Hírek

A Volánbusz a Zöld Busz Programot előkészítő mintaprojekt keretében 2021. április 12. és május 8. között egy Mercedes-Benz eCitaro típusú elektromos autóbuszt tesztel Esztergom helyi közlekedésében.

A tisztán elektromos hajtású Mercedes-Benz eCitaro egy töltéssel akár 200 kilométer feletti futásteljesítményre is képes. Az alacsonypadlós jármű utasterében külön helyet alakítottak ki a kerekesszékkel, illetve babakocsival utazók számára. A klímaberendezéssel felszerelt autóbusz 30 ülő- és 51 állóhelyet kínál, fedélzetén elektronikus utastájékoztató berendezés is található. Működése során a jármű nem bocsát ki semmilyen káros anyagot, ráadásul halkabb, mint dízelmotoros társai.

A környezetkímélő autóbuszt az utasok ingyenesen vehetik igénybe a tesztidőszakban, amelynek során heti hat napon közlekedik, naponta 100-200 kilométert tesz meg. A járművel valamennyi helyi autóbuszvonalon találkozhatnak az utasok, részletes menetrendje az esztergomi önkormányzat honlapján érhető el. Az érvényben lévő közegészségügyi előírásoknak megfelelően az orrot és a szájat egyaránt eltakaró maszk viselése a tesztbuszon is kötelező.

Esztergom helyi közlekedésében 3 MAN Lion’s City típusú autóbusz évente 22 ezer járatot végez, 6 vonalon több mint 5,5 millió utast szállítva. Az utasok korábbinál színvonalasabb kiszolgálását a 2020 augusztusában átadott új autóbusz-állomás teszi lehetővé.

A Zöld Busz Program Mintaprojektjének keretében végzett újabb tesztüzem – Békéscsaba, Nyíregyháza, Székesfehérvár és Zalaegerszeg után – ismét remek lehetőséget nyújt a Volánbusz számára olyan tapasztalatok szerzésére az elektromos autóbuszok üzemeltetése terén, amelyeket a későbbiekben, az új járművek beszerzésekor hasznosítani tud. Társaságunk tavaly novemberben jelentette be, hogy korszakváltás kezdődött a vállalat járműparkjának fejlesztésben. Várhatóan 2021 nyarán áll forgalomba az első saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbusz. Az új, környezetkímélő jármű a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben fog szolgálatot teljesíteni.

A járműállomány folyamatos fiatalítása és „zöldítése” hozzájárul a környezet védelméhez, megóvásához. E cél érdekében 2018 óta 866 darab új és újszerű autóbuszt helyeztünk forgalomba, aminek köszönhetően 2020-ban 27 ezer tonnával csökkent a levegő szén-dioxid-terhelése a korábbiakhoz képest. Az autóbuszos közlekedés további zöldítése elektromos és gázmeghajtású járművek beszerzésével valósulhat meg, aminek érdekében idén februárban közös céget alapítottunk az NVM Mobiliti Kft.-vel, Mobiliti Volánbusz Kft. néven.

Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.

-----------

A Zöld busz program legújabb állomásaként Esztergomban tisztán elektromos autóbusz áll forgalomba egy hónapos tesztidőszakra - jelentette be kedden a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Elmondta: a kormány a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részét képező Zöld busz programban tíz éven át összesen 36 milliárd forinttal támogatja az elektromos autóbuszok beszerzését.

Az eddig öt nagyvárosban forgalomba állított 1-1 elektromos tesztbusz üzemeltetési tapasztalatai alapján a járművek kilométerenként 60 forinttal olcsóbban működnek, mint a dízelmotorral meghajtott  járművek, és havonta 65-70 fa szén-dioxid megkötésének megfelelő károsanyagtól mentesítik a környezetet - ismertette az államtitkár.

Steiner Attila hozzátette, Magyarországon az összes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül pedig 98 százalékban a közúti közlekedés a felelős. A Zöld busz program keretében a helyi közösségi közlekedésben megindul a korszerűtlen buszpark cseréje. A cél az, hogy a 25 ezer lakosúnál nagyobb  településeken nulla vagy alacsony károsanyag-kibocsátású buszok szállítsák az utasokat.

Völner Pál, a körzet fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a programban való részvétel hozzájárul Esztergom és térsége tömegközlekedésének modernizálásához, illeszkedik a Budapest-Esztergom vasútvonal villamosításához, az új vasút-autóbusz közlekedési kapcsolatok kiépítéséhez.

Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, Esztergom a program első, nem megyeszékhely rangú városa. A település forgalma azonban utasszámban, járatsűrűségben megközelíti egy megyeszékhelyét, a fejlett iparnak, az oktatási intézményeknek és a turizmusnak köszönhetően.

Az Esztergomban forgalomba állított Mercedes-Benz eCitaro tesztbusz 80 utas befogadására alkalmas. A járművet egy 2,5 tonna súlyú lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid akkumulátorcsomaggal szerelték, kapacitása egyetlen feltöltéssel elég az egész napi folyamatos üzemhez, azaz akár 200 kilométer megtételéhez.

A négyhetes tesztprogram során az autóbusznak hetente kétszer 200 kilométert, háromszor 150 kilométert, egyszer pedig 100 kilométert kell minimálisan teljesítenie naponta. Az energiatárolókat éjszaka töltik a Volánbusz telephelyén, hagyományos plug-in töltőberendezésről.

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium - MTI

Vissza

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Posta cím: 1391 Budapest, Pf. 221.
Telefon: +36 (1) 428 2150

e-mail