megállapodást az ITK Holding Zrt. leányvállalatával, az Inter Traction Electrics Kft.-vel. A beszerzés harmadik részletének köszönhetően ezúttal Fejér megye székhelyén fiatalodik az autóbusz-állomány. Az önkormányzattal kialakított szoros és jó szakmai együttműködés Székesfehérváron is hozzájárul ahhoz, hogy egyre kényelmesebb és környezetkímélőbb legyen az utazás a helyi közlekedésben.
A városban évente összesen mintegy 410 ezer járatot indítanak a helyi közösségi közlekedésben a 44 vonalon – ezt évente összesen közel 20 millió utazást jelent. A Volánbusz 57 helyi járatos járművének átlagéletkora jelenleg 16,3 év. A tizenöt új autóbusznak köszönhetően jelentősen javul a közösségi közlekedés színvonala, hiszen a járművek negyedének cseréjével az átlagéletkor 11 évre csökken.
Az új generációs, csuklós autóbuszok négyajtós, háromtengelyes, alacsony padlós kivitelűek, akadálymentes kialakításuknak köszönhetően kerekesszékkel és babakocsival is igénybe vehetők. Klímaberendezéssel felszerelt utasterük 37 ülő- és 84 állóhelyet kínál, fedélzetükön utastájékoztató kijelzők, fedélzeti kamerák és utasszámláló berendezés is található. A modern járműveket környezetkímélő, EURO 6D besorolású dízelmotor hajtja.
A városra jellemző egyedi megjelenést kapó járművek a hét végétől fokozatosan állnak forgalomba, és elsősorban a 10, 11, 12, 13, 14, 22, 24, 36 és 37 jelű törzsvonalon szállítják majd utasaikat.
A távolsági autóbusz-közlekedésben is javul a térség kiszolgálása. A Volánbusz folyamatosan figyeli a nyáron bevezetett ideiglenes járványügyi menetrendek, illetve a vasúti és a közúti személyszállítási közszolgáltatás összehangolásának hatását, nyomon követi az utazási igények változását, és a tapasztalatok alapján módosítja menetrendjeit. Szeptember 28-tól Budapest és Székesfehérvár között hat új járatpár indul, valamint ismét közvetlen autóbuszjárat köti össze Tamásit Székesfehérvár érintésével a fővárossal. A visszaálló járatok esetében a Volánbusz úgy határozta meg a menetrendi időpontokat, hogy – az elővárosi kiszolgálási jellegnek megfelelően – minél jobban megfeleljenek a Budapest irányában jelentkező hivatásforgalmi utazási igényeknek, igazodva a nappali műszakos kiszolgáláshoz és az irodai munkavégzéshez. A társaság a Budapest és Székesfehérvár között közlekedő valamennyi járatán elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, a Székesfehérvár és Budapest között közlekedő autópályás járatok pedig kiegészítő jegy váltásával vehetők igénybe.
Az új járművek átadásán dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elmondta: „A most bemutatott új autóbuszok komoly lépést jelentenek! Valamennyi helyi járatos csuklós autóbuszt szeretnénk majd korszerű, minden szigorú környezetvédelmi szabványnak is megfelelő járműre cserélni, emellett a flottában növelni fogjuk a szólóbuszok arányát, amelyek terveink szerint elektromos és/vagy gázüzemű buszokat jelentenek majd a jövőben. Amit fontos kiemelni, az Székesfehérvár Önkormányzatának szerepvállalása a járműpark korszerűsítésében: a mostani 15 autóbusz forgalomba helyezése éves szinten mintegy 88 millió forint többlettámogatást jelent az Önkormányzattól a Volánbusz részére.”
Vargha Tamás, a Fejér megyei 1. számú választókerület országgyűlési képviselője kiemelte: „Mi, székesfehérváriak nagy örömmel fogadjuk és üdvözöljük, hogy megbeszéléseink eredményeként naponta 6 járatpárral bővül Budapest-Székesfehérvár között a távolsági buszok száma. Köszönjük, hogy a Volánbusz meghallgatta és figyelembe vette a fehérváriak kérését. Az elmúlt évek során a közösségi közlekedés, a vasút fejlesztésének köszönhetően az összeköttetés Székesfehérvár és a főváros között kényelmesebbé és gyorsabbá vált. Bízunk benne, hogy a most városunkba érkező 10 új csuklós busz is segíteni fog a fehérváriaknak abban, hogy könnyen, egyszerűen és kényelmesen eljussanak a vasútállomásra.”
Törő Gábor, a Fejér megyei 2. számú választókerület országgyűlési képviselője hangsúlyozta: „A járműmodernizáció természetesen mindenkinek, aki Fehérváron buszos szolgáltatást vesz igénybe, nagy öröm. Az új buszok munkába állásával növekszik az utazási komfort, az idősebbeknek, a mozgássérülteknek, a babakocsis anyukáknak könnyebb lesz a le- és felszállás. Nem utolsósorban a modern dízelmotoroknak köszönhetően csökken a környezet terhelése is.”
Dr. Homolya Róbert, a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az eseményen elmondta: „A MÁV és a Volánbusz integráció elsődleges célja az egységes, utasbarát, környezettudatos és költséghatékony közösségi közlekedés kialakítása. Az integráció következő lépéseként jövő hétfőtől a nyári kínálathoz jobban közelítő eljutási lehetőségeket biztosítunk utasaink számára mind az autóbuszos, mind a vasúti közlekedést tekintve Fehérvár, Veszprém, Szombathely, Keszthely, Nagykanizsa és Zalaegerszeg felé is. Budapest és Székesfehérvár között egész nap félóránként fognak közlekedni az InterCity-k, mindössze 38 perces menetidővel. Jelentősen bővül a felár váltása nélkül elérhető kínálat a székesfehérvári utasok, a megyeszékhelyen átutazók számára a gyorsvonati pótjegyek eltörlésével a várost érintő vonatokon. Bízunk benne, hogy az olcsóbb gyorsvonati eljutás okán a székesfehérvári utasok nagyobb arányban fogják a gyorsvonatokat választani. Budapest és Székesfehérvár között valamennyi buszjáraton elfogadjuk a vasúti bérleteket, az autópályás járatok pedig kiegészítő jegy váltásával vehetők igénybe.”
A most érkezett járművekkel együtt év végéig összesen 90 ugyanilyen típusú autóbusz áll forgalomba országszerte. A Volánbusz járműfiatalítási programjának részeként 2018 ősze és 2020 vége között 866 új vagy újszerű jármű növeli az utazási komfortot és ezzel a szolgáltatási színvonalat a helyi és a helyközi autóbusz-közlekedésben.
Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.