Az állami tulajdonú közlekedési szolgáltató társaságok összehangolt, egységes közlekedésszakmai működtetésének és közös stratégiai irányításának hosszú távú erősítése érdekében, 2020. július 15-től a VOLÁNBUSZ Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz.
Az egységes irányítási struktúra megteremtésével megvalósul azon kormányzati szándék, hogy a jövőben az ország valamennyi településén javuljon a közösségi közlekedési közszolgáltatás, a vidéki lakosok mobilitásának biztosítása, a városi és agglomerációs forgalom pedig a környezetkímélő közösségi közlekedésre terelődjön át.
A közös stratégiai irányítás hosszú távon megteremti az egységes autóbuszos és vasúti menetrend kialakításához, a vasúti ráhordó hálózatok és a menetrendi csatlakozások fejlesztéséhez, valamint az egységes jegy- és tarifa rendszer, utastájékoztatás és arculat kialakításához szükséges feltételeket.
Az irányítási struktúra változásával kiemelt hangsúlyt kap a közlekedési szakmában dolgozók szociális biztonságának és megbecsülésének további erősítése, a munkahelyek megőrzése, illetve a közlekedésben dolgozók hivatásának és életpályamodelljének versenyképessé és vonzóvá tétele.
A társaságok önállósága, szakmai irányítása, a társaságok által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak.
Forrás: NVTNM Kommunikáció